Monocrossing – szólóváltozat
Bemutató április 12-én a Bethlen Téri Színházban
A márciusban bemutatott bolgár-magyar koprodukcióban készült multimédiás táncelőadás a továbbiakban itthon Hargitai Mariannal látható.
Bemutató április 12-én a Bethlen Téri Színházban
A márciusban bemutatott bolgár-magyar koprodukcióban készült multimédiás táncelőadás a továbbiakban itthon Hargitai Mariannal látható.
A darab a videós kalandjátékok struktúráján alapszik: különböző virtuális tereken és kihívásokon keresztül folyamatos keresése annak, ami segít a személyes küldetés beteljesítésében. Az interaktív történetben az előadó azt a karaktert személyesíti meg, akit a folyamatos keresés, a rejtélyek megfejtése vezet, mindaddig, míg el nem éri célját.
Az előadás próbái Szófiában és Budapesten zajlottak, és mindkét városban tartottak bemutatót is az előadás duett verziójából, Hargitai Mariann és a dél-koreai Jungin Lee részvételével.
Részlet Kutszegi Csaba kritikájából:
Az előadás ajánlószövege szerint a Monocrossing „videós kalandjátékok struktúráján alapszik", de a bolgár Jivko Jeliazkov koreográfus és látványszakemberei szerencsére nem valami banálisan elvont, felszínes tombraideres-laracroftos világot építettek fel, hanem a virtuális valóság esztétikumát keresték meg. A Monocrossing egyik különös, feszítő, termékeny ellentmondása az, hogy sokkoló zenéje és helyenként gyötrelmes-brutális mozgásvilága ellenére egyszerűen szép. Nem posztmodern giccsként szépelgő, hanem valódi esztétikai értékkategóriaként szép. A fehér padlón fehérbe öltöztetett táncosokat kísérő, vetítéssel generált fekete kontrasztok érdekes, szebbnél-szebb képeket hoznak létre, a geometrikus (sőt: néha QR-kódokra emlékeztetőn díszített) vándorló fénynégyszög formákat később mozgó-nyüzsgő, tenyérnyi nagyságú, kör alakú fények organikus kompozíciója váltja fel; egészen különleges látványt nyújt, ahogy e világító körök, mint valami vírusok, elszaporodnak a mozdulatlanul fekvő testeken.
A Monocrossing, mint a népmesék és sci-fik világa, komplexen prezentálja a rémisztőt és a szépet. Szimbolikája egyszerű, letisztult: a fény küzd a sötéttel, a fekete a fehérrel. A videós kalandjátékok struktúrája abban ismerhető fel, hogy a szereplők mindig egy újabb – fények szimbolizálta – szintre jutnak el, ahol újabb megpróbáltatásokkal kell szembenézniük. Ám fejlődésük fejlődéstörténet, vagyis sztori, csak nem konkrét, hanem elvont, szimbolikus történés.
A teljes cikk itt olvasható: A jövő már a spájzban van
Dusa Gábor felvételei (forrás: cedt.hu):
