A tánckritika kritikája
Két esszé „Berlin kritikamentes, oltalmazó légköréből"
Vida Virág és Kutszegi Csaba két, Berlinből érkezett cikket szerkesztett e-book kötetbe. Az első a tánckritika kritikája, amely a műfaj ellehetetlenüléséről szól, a második pedig maga a cáfolat: ékesen bizonyítja, hogy íródhat manapság is táncról színvonalas elemző kritika.
Két esszé „Berlin kritikamentes, oltalmazó légköréből"
Vida Virág és Kutszegi Csaba két, Berlinből érkezett cikket szerkesztett e-book kötetbe. Az első a tánckritika kritikája, amely a műfaj ellehetetlenüléséről szól, a második pedig maga a cáfolat: ékesen bizonyítja, hogy íródhat manapság is táncról színvonalas elemző kritika.
Maria Vogel dramaturg és tánckritikus szerint „Berlinből – és nemcsak onnan – eltűnőben van a tánc kritikai értékelése", helyette „virágzik a szórakoztató célú, szolgáltató zsurnalizmus, amely az újságokban és folyóiratokban egyre gyakrabban tálalja a művészetet és a kultúrát szabadidős tippekként..." Később Vogel megállapítja: „Mivel a szerkesztőségek mindinkább a szép fényképekkel körített udvarias előzeteseket részesítik előnyben, talán már annak is örülni kellene, hogy a táncnak többnyire hízelegnek, ahelyett, hogy bírálnák". Majd a következő kérdéseket fogalmazza meg: „Ha tekintetbe vesszük, hogy alig van olyan művész, aki a kritikákat igazságosnak találná, nem előnyösebb-e, ha egy bemutatóról semmit sem írnak? Nem volna-e tulajdonképpen indokolt, hogy a többnyire fiatal, kísérleti táncművészet örömmel üdvözölje Berlin kritikamentes, oltalmazó légkörét?"
All the way out there
Parragi Eszter, a berlini Freie Universität Tanzwissenschaft MA-hallgatója Mette Ingvartsenről, „egyik kedvenc koreográfusáról" írt a Tánckritka.hu számára elemző tanulmányt. „Az apropót Mette Ingvartsenhez a 2012 áprilisának első két hetében lezajlott berlini rendezvény, a Tanz Hoch Zwei (Tánc a négyzeten) adta, amelyen a fiatal dán koreográfusnő két új munkával is jelentkezett." Kedvcsinálónak egy idézet a dolgozat elejéről: „A tőle általam élőben látott négy performansz – Giant City, Evaporated Landscapes, All the way out there, Speculations – jelentik a következő bekezdések inspirációját, és képezik egymás számára is a viszonyítási pontot. Négy teljesen különböző szövetű előadásról van szó, Mette Ingvartsen nem tartozik azok közé a művészek közé, akiknek művei „stílusjegyekkel" karakterizálhatók, és azonnal felismerhetően egy összefüggő világot alkotnak. A közös a művekben sokkal inkább valami mögöttes és általános, a látásmód és a dolgokhoz hozzáállás..." És egy a végéről, a Speculationsről szóló fejezetből: „Régi kérdés: mi az a minimum, amit a művésznek kínálnia kell? És mekkora legyen a befogadóktól jövő aktivitás, a részvétel maximuma? Mely területen, milyen módon kívánják aktiválni őket? Ha tánc és koreográfia összefüggésében gondolkodunk, akkor itt nem más, mint közvetlenül a nézők gondolatai, belső képei lettek megkoreografálva. A mozgás ezen a képi szinten zajlott, s a tánc e teljesen szubjektív képek dinamikájában, energiájában, színében és váltakozásában értelmezhető. A kiindulást Ingvartsen saját képei jelentették, az átvitel képtől képig pedig a nyelvben történt meg, amely így a koreografálás eszköze és tere lett. A tánc nem objektiválódott, viszont megsokszorozódott: egyetlen koreográfiára sok performansz zajlott párhuzamosan, a koreografálással egy időben, és mindegyik csak egyetlenegy néző számára volt látható. Aktiválódott egy mindennapi érzékelésünkben rohamosan teret vesztő potenciál: a nyelvben, az élőbeszédben rejlő vizualitás, a nyelv által hordozott képi fantázia és a vele továbbadott imagináció."
A kötet pdf formátumban itt tölthető le: A tánckritika kritikája
