Darabtemetés az Artusban - Don Quijote mauzóleum
Még három alkalommal látható
A Don Quijote Mauzóleum bezár – a Bolondság Lovagjának sírját felszabadítjuk, az előadást eltemetjük. November 7-én, 8-án és 9-én utolsó alkalommal tehetsz látogatást a Don Quijote Mauzóleumban, La Mancha lovagjának élő installációkból épült emlékhelyén.
Még három alkalommal látható
A Don Quijote Mauzóleum bezár – a Bolondság Lovagjának sírját felszabadítjuk, az előadást eltemetjük. November 7-én, 8-án és 9-én utolsó alkalommal tehetsz látogatást a Don Quijote Mauzóleumban, La Mancha lovagjának élő installációkból épült emlékhelyén.
Az előadás életútja
A Don Quijote Mauzoleumot 2005 október 17-én mutattuk be az Artus Stúdióban a Budapesti Őszi Fesztivál keretében s az egyik legsikeresebb előadásunk lett. 2006-ban elnyerte a Veszprémi Összművészeti Fesztivál fődíját, ugyanebben az évben a legszebb pillanat és a legjobb tér díját a Szegedi Alternatív Színházi Szemlén.
2008-ban a Nemzeti Táncszínház az előadást beavató színházi programja keretében mutatta be. A sikerre való tekintettel 2010-ben is tartottunk beavató színházi előadásokat Budapesten a Nemzeti Táncszínházban és az Artus Stúdióban, Jászberényben a Malom Színházban és Tatabányán a Jászai Mari Színházban.
2010 májusában az előadás a Kaposvári Gyermek és Ifjúsági Színházi Találkozó versenyprogramjában szerepelt. További vendégszereplések: 5. Magyar Táncfesztivál (Győr), Miskolci Nemzeti Színház, Nieuwe Gronds nemzetközi színházi fesztivál (Hollandia), Festival Fronta nemzetközi színházi fesztivál (Szlovénia).
A Don Quijote-t eddig 80-szor játszottuk Magyarországon és külföldön.
Don Quijote mauzóleum
Mű-színház és koncert-kiállítás
Kísérlet arra, hogy kiszabadítsuk a Bolondság Lovagjának sírját a Ráció nemeseinek hatalmából.
Nálunk már a bolondságot sem értik!
Emberek! Csatlakozzatok hozzánk, s induljunk együtt az ismeretlenbe, a sír felszabadítására!
A Don Quijote mauzóleum rockkoncert, múzeumi kiállítás, tánc- és prózaszínházi előadás, performance, laza buli és színházi nyelvkurzus egyben. A színházi kiállítás élő mobil-installációi mind egy-egy Don Quijote analógia. Az installációkon minden szereplő Don Quijote, akár férfi, akár nő. A falra veített "mű-nézők" lelkesen követik az eseményeket, így a siker is garantált. Dulcinea a nézők között rejtőzködik, Sancho a teremőr.
Álmainkat megvalósítani őrületség, kötelesség vagy egyszerűen az életünk maga? Befolyásolja-e látásmódunk, képzeletünk a világ menetét?
A 400 éves Don Quijote alakja ezeket a kérdéseket hozza elő belőlünk.
Ki Don Quijote tulajdonképpen? Egy ön- és közveszélyes, álmodozó hős-szerelmes, az igazság bajnoka? Bölcs, öreg entellektüel vagy idegbeteg, vérengző vénember, lírai, szentimentális szerelmes, egy jóbarát vagy egy mániákus depresszióban szenvedő, hallucináló neurotikus?
Alkotó-előadók: Bakó Tamás, Csató József, Dombi Kati, Gold Bea, Lipka Péter, Kocsis Gábor, Szász Dániel
Installációk: Bodóczky Antal (Medence Csoport)
Zeneszerző: Csató József
Jelmez: Lőrincz Kriszta
Fény: Kocsis Gábor
Szövegek: Miguel de Unamuno, Csató József
Rendező asszisztens: Gold Bea
Rendezte: Goda Gábor
Támogatók: Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, NKA, EMMI, 77 Elektronika
Szemelvények a kritikákból:
„Valóban nem az értelem az a kohéziós erő, mely összefűzi a darab jeleneteit, hanem épp ellenkezőleg: az értelem kiiktatása – „felesleges" és „ésszerűtlen" szépséges pillanatoknak vagyunk tanúi. A bolondság mint egyetlen túlélési
forma, mint egyedül hiteles életút jelenik meg, és végleg összekeveredik az álmodozással, a naivitással, a reménnyel, a szabadságvággyal, a képzelettel, a művészetben való hittel. Vagyis e csúsztatás, e romantikus őrületfelfogás jegyében a művészek a szépség utolsó őrzői egy ellenséges világban. Őszintén: ki ne akarna ezek után bolond lenni?
/Tóth Ágnes Veronika: Utolsó mohikánok?, Színház, 2006. január/
„Az Artus és Goda Gábor látszólag fogyasztható, könnyen lágyuló darabot hozott létre. Valójában azonban valami mély kiábrándultság csillog a mosolyok mögött, a gegekben pedig keserűség lappang. Nem véletlen, hogy a falra vetített közönség előtt az első Don Quijote újra és újra összerogy. A közönség mint ítélő és ítélkező, minden művészt Don Quijotévé tesz. Egyáltalán a művész – ha van ilyen – bolond. Cervantes 400 éves metaforája az Artus értelmezésében fenyegető igazságot rejt magában."
/Mestyán Ádám: Bolondok vidám sírjai, Kontextus.hu/
További kritikák, fotók és trailer a honlapunkon: http://www.artus.hu/hu/programok/dqn
Jegyzetek
Az Artus korábbi munkáiban gyakran fedezhető fel egyfajta gondolati irányultság a témaválasztásban: az egyes ember látásmódja és képzelete befolyásolja-e a világ menetét? Milyen kapcsolatban van a képzelet és a realitás? Felelős-e az ember a gondolataiért és álmaiért? Megvalósítani álmainkat őrületség vagy kötelesség? A Vakok, Einstein álmok, Noé Trilógia, Ozirisz tudósítások, Retina sorra ezeket a kérdéseket járják körül.
Don Quijote története újabb lehetőség e kérdést felvetni.
Don Quijote története minden korban aktuális. Különösen ma, amikor a világ egyre cinikusabb. Szélmalomharcainkat rendületlenül folytatjuk. A nemes lélek, a kultúrált beszéd, az igaz szerelem és a barátság ideája ugyanúgy nevetség tárgya ma, mint 400 évvel ezelőtt. A női nem megbecsülése pedig nem őszinte csodálatunk eredménye, hanem rafinált ideológiai eszköz és üzleti fogás.
Úgy tűnik, minden, ami érték és minőség nem korszerű e mai világban.
Az Artus előadása a ma "donquijotéi"-ről szól.
A férfi teremti a női ideált, amivé a nő válni akar.
A nő teremti a férfi ideált, amivé a férfi válni akar.
Bárki is hasonlítani akar ehhez az ideális nőhöz vagy férfihoz, nevetségessé válik. Ha ennek ellenére tovább is kitart és ideális teremtményéhez méltóan cselekszik, akkor megszépül és valóban csodálatra készteti a világot.
Cervantes, saját kijelentése szerint, semmi mást nem akart művével elérni, mint megtörni azt a kegyet, amit a silány lovagregények kaptak a magasabb körökben és a nagyközönségnél egyaránt. Ha ezt elérte, úgy hiszi nem kevés, amit elért, mert kora gondolkozásának és ízlésének egyik rákfenéjét irtotta ki. Ezen célján kívül még egy ambíciója volt: hogy valóban mulattató és tanulságos könyvet adjon kézbe.
Mi sem kívánunk ennél többet elérni. Olyan többrétegű előadást létrehozását céloztuk meg, mely a részletesen kidolgozott tartalmi és formai szintek segítségével, a minőséget mindig szigorúan szem előtt tartva, mégis mindenkihez szólnak. Cervantest idézve, irodalmi vágyait "táncszínházra lefordítva": az előadást majdan a gyermek is nézhesse csillogó szemmel, az ifjonc szórakozzon, de a gondolkodáshoz is kapjon kedvet, a felnőtt értse és szeresse, és az öregek méltányolják.
A tér
A tér egyik oldalán képernyőkön különböző arcokat látunk, mint egyazon előadást néző emberek közeli felvételét. A 100 mű-néző egyformán, egy előre felépített dramaturgia szerint reagál, mindig ugyanott nevet, ugyanott sír és a végén ugyanolyan lelkesedéssel tapsol.
Velük szemben helyezkednek el az előadók és tárgyak több installációban megfogalmazva.
A tényleges, valódi nézők nem egy előadást, hanem "színházat" néznek. A színház emlékét.
