Wim Vandekeybus I-III. - Belga mini sorozat a Trafóban
I. - What The Body Does Not Remember?
A Trafó szokatlan dologra vállalkozik 2014-ben. Egyetlen év leforgása alatt három olyan produkciót is bemutat, amely szorosan kapcsolódik a belga Ultima Vez társulatához. Szokatlan a programban ez a hármas egység, egy alkotó/egy társulat ilyen hangsúlyos megjelenése. A mini sorozat nemcsak kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy átfogó képet alkothassunk egy alkotói életműről, hanem pontos leképezése is a társulati dinamikának/filozófiának.
I. - What The Body Does Not Remember?
A Trafó szokatlan dologra vállalkozik 2014-ben. Egyetlen év leforgása alatt három olyan produkciót is bemutat, amely szorosan kapcsolódik a belga Ultima Vez társulatához. Szokatlan a programban ez a hármas egység, egy alkotó/egy társulat ilyen hangsúlyos megjelenése. A mini sorozat nemcsak kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy átfogó képet alkothassunk egy alkotói életműről, hanem pontos leképezése is a társulati dinamikának/filozófiának.
Az első mű a legendás és még máig is friss What The Body Does Not Remember? (2014. január 31-február 1.), amely egy pillanat alatt a koreográfiai világ élvonalába emelte Wim Vandekeybust. A korábban Jan Fabre társulatában táncosként dolgozó fiatal flamand koreográfus mesterének fizikális-teátrális-minimális-peformance világából fejlesztette ki sajátos stílusát, amelynek központjába a táncot helyezte. Az előadással a társulat bejárta világot, mindenkit lenyűgözött, ahogy Vandekeybus nyersen feszegette a test fizikai teljesítőképességének határát. Az előadás egyszerre ébreszt csodálatot és rémületet a nézőben, aki döbbenten figyeli azt, mire képes az emberi test. Vandekeybus és társulata ugyanazokat a kérdéseket boncolgatta, amelyeket a kanadai Édouard Lock és a La La La Human Steps társulat előadásai is felvetettek.
A sorozat második előadása (2014. május 23-24.) a booty Looting 2012-ben készült, Vandekeybus legutolsó darabja. Ez a produkció jól mutatja a változás jeleit. Pontosan érzékelhető, nyomon követhető a koreográfusi fókusz változása, a hangsúlyok áthelyeződése. Vandekeybus már másképpen, sokkal komplexebben gondolkodik színházról, mint jó húsz évvel ezelőtt, ma már azt érzi, hogy egy előadásban a test mellett komolyabb szerepet kell játszania más (teátrális és nem teátrális) eszközöknek is. A booty Looting a fénykép/a fényképezés színpadra emelésével az emlékezet mechanizmusát vizsgálja, a valódiság, a valóság kérdéseit járja körül. Ennek a műnek van magyar vonatkozása is: Vandekeybus asszisztensként bevonta az alkotó folyamatba a társulat egyik táncosát, Mészáros Mátét.
A harmadik produkció, melynek bemutatójára a 2014-15-ös évad első felében kerül sor, már egy másik történet, egy egészen ritka felelősségvállalás része. Az Ultima Vez és Vandekeybus stratégikusan gondolkodik: 2006-ban létrehoztak egy programsorozatot, Ulti'mates néven melynek keretében a társulathoz kapcsolódó koreográfusok munkáit támogatják – nem csak financiálisan, hanem a menedzsment és a forgalmazás szintjén is. Mészáros Máté ezt a kivételes lehetőséget megkapva/megragadva – a Trafó partnerségével – általa kiválasztott magyar táncosokkal készít majd Budapesten egy előadást.
Wim Vandekeybus-szal pedig a booty Looting előadás közönsége előtt szót ejthetünk stratégiáról, koncepcióváltozásról, múltról és jövőről egyaránt.
Ultima Vez (B): Amire a test nem emlékszik
(What the body does not remember)
- felújítás -
Időpont: 2014. január 31.-február 1. 20 óra
Helyszín: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza
1987-ban a 24 éves flamand Wim Vandekeybus – akit addig csak Jan Fabre táncosaként ismertek – az Amire a test nem emlékszik/What the body does not remember című koreográfiájával egy csapásra a táncvilág élvonalába került. Egykor mestere, Fabre fizikális-teátrális-minimális-peformance világából fejlesztette ki sajátos stílusát, amelynek központjába a táncot helyezte. A darab készítésével párhuzamosan alapította meg saját társulatát, az Ultima Vezt. Negyedszázaddal később Vandekeybus újra színpadra állította egykori világsikerét. A darab mit sem veszített lendületéből és meggyőző erejéből, ma is megkerülhetetlen alapmű.
Vandekeybus színpadi mozgást, zenét és filmet mesterien elegyítő munkáiban a tánc fizikai határait feszegeti: kirobbanó energia, veszély, extrém érzelmek dominálnak abban az autentikus koreográfusi formanyelvben, amelyhez két évtizede hű maradt.
A darab 1987-ben valósággal sokkolta a nézőket, a New York Times kritikusa például így írt róla: „Egyszerre kemény, brutális, játékos, ironikus és rémisztő. A jelzők teljességgel alkalmatlannak bizonyulnak ennek a szokatlanul innovatív táncelőadás leírására." (Anna Kisselgof, The New York Times, November 22nd, 1987)
A darab nem csak újszerű koreográfiájával, hanem szokatlan zenei világával, illetve a zenei és táncelemek hangsúlyos ütköztetésével vívta ki a szakma elismerését. Ezért a darabért Vandekeybus és zeneszerzői, Thierry De Mey és Peter Vermeersch megkapták az egyik legrangosabb amerikai díjat, a Bessie-t.
A What the body does not remember radikális, ugyanakkor játékos, technikás és rendkívül kockázatos darab. A kilenc táncos saját teljesítőképessége határain is túljut, egészen addig a meghatározó pontig, amikor már nincs más választás. Az előadással a társulat bejárta világot, és mindenkit lenyűgözött, ahogy Vandekeybus nyersen feszegette a test fizikai teljesítőképességének határát. Egyszerre ébreszt csodálatot és rémületet a nézőben, aki döbbenten figyeli, mire is képes még az emberi test.
Wim Vandekeybus saját munkamódszeréről így vallott: „Különösen azok az intenzív pillanatok érdekesek számomra, amikor nincs választásunk, csak történnek velünk a dolgok. Például a pillanat, amikor szerelmesek leszünk vagy egy elkerülhetetlen baleset előtti utolsó perc. Ezek a pillanatok inkább az extrémitásuk miatt érdekelnek, sem mint a nekik tulajdonított jelenőség miatt. Ha figyelembe vesszük, hogy egy színpadi előadásnak többször is játszhatónak és jól kontrollálhatónak kell lennie, akkor meglehetősen nagy kihívás ezeket az egyszeri pillanatokat egy darab alap koncepciójaként használni. Talán a test nem emlékezik mindenre, amit mondtunk vagy tettünk és minden, ami történik velünk, csak törékeny illúziója ennek a hiánynak."
Vandekeybus Anne Teresa De Keersmaeker mellett Belgium legismertebb, világhírű koreográfusa. Munkáiban meghatározó fontosságú a zene és a mozgás kapcsolata. Számos kiemelkedő zeneszerzővel és előadóval dolgozott együtt (Thierry de Mey, Peter Vermeersch, David Byrne, Marc Ribot, Charo Calvo, Eavesdropper, David Eugene Edwards, George Van Dam), csakúgy, mint filmesekkel és képzőművészekkel (Walter Verdin, Octavio Iturbe). 1985 és 1987 között Jan Fabre – a legnagyobb flamand rendező – The Power of Theatrical Madness című darabjában még mint táncos járta be a világot, majd 1997-ben Fabre a már befutott Vandekeybus-nak egy szólót írt és rendezett.
Vendégkoreográfus volt az izraeli Batsheva Dance Company-nál és a spanyol Compania Nacional de Danza társulatnál. A Victoria flamand produkciós ház meghívására 2006-ban részt vett a Nightshade projektben.
A TRAFÓ-ban eddig kétszer lépett fel az Ultima Vez, 2008-ban nagy közönségsiker övezte Tükör című darabjuk magyarországi bemutatóját, 2009 őszén pedig újFeketeség című darabjukat hozták el. Utóbbi előadásban két fiatal magyar táncos, Mészáros Máté és Vass Imre nemzetközi sikerének is örülhettünk. A TRAFÓ 2014-ben három produkciót is bemutat Ultima Vez társulathoz kapcsolódóan. A What the body does not remember után 2014 májusában Wim Vandekeybus legfrissebb, booty Looting című, 2012-ben készült darabját mutatjuk be. Ezzel a két előadással az a célunk, hogy a nézőknek lehetőséget teremtsünk az összehasonlításra: megvizsgálhatják, hogy az eltelt 25 év alatt meddig jutott, milyen változásokon megy keresztül a világhírű koreográfus szemlélete, munkamódszere világ- és tánclátása.
A booty Looting a fénykép / a fényképezés színpadra emelésével az emlékezet mechanizmusát vizsgálja, a valódiság, a valóság kérdéseit járja körül. Vandekeybus asszisztensként bevonta az alkotó folyamatba a társulat egyik táncosát, Mészáros Mátét is.
A harmadik produkció, melynek bemutatójára a 2014 őszén kerül sor, egy egészen ritka felelősségvállalás dokumentuma. Az Ultima Vez és Vandekeybus stratégikusan gondolkodik: 2006-ban létrehoztak egy programsorozatot, Ulti'mates néven melynek keretében a társulathoz kapcsolódó koreográfusok munkáit támogatják – nem csak financiálisan, hanem a management és a forgalmazás szintjén is. Mészáros Máté ezt a kivételes lehetőséget megragadva a Trafó partnerségével, általa kiválasztott magyar táncosokkal készít majd Budapesten egy előadást.
