A csárdás immár globális-lokális és szuverén
Készül a MÁNE krónikája – 12. rész
…a néptánc – minden megkongatott vészharang ellenére – él, mozog, fejlődik, virágzik, átalakul.
…a néptánc – minden megkongatott vészharang ellenére – él, mozog, fejlődik, virágzik, átalakul.
A rejtőzködés (legyen szó kapucniról vagy internetes álprofilokról) összekapcsolja a mát a 16. századi álarcos commedia dell’ arte figurákkal.
A Trafó közönsége azért váltott jegyet erre az előadásra, mert fontos neki a környezet, nagy valószínűséggel a maga kis köreiben tesz is érte, amennyit tud.
„Megcsinálták. Mert művészek. Az ilyen pillanatok gazdagítják a műsort, és gazdagítják a táncosokat is.”
…bármilyen furcsa is, de ahol megszűnik a leírt, felkészült, elemző szakkritika, ott néhány évtized elmúltával lyukas lesz a nemzeti emlékezet: ugyanis senkinek nem lesz értékelhető képe arról, mi milyen volt harminc-negyven éve.
…olyan meggyőzőek, hogy nem egy lelkes kritikus mély jelentéstartalmakat lenne képes felfedezni a látottakban… Egyébként kétségtelenül van is bennük – ha a néző is úgy látja.
Ifj. Harangozó Gyula a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművésszel, Orosz Adéllal idézte fel az est főszereplőjének emlékét.
A társadalomban sem, mint ahogy kozmikus körülmények között, a világmindenségben sincs biztonságban az ember, el is fog pusztulni.
A produkció korunk izgalmas, sokak által boncolgatott kérdésére igyekszik eredeti választ adni, hogy tudniillik hogyan helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat?
Most az eldobott tárgyak terhelik agyon a bolygónkat. Vigyázat! Az ócska, kikommunikált tucatgondolatok is toxikusak.