Gonzó

A 2.b meg a Pinokkió és a Bélabá

Varga Sándor Márton (2.b) gonzója a Pinokkióról

lead_pinokkioKifelé menet meg is jegyezte a tanító néni apukámnak, hogy ez a Földi Béla egészen jól összehozta. Kérdeztem a Dominikot, ismer-e valami Bélabát, hogy szerinte az kije lehet a mi tanító néninknek. Ekkor kezdett el a Dominik röhögni, mert az előadás alatt nem volt szabad neki.

Varga Sándor Márton (2.b) gonzója a Pinokkióról

Kifelé menet meg is jegyezte a tanító néni apukámnak, hogy ez a Földi Béla egészen jól összehozta. Kérdeztem a Dominikot, ismer-e valami Bélabát, hogy szerinte az kije lehet a mi tanító néninknek. Ekkor kezdett el a Dominik röhögni, mert az előadás alatt nem volt szabad neki.

 

Színházba mentünk, az egész 2.b! És mert apukám is behatóan tanulmányozni akarta a művészet pillanatnyi állását, hát elkísért, ami tök ciki volt az osztály előtt, de azt ígérte, az előadás után megmutatja a táncosnős képgyűjteményét.

Szóval ültünk némán a nézőtér közepén, körülöttünk meg üvöltött az osztály meg a többi gyerek, hogy „Kez-dőd-jön, kez-dőd-jön!”, és akkor a tanító néni rákiabált a Dominikra, hogy fogja már be a pofáját, mire apukám odasúgta nekem, hogy nahát, miket nem mond a te tanító nénid, ha csintalankodtok, de ettől függetlenül jó segge van, legyünk rá tekintettel. Később apukám azt is megjegyezte, hogy a Pinokkiónak is jó segge van, én meg láttam, hogy van cicije is, ami azért meglepő, mert a Pinokkió fiú. A Dominik egyébként tovább rázta a tanító néni pofonfáját avval, hogy a sor közepéről kiabált ki neki a szélre, hogy lesz-e szünet, mert ő járt az ovijával olyan színházban, ahol kettő is volt! Dominik szerint a szünet a legjobb az egész színházba menésben.

20661_2

Csakhogy közben elsötétült a nézőtér, amitől mindenkinek tátva maradt a szája, kivéve a Dominikot meg egy bácsit a színpadon, aki hegedülés közben magában beszélt a háztetőn. Hogy háztető volt, onnan tudom, hogy a háta mögé rajzfilmet vetítettek számítógépről, az ablakokban hol kigyulladtak a fények, hol elaludtak, azt jó volt figyelni, mert ki lehetett találni, hol lesz világos meg sötét legközelebb. Aztán meg filmen látni lehetett a Pinokkió arcát egészen közelről, de én tudom, hogy azt is előbb vették föl ám!

De aztán jött egy Dzsepettó nevű bácsi! Ezt onnan tudom, hogy a hegedülő bácsi mondta, hogy ő lesz az, pedig a tanító néni azt ígérte, hogy végig táncolni fognak, de hát filmeztek is meg beszéltek is. Illetve csak tátogtak, mert a hang is előre föl volt véve, tudom én azt! Hegedülni se lehet hegedű nélkül; nincs igazam? Meg volt más zene is, mintha még A keresztapából is – az jó film! – lett volna, meg a végén a templomból, ahova járni szoktunk, az Ávemaríja, ami nem is tudom, hogy került oda, mert ebben a darabban csak Jó Tündér volt, Maríja nevű szereplő senki.

Aztán történt mindenféle, nekem kicsit homályos volt, ahogy sokszor a világítás is: ez a Pinokkió igazából fából van, csak életre keleszti a Maríja Tündér, és akkor a Pinokkió olyanja lesz a Dzsepettónak, mintha fia volna, ami persze csak a végén derül ki, amikor azt mondja neki hangosan, hogy „apu”.

151

Hol lassúztak, hol meg gyorsoztak, azt észrevettem, hogy lassú zenére szomorút táncoltak, gyorsra meg vidámat. Meg hogy lassúzás közben többnyire kevesen táncoltak, gyorsozás közben meg inkább sokan.

Viszont a Dzsepettónak volt egy macskája, na, egyszer a Dzsepettó sakkozni táncolt a barátjával, viszont közben besomfordált a macska, és nem tudom, világos Hc3-ára mit lépett sötét, mert én inkább a fekete macskát néztem, hogy befekszik az ágyba, aztán fölkel… Holnap én is macskásat fogok domborítani az osztályban, elhiheted!

A Pinokkió is ment iskolába, csak útközben elcsalta egy másik macska, aki mindig egy rókával szokott lógni. Két macska is volt ebben az egy darabban, de róka csak egy! Szóval elcsalták a Pinokkiót, teljesen érthető, hogy bedőlt nekik, mert a Pinokkiót nem világosította föl az apukája, mint engem, hogy idegennel ne álljon szóba! Hát úgy járt a Pinokkió, hogy először elrabolták egyenesen egy cirkuszba, ahol rögtön föl is léphetett, de aztán legközelebb egy hajóra rabolták el, ahol korbáccsal verték tánclépésben! Én egyáltalán nem szeretném, ha engem korbáccsal vernének, ezen gondolkoztam épp, amikor a Pinokkiót bezárták egy ketrecbe! És akkor a Tücsök úr, aki korábban a másik sakkozó volt, ott termett a hajón, és kereste a Pinokkiót, és akkor mi mindannyian fölpattantunk a székünkből, és kiabáltuk neki, hogy „Ott van! Ott van!” És akkor, köszönhetően nekünk, a Tücsök úr, aki zongoralehangoló is volt (ezt a Maríja Tündér mondta) megtalálta. A cirkuszigazgató meg, mert ő is játszott a darabban, mielőtt végleg lelécelt a színpadról, belevágott egy fejszét egy rönkbe, na, a Tücsök úr avval verte le a lakatot a ketrecről. De akkor már idegességében ott táncolt a Dzsepettó bácsi is, aki állítólag vitorlással indult megkeresni a Pinokkiót, de a színpadra jövet fölborult a hajó, és akkor jött egy bálna, hogy elnyeljen mindenkit, de a Dzsepettó bácsi tüzet rakott a bálna gyomrában, mire az a falujuk közelében kiköpte őket. Az atya is mesélt hasonlót a templomban, csak nála Jónásnak hívták a Dzsepettó bácsit.

pinoki

Szóval értettem én mindent, a végén a Dzsepettó bácsi majdnem nagyon meghalt, mert közben megöregedett, de akkor a Pinokkió levette a trikójáról azt a kis piros elemlámpát, amit még a Maríja Tündér tűzött neki oda a darab elején, és kitüntette vele a Dzsepettó bácsit, mire a Pinokkió megint fabábu lett, de aztán jött a Maríja Tündér, és megint mindenki táncolt.

Miután összement a függöny, mi mind azt kiabáltuk, hogy „Visz-sza, visz-sza…!”; kiabáltunk volna még tovább is, ha a tanító néni nem szól, hogy siessünk a ruhatárba.

Kifelé menet meg is jegyezte a tanító néni apukámnak, hogy ez a Földi Béla egészen jól összehozta. Kérdeztem a Dominikot, ismer-e valami Bélabát, hogy szerinte az kije lehet a mi tanító néninknek. Ekkor kezdett el a Dominik röhögni, mert az előadás alatt nem volt szabad neki.

Szerettem volna megrángatni apukám kezét, hogy ne tartsa föl a tanító nénit, mert neki sietnie kell velünk a ruhatárba. De egészen belemélyedtek, hogy a Bélabá egy teljes táncszínházat alapított, és mi neki köszönhetjük teljes szívünkből ezt a csodálatos délutánt! A tanító néni mélyen apukám szemébe nézett, és azt mondta, hogy szerinte kifejezetten nagyszerű, ha százéves gyerekkönyveket táncolnak el! Mert a tánc, mondta sokat sejtetően, közelebb áll a gyerekek lelkéhez, mint a könyv, lám, ezt a darabot már 2006-ban bemutatták egy másik színházban, de igény támadt egy jóval nagyobb színpadra, hogy több szereplője lehessen a produkciónak, akik még közelebb állhatnának, egészen-egészen szorosan. Tanító nénik és apukák közös örömére, fűzte hozzá apukám, és hosszasan szorongatta a tanító néni kezét, éppen azt, ami a múltkor öt lángoló ujjnyomot hagyott a Dominik képén.

Szünet meg nem volt, az egésznek rögtön vége lett, én kifelé a Dominikkal mentem a kabátomért.

 

Pinokkió (Budapest Táncszínház – Nemzeti Táncszínház)

Díszlet, kellékek és jelmez: Molnár Zsuzsa. Fényterv: Nasser Hammadi, Földi Béla. Koreográfus: Földi Béla.

Előadja: a Budapest Táncszínház társulata.

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2012. február 8.