Hírek

Kortárs tánc, Újcirkusz

Cirkusz, álomvilág, mágia és tánc

Lähtö (Búcsú) – a finn WHS csoport vizuális cirkusz-színháza a hétvégén a Trafóban -

Az előadások november 9-én és 10-én, 20 órakor kezdődnek (9-én, az előadás után közönségtalálkozó lent, a Klubban)

Elengedni valakit, akivel összekötötted az életed, akinek mindenedet odaadtad: végeláthatatlan küzdelem az emlékekkel és illúziókkal, a nap 24 órájában, akkor is, ha te döntöttél a szakítás mellett. A Lähtö ezt a folyamatot dolgozza fel abszurd humorral és olyan lélegzetelállító trükkökkel, melyekről azt gondolnád, csak a képzeletedben léteznek. Cirkusz, álomvilág, mágia és tánc Kalle Nio illuzionista irányításával a Trafóban.

whs lahto 4

A két szereplő számára számtalan kihívást tartogató színpadi világ párhuzamot mutat Michelangelo Antonioni 1962-es kultuszfilmjével, a Napfogyatkozással: nincs tanulság, a szereplők kapcsolatának titkát nem fedi fel sem a film, sem az előadás. Mindkét művet átjárja az a fajta költői ábrázolás, amely a hiány, a veszteség okozta sajgást térképezi fel és tükrözi át mindennapjainkra. Tökéletesen passzol ehhez az álomszerű hangkulissza, amit az a Samuli Kosminen jegyez, aki olyan zenészekkel dolgozik együtt, mint például a Kronos Quartet.

https://www.youtube.com/watch?v=BpFNpy6vbjI

whs lahto 5

A WHS egy finn kísérletező kedvű színházi csoport, produkcióik a vizuális színház és az újcirkusz mezsgyéjén helyezkednek el. A 2002-ben Kalle Nio – az egyik legismertebb finn illuzionista és képzőművész - által alapított csapat különböző bűvésztrükkjei ötvözik a historikus elemeket és kortárs videóművészetet. A csapat több mint harminc országban lépett színpadra, és szerepelt nagy sikerrel, köztük a Trafó színpadán is, ahol Ville Walo és Kalle Hakkarainen közös produkcióját, a Katoamispiste / Vanishing Point című előadást tekinthették meg az érdeklődők.

whs lahto 2

 
Kalle Nio hivatalos oldala: https://www.kallenio.com/

A W.H.S. hivatalos oldala: http://w-h-s.fi/

Workshop Kalle Nio vezetésével a Trafó Stúdióban: A vetítés, a mozgókép szerepe és lehetőségei a színpadi előadásban

A workshopra olyan művészeket, alkotókat, előadókat és rendezőket várunk, akiket érdekel a videómunka, a vetítés az élő előadásban.

Jelentkezés és további információ: Műhely Alapítvány, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

November 9-én, az előadás után: Nézőpont - Közönség-össze-találkozó, lent a Trafóklubban. 

November 10-én, 17 órakor a Trafóklubban: smART!XTRA // Illúziól – angol nyelvű beszélgetés Kalle Nióval.