Interjú

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Meg kell élni a szélcsendet is

Beszélgetés Goda Gáborral -

Óriási hullámvölgyek, nagy elkalandozások és sok kísérletezés...

Április 15-én a Nemzeti Táncszínházban debütál az Artus legújabb előadása, A Szél kapuja. A rendező-koreográfussal ebből az alkalomból beszélgettünk.

Régóta érett az új előadás témája, vagy volt valami konkrét esemény, történés, ami a figyelmét a szél felé terelte?

A témáim általában lassan érnek, először sokszor csak egy másik munka mellékhajtásaként jelennek meg, aztán egyszer csak előlépnek, és megkövetelik, hogy foglalkozzak velük. Nyomokban már a szél tematika is régóta megvolt. Rájöttem, hogy jó metaforája az engem most különösen foglalkoztató kérdéseknek: a gondolat, a tudat és a tér, valamint ezek kapcsolata érdekel. A szél sem látható, ahogy a gondolat és a tudat sem, csak a hatását érzékeljük, azt, amit megmozgat.

000.goda gabor schiller kata 025Goda Gábor / Fotó: Schiller Kata

Konkrétan a Tai Chi Chuan tudományában való elmélyedés hozta elő ezt a tematikát. A keleti orvoslás szerint van egy energetikai pont a tarkónk tájékán – ezt hívják a Szél kapujának - amit ha különböző gyakorlatokkal meg tudunk nyitni, felfrissülnek a gondolataink. A poros, áporodott helyére tiszta és új szellemiség áramlik, kiszellőzik az elménk. Tajvanban jártamban pedig láttam egy Wind Gate (Szélkapu) feliratot, két szikla közötti rést jelölt, amelyen keresztülfújhat a szél. Szélkapunak hívják azokat a helyeket is, amelyeken be tud jönni egy városba a szél, és jó esetben távozhat a szmog.

Ebben az előadásban a láthatatlant kell a színpadon láthatóvá tenni…

Magát a szelet nem látjuk, de egy sóhaj, egy lehelet vagy egy mozdulat megmozdítja a teret, az megmozdít valami mást, mindez hatással van az emberre, vagyis egyfajta pillangóhatás érvényesül. Ezek a mozgások pedig már látszanak.

Milyen hosszú volt a próbafolyamat? Úgy tudom, már a múlt ősszel is volt olyan Kérész Művek-előadás, amelynek a szél volt a témája.

Több mint egy éve dolgozunk az előadáson. És valóban, az egynapos performanszainkat, a Kérész Művek sorozatot is részben kísérletezésre használjuk. Vagyis létrejön egy önálló, egyszeri előadás, de emellett olyan hozadéka is van ezeknek az alkalmaknak, amelyeket később, más előadásoknál fel tudunk használni. Ott is felvetettünk széllel és térrel kapcsolatos témákat, és ezeknek a tapasztalata beépül A Szél kapujába.

A bemutatóra egy, az Artus saját bázisától nagyon különböző térben, a Nemzeti Táncszínházban kerül sor. Befolyásolta-e esetleg ez a tér az előadást?

Nem, csak a technikai szempontokat mérlegeltük, elsősorban azt, hogy befér-e oda az elképzelésünk. Nagy teret használunk, levegőt mozgatunk, ehhez tágasság kell, de kiderült, hogy a Nemzeti Táncszínház tere tudja ezt. A bemutató előtt két napunk lesz oda beépülni, és az ittenitől eltérő belmagasság, az, hogy ott másként mozog a levegő, okozhat még meglepetéseket.

A néző helyzete is más a két térben. Nálunk, az Artusban nagyobb a szabadság, a nézők vándorolhatnak is a tereinkben, a Táncszínházban ellenben ülésre és nézésre van csak lehetőségük. Bizonyos témák azonban igénylik a frontális ránézést, nekünk pedig izgalmas kihívás, hogyan tudjuk ebben a helyzetben beszippantani a nézőket.

 

szél1A szél kapuja / Fotó: Puskel Zsolt / A fotó forrása: port.hu

Itt vagy a MÜPÁ-ban jóval nagyobb, és az Artusba járókhoz képest más közönséghez is eljuthatnak az előadásaik...

Soha nem csinálunk populáris előadásokat, csak olyat, amelyet valóban hitelesnek és a sajátunknak érzünk. Keresgélünk, próbáljuk megérteni a világot, és nagyon jó megosztani a közönséggel, hogy mire jutottunk. Az Artusban 80-100 nézőnk lehet egy este, ezeken a helyszíneken pedig 400-500. Úgy tapasztaljuk, hogy a közönségünk három irányból jut el hozzánk. Van egy törzsközönségünk, akik rendszeresen járnak ide, az Artusba. Vannak, akik a MÜPÁ-ba járnak, így jutnak el például a Cseppkánonra. És vannak, akik a barátaik, ismerőseik ajánlása alapján jönnek. Az ad értelmet a munkánknak, ha az előadásainkat nézve, a nézőben történik valami, ha rálát önmagára.

Milyen szövegeket használ az előadás?

Krasznahorkai László regénye, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó inspirált bennünket, ezen kívül bekerült Fodor Ákos egyik haikuja, egy dal Milne Micimackójából és egy-két saját szövegem. De inkább úgy mondom, hogy reményeink szerint csak a költészet került be az előadásba, nem a szöveg.

A Cseppkánon emlékezetes kórusa után most milyen lesz a zene?

Philipp György és Bartek Zsolt zenélnek majd, az előadáson építenek fel többszólamú kórusműveket. Erős hangzásvilág lesz.

Ezek szerint most kevesebben lesznek a színpadon.

Egy kórusnyival kevesebben, összesen tízen hozzuk létre ezt az előadást. Alkotótársak vagyunk valamennyien, minialkotásokból építkezünk, vannak olyan próbák, amikor csak beszélgetünk.

A Cseppkánonban megjelent a Tai Chi mozgásvilága. Itt is jelen lesz?

Igen, ez a lágy, harmonikus, a természetre reagáló mozgásvilág húsz éve foglalkoztat, filozófiailag és mozgásvilágában is közel áll hozzám. Ebben a vonatkozásban A Szél kapuja követi a Cseppkánon mozgásvilágát.

raj4Goda Gábor a Raj című előadásban / Fotó: Lajti Balázs

Milyen volt ez a hosszú alkotási folyamat? Voltak benne nagy kilengések?

Óriási hullámvölgyek, nagy elkalandozások és sok kísérletezés jellemezte. Az előadásba bekerülő anyag sokszorosa készült el és repült szerteszéjjel, mint a szél. Nem találtam fogást rajta, ami összeállt, az is szétszóródott. Végül rájöttem, hogy a szelet nem is lehet megragadni. A tanácstalanság és a mélypontok után le kellett nyugodni, megélni egy szélcsendes időszakot, azt, hogy a téma visszabeszél, megreguláz, elkezd formálni, tanítani.

Az előadásba végül be nem kerülő anyagokat később felhasználják majd?

Talán 3-4 előadásra is elegendő lenne az az anyag, ami összegyűlt, és már el is indultak bennünk egy következő előadás képei, de erre most még nem figyelünk.

Egy hét van vissza a bemutatóig. Hol tartanak most?

Mindig törekszem arra, hogy a bemutató előtt két héttel már egyben lássuk az előadást. Így most már a finomra hangolás, a tisztogatás időszakát éljük. Jelmezekben próbálunk, pontosítjuk a háttérvetítéseket.

Többször elmondta, hogy az egyes előadásait egyetlen alkotás, egyetlen életmű állomásainak látja. Mikor jön el az a pillanat, amikor már rálát arra, hogy milyen lett ez az állomás?

Most még nagyon benne vagyunk, ez a "csinálni kell" időszaka. A Cseppkánonnál kellett egy év a bemutató után, hogy rálássak. Lehet, hogy most is így lesz.

2019. április 9.

(Az interjút Turbuly Lilla készítette.)