Hírek

Kortárs tánc, Képzés

Bemutatkozik a KET-Terminál 2013

160 image001Véget ért a nyári tánckurzus

A Közép-Európa Táncszínház a Gangaray Dance Company szakmai együttműködésével idén is elindította a KET-Terminál programot. A két hónapos intenzív nyári tánckurzusra középhaladó és haladó szintre – is lehetett jelentkezni. A program záróakkordjaként bemutatót tartanak külön a szakmai közönség és a nyilvánosság számára. A publikus előadás augusztus 31-én látható a Millenárison.

Véget ért a nyári tánckurzus

A Közép-Európa Táncszínház a Gangaray Dance Company szakmai együttműködésével idén is elindította a KET-Terminál programot. A két hónapos intenzív nyári tánckurzusra középhaladó és haladó szintre – is lehetett jelentkezni. A program záróakkordjaként bemutatót tartanak külön a szakmai közönség és a nyilvánosság számára. Az előadás augusztus 31-én látható a Millenárison.

 

A MU Terminál 2005-ös indulása óta bebizonyította létjogosultságát és szakmai szükségességét. Ennek a programnak továbbgondolásaként született meg a KET- Terminál ötelete, ahol felkészített pályakezdő táncosok kapnak lehetőséget intenzív nyári képzésre.

A 2011-ben indult KET-Terminál program ilyen rövid idő alatt is sok eredménnyel büszkélkedhet, a résztvevők közül többen is sikereket tudhatnak maguk mögött, hiszen számos koreográfustól kaptak meghívást és vettek részt különböző társulatok produkcióiban itthon és külföldön egyaránt. A két hónapos intenzív tanfolyam záróakkordjaként egy olyan szakmai bemutatót szervezünk, ahova meghívást kapnak a hazai alkotók, koreográfusok, intézményvezetők és pedagógusok, ennek is köszönhető a program sikere, elismerése, a sok meghívás.

A tavaly elindított KET-Terminál Plusz programunkat- mely a KET-Terminál résztvevői közül a legjobbaknak ad lehetőséget, hogy ingyenesen látogathassák egy évadon keresztül a Táncszínház tréningjeit, és adott esetben részt vehessenek produkciókban is – idén is folytatjuk. A tanfolyam résztvevői májusi felvételi során kerültek kiválasztásra.

image001
fotó: Hrotkó Bálint

Középhaladó kurzus résztvevői: Bisztray Dóra, Fancsalszky Nóra, Gacsó Tímea, Illés Tímea, Liszkai Zsófia, Paulinyi Ádám, Péter Szilvia, Petrova Miroljuba, Prókai Ágnes, Puskás Bettina, Simor Ágnes, Somlai Anna, Sőreg Kinga.

Haladó kurzus résztvevői: Balla Eszter, Bánházy Eszter, Dávid Anna, Gál Noémi Andrea, Hársfai Noémi, Kaszás Lilla Laura, Kokomini Nemes Éva, Kovács Péter, Mikola Orsolya, Nagy Fruzsina, Sebek Judit, Sebők Cintia Vanessza, Szilágyi Katalin

A KET-Terminál három mesterének három-három hét állt rendelkezésére, hogy a kiválasztott táncosokból a lehető legtöbbet hozzák ki.

Maday Tímea Kinga – Fülöp Viktor-ösztöndíjas táncművész-koreográfus, jelenleg a Gangaray Dance Company táncosa és koreográfusa.
2002-től tanult és dolgozott a P.A.R.T.S.-nál (Performing Arts Research and Training Studio), részt vett David Hernandez, Anne Teresa De Keersmaeker, a Rosas Company projektjeiben, tagja volt a Hofesh Shechter Dance Companynak és dolgozott a Cirque du Soleil 'Zaia' című előadásán is.

Hámor József – Harangozó Gyula és Imre Zoltán-díjas táncművész-koreográfus, 2004-ben megalapította saját együttesét, a Gangaray Dance Companyt, aminek mai napig a művészeti vezetője.
Pályája során megfordult többek között a Magyar Fesztivál Balettnél, tagja volt Frenák Pál Társulatának, 2005-ben pedig a meginduló MU terminálnak lett szakmai vezetője.
Dolgozott többek között a Bozsik Yvette Társulattal, a Budapest Táncszínházzal, a Duda Éva Társulattal és a PR Evolution Dance Companyval.

Mádi László – a Közép-Európa Táncszínház szólistája. A Szemere Bertalan Művészeti Iskola elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházban szerzett gyakorlatot. Ezt követően a Budapest Kortárstánc Főiskola növendéke volt, majd részt vett a MU Terminál programjában 2009-ig. Az ott töltött év után rögtön a Közép-Európa Táncszínház társulatához szerződött. Vendégként dolgozott a Gergye Krisztián Társulatban és Gangaray Dance Companyban is.

------

Bemutatkozik a KET-Terminál 2013

Időpont: 2013. augusztus 31., szombat (20.00)

Helyszín: Millenáris Szabadtéri Színpad – 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.