Hírek

Néptánc

A Hagyományok Háza júniusi programjai

A Hagyományok Háza ehavi programjai között szerepel a Bem Táncegyüttes Párosdi című előadása, a Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növedékeinek vizsgaműsora, a Jókai Néptánccsoport évzáró műsora, valamint az Udvarhely Néptáncműhely: Üveghegy ösvénye című vendégjátéka.

 

 2016. JÚNIUS

 

2016. június 1. szerda, 18:00
Csillagszeműek: Évadzáró gála
TEREMBÉRLET
jegyinformáció: +36 30 950 91 37
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2016. június 2. csütörtök, 15:00
A bűvészet mesterei / Gyermekvarázs
TEREMBÉRLET
Jegyár: 6 000 Ft, 4 000Ft

 

2016. június 2. csütörtök, 20:00
Bem Táncegyüttes: Párosdi
Magyar Virtus
a Hungária Koncert Kft. szervezésében

Az előadás első részében a néptánc, népdal megrendítő erejével idézzük meg az égiek és földiek örök kapcsolatát múlttal-jelennel. Tyukodi, bonchidai, korondi és pálpataki táncok tárulnak a nézők elé. A második részben haranglábi, örkői és felcsíki táncok, dalok, szokások vezetik utunkat, és nyújtanak betekintést a farsang igazi világába.

BEM

1. rész
Tyukodi és nagyecsedi táncok – csárdás, friss, verbunk
Bonchidai magyar és román táncok - lassú és sűrű magyar, barbunc, tiganeste, invirtita, lassú és sűrű csárdás
Korondi és pálpataki táncok – verbunk, marosszéki, lassú csárdás, szöktetős

2. rész
Haranglábi román tánc – ponturi, invirtita, hartag
Örkői cigány táncok – lassú és sebes cigányos, rományos
Felcsíki táncok – cepper, zsuka, orosz zsuka, csárdás, gyorscsárdás

Énekel: Szórádi Rozália
Kísér: a Magyar Állami Népi Együttes zenekara és Papp István Gázsa
Koreográfus-rendező: Kis-Demeter Erika, Kis István
Művészeti vezető: Kis-Demeter Erika, Kis István
Egyesület elnök: Dicső Géza

A Táncegyüttesről:

A 40 éves múltra visszatekintő táncegyüttesben négy korcsoportban 160 gyermek, fiatal és felnőtt táncol rendszeresen, heti két alkalommal.
Színpadi repertoárjukban magyarországi és erdélyi magyar, román és cigány táncok láthatók.
Az együttes számos hazai és nemzetközi fesztiválon ért el sikereket, Európa számos országában megfordult.
A Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán többszörösen elnyerték a Kiválóan Minősült címet.
Az együttes művészeti vezetői:
Kis István, néptáncpedagógus, Népművészet Ifjú Mestere, és örökös Aranysarkantyús táncos, valamint Kis-Demeter Erika, néptáncpedagógus.

 

2016. június 3. péntek, 16:00
Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növedékeinek vizsgaműsora
TEREMBÉRLET

Műsor:
I. félidő

Táncszínháztól a tiszta forrásig koreográfus: Vámosné Pieskó Csilla
Zalkod szélén szól a nóta koreográfusok:Sík Réka és Gyémánt Ádám
Gömöri pásztorbotoló előadja:Volter Tamás István
A lányoké koreográfus: Hudákné Farkas Sára
Taps koreográfus: Juhász Zsolt
Nagyecsedi magyar verbunk előadja: Farkas Bence
Zobor- vidéki táncok előadják: Németh Eszter- Póder Levente
Nagydobronyi táncok előadják:Vermes Anna- Győri Dávid
Zenekari szám
Tápétól- Apátfalváig- dél-alföldi táncok, koreográfusok: Sík Réka és Balla Zoltán

fot

II. félidő

Csillagösvényen jöttünk – részlet a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című előadásából, koreográfus: Mihályi Gábor, zene: Nikola Parov
Képmutató lett a világ koreográfus: Sík Réka, zene: Dresch Mihály
Esszencia koreográfusok: Sík Réka és Gyémánt Ádám
Dél-alföldi táncok előadja: Garai Márk, kísér: Baranyi Gréta
Mérai csárdás és szapora Tóth Rebeka, kísér: Gutman Levente
Zenekari szám
Táncok Küküllő- mentéről koreográfusok: Balla Zoltán és Sík Réka
Hajdúsági táncok előadja: Husvét Dorina, kísér: Zsiga Krisztián
Vág-Garam-közi táncok előadja: Baranyi Gréta, kísér: Nagy Gábor
Tövisháti utcában, szilágysági táncok koreográfusok: Sikentáncz Szilveszter és Hudákné Farkas Sára
Szatmári csapás és friss csárdás- koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

 

2016. június 4. szombat, 18:00
Az a szép piros hajnal - a Halmos Béla emléknap koncertje
Jegyár: 1 500 Ft

2016. június 5. vasárnap, 18:00
Bejöhetünk… - A Jókai Néptánccsoport évzáró műsora
TEREMBÉRLET
Jegyinformáció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2016. június 6. hétfő, 18:00
Csillagszeműek: Évadzáró gála
TEREMBÉRLET
jegyinformáció: +36 30 950 91 37
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2016. június 7. kedd, 20:00
Bem Táncegyüttes: Párosdi
Magyar Virtus
a Hungária Koncert Kft. szervezésében

 

2016. június 8. szerda, 19:00
Csillagszeműek: Évadzáró gála
TEREMBÉRLET
jegyinformáció: +36 30 950 91 37
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2016. június 9. csütörtök, 20:00
Bem Táncegyüttes: Párosdi
Magyar Virtus
a Hungária Koncert Kft. szervezésében

2016. június 11. szombat, 19:00
Udvarhely Néptáncműhely: Üveghegy ösvénye
Jegyár: 2 300 Ft, 1 800 Ft

 Üveghegy ösvénye címmel készül az Udvarhely Néptáncműhely legújabb előadása, melyet Körösi Csoma Sándor nyelvtudós és Erőss Zsolt hegymászó élete ihletett. A mesei cím egy valóságos helyet jelöl, mely sorsszerűen köti egymáshoz a két férfit. Életük végét a himalájai Kancsendzönga nevű hegyóriás jelenti, a két székely világvándor itt lelte halálát. Körösi a hegy tövében, a dardzsilingi temetőben nyugszik, Erőss, valahol a csúcs közelében pihen. Az előadás életük kalandos pillanatait idézi fel, s merész álmaikat követve bepillantást enged az üveghegyen is túlra.

udvarhely
Fotó: Szóra Tamás Szabolcs

Zenei szerkesztés: Molnár Szabolcs
Díszlet-jelmez: Balázs Gyöngyvér
Koreográfus: Mihályi Gábor, Orza Calin
Ötlet, forgatókönyv, rendezés: Orza Calin

 

2016. június 14. kedd, 20:00
Magyar Állami Népi Együttes: Magyar rapszódia
Magyar Virtus
a Hungária Koncert Kft. szervezésében

 

2016. június 16. csütörtök, 20:00
Magyar Állami Népi Együttes: Magyar rapszódia
Magyar Virtus
a Hungária Koncert Kft. szervezésében

 

2016. június 17. péntek, 19:00
Roboz Ágnes 90
Gálaest a hazai és a nemzetközi táncvilág emblematikus képviselőivel a Mesternő 90. születésnapja alkalmából
Jegyárak: 2 300 Ft, 1 800 Ft

2016. június 18-án tölti be 90. életévét Roboz Ágnes koreográfus, karaktertánc tanár, címzetes főiskolai tanár, Érdemes Művész. Ebből a jeles alkalomból köszöntik a hazai és a nemzetközi táncvilág emblematikus képviselői az Állami Balettintézet alapító tanárát, Várkonyi Zoltán felejthetetlen filmjeinek koreográfusát, a Royal Ballet School és a Hágai Királyi Konzervatórium karaktertánc, néptánc tanárát.
A Gálaesten felidéződik páratlanul gazdag és sokoldalú életútja, filmbejátszásokat és videó üzeneteket láthatunk a világ minden tájáról.

A gálaest közreműködői:
Daichi Uematsu – Győri Balett
Oláh Zoltán és Kozmér Alexandra – Magyar Nemzeti Balett
Magyar Állami Népi Együttes
Magyar Táncművészeti Főiskola

roboz
Fotó: Diner Tamás 

 

2016. június 21. kedd, 20:00
Magyar Állami Népi Együttes: Magyar rapszódia
Magyar Virtus
a Hungária Koncert Kft. szervezésében

 

2016. június 23. csütörtök, 20:00
Magyar Állami Népi Együttes: Magyar rapszódia
Magyar Virtus
a Hungária Koncert Kft. szervezésében

 

2016. június 30. csütörtök, 20:00
Magyar Állami Népi Együttes: Magyar rapszódia
Magyar Virtus
a Hungária Koncert Kft. szervezésében