Interjú

Kortárs tánc

Lúdbőr-hatásra gyúrunk

Beszélgetés Ladjánszki Mártával - 

"Nem érzem magam kényelmesen idegen nyelvi közegben. És persze nem csak a nyelvről van szó, hanem a kultúráról is. Ide tartozom, akármilyen nehéz is ma művészként létezni Magyarországon."

Ha szeptember, akkor L1danceFest, idén már 15. alkalommal. Ladjánszki Mártával, a fesztivált rendező L1 Egyesület művészeti vezetőjével az idei programról, a folytatás lehetséges irányairól és saját művészi pályájáról beszélgettünk.

- Szeptemberben veletek indul a táncévad. Ilyenkor menetrendszerűen feltűnsz, aztán a következő szeptemberig szinte eltűnsz a hazai táncéletből. Hogyan telik az életed két szeptember között?

ladj4Ladjánszki Márta / fotó: Jedlicska Márton

- Sokat utazom, mióta 2011-ben megszűnt az L1 Táncművek. Emellett az utóbbi években a saját művészi-alkotói munkám visszaszorult – sajnos. Viszont több idő és energia jut arra, hogy frissítsem a tudásomat, lássam, ki hol tart, milyen új tendenciák tűnnek fel a táncban. Platformokra járok, hogy feltérképezzem, kiket érdemes meghívni a fesztiválra, és igyekszem az L1-tagokat is bevonni ebbe a tapasztalatszerzésbe. Sokat segített, hogy 2009-től részt vettünk egy hároméves EU-s programban, ebből azóta is profitálunk, kitágultak a lehetőségeink, ami az információszerzést, töltekezést illeti.
- Az L1 Táncművek megszűnésén kívül milyen okai vannak még, hogy az utóbbi években csak néhány munkával jelentkeztél?
- Nagyon nehezen találok helyszínt, belefáradtam a kuncsorgásba. A Széki Luca 2013-ban nagylélegzetű munka volt, hiszen az első rész, a szólóm mellett a másodikban tizenhárman táncoltak és két zenészünk élőben kísért minket. A független táncos szférában ennyi embert mozgatni, egyeztetni nem könnyű feladat. Izgalmas kísérletnek látom ma is: az identitáskeresés állt a középpontjában, és az érdekelt benne a legjobban, hogyan lehet egy kortárs műben érvényesen felmutatni a népi kultúrát úgy, hogy mi nem is abból a kultúrából jöttünk. Sajnos nem tudtuk kijátszani, annak ellenére sem, hogy egy tizenöt perces részlettel egy MÜPA-s programban is szerepeltünk, de ez is csak egyszeri alkalom volt. Abban, hogy hátrébb léptem, benne van az a csalódottság is, hogy a darabjaim nem tudták kifutni magukat.
Aztán jött Benjamin Jarrett amerikai táncos, aki néhány éve Budapestet tartja második otthonának. Megkeresett, hogy készítsek neki egy koreográfiát. Ez volt az első ilyen felkérésem, és ez a darab lett az UNTITLED – a meditation in one act, amit az L1danceFest 2014 keretében mutattunk be. És bár idén is megkeresett egy fiatal táncos, hogy készítsek neki egy koreográfiát, magamtól nem tervezem, hogy új darabba vágjak. Sok mindent megkomponáltam, rengeteg előadást hoztam létre, mégsem tudtuk eleget játszani egyiket sem. Úgy érzem, még bennem vannak, és ha újba kezdenék, talán „csak” ismételném magamat.
- Nem csak te panaszkodsz helyszínhiányra. Kevés a táncszínpad Budapesten?

ladj2
- Nem ez a gond. Külföldön és nálunk is azt látom, hogy az arányok eltolódtak az Y generáció felé. Ami egyrészről nagyon jó, az L1 Egyesületen belül mi is fontosnak tartjuk a fiatalok helyzetbe hozását, ezt szolgálja a rezidens programunk, de megvan az az oldala is, hogy más generációk kiszorulnak ezekből a terekből. Ebbe az irányba hatnak az uniós pályázatok is a korhatáros kötöttségeikkel. Hangsúlyozom, nem a fiatalok ellen beszélek, hanem arról, hogy jó lenne, ha mindenki láthatóvá válhatna, így színesebb és teljesebb lenne a kortárs táncpaletta. Az ideális egy olyan egyensúlyi helyzet lenne, amelyben jól megférnének egymás mellett a különböző stílusok és korosztályok.
- Idén tavasszal kaptál egy cseh kitüntetést, a DNA-díjat.
- Ez nem állami kitüntetés – manapság jobb ezt is tisztázni. Egy független szervezet, a Nova Sít’ alapította, kétévente adják át azoknak, akik sokat tettek a cseh kortárs színház és tánc külföldi megismertetéséért, népszerűsítéséért. Öröm volt, hiszen régóta mutatunk be cseh művészeket az L1danceFesten, otthonos nekem a cseh táncos közeg, ahol nagyon jól állnak – életkortól független – fiatal energiákkal. Úgy gondolom, ezzel az egész egyesület munkáját díjazták. Mivel ez egy független szakmai díj, van olyan tervem is, hogy valamilyen formában „továbbadom”: vándordíjat alapítok itthon a hasonló teljesítmények elismerésére.

ladj3Haraszti Adrienn / fotó: Mészáros Csaba

- A táncosok nincsenek hozzákötve az anyanyelvükhöz, sokan dolgoznak külföldön. Hosszú távon hol képzeled el az életedet?
- Furcsa módon én mégis úgy érzem, hogy a nyelv köt ide. Nem érzem magam kényelmesen idegen nyelvi közegben. És persze nem csak a nyelvről van szó, hanem a kultúráról is. Ide tartozom, akármilyen nehéz is ma művészként létezni Magyarországon. De ez a dilemma folyamatosan munkál bennem, mert például az L1 egyesületi munkánk önkéntes felajánlások tömkelege, viszont nagyon sok időt és energiát felemészt. Szívesen csináljuk (nem csak én, hanem a tagság egy része is biztosan), de megélhetési lehetőséget nem ad, és ez nagyon hiányzik.
- Ez a jubileum alkalom az összegzésre is.
- Így van, megnézzük, mi volt eddig, és hogyan, milyen formában szeretnénk folytatni. Három alappillér mindig fontos lesz: a nemzetköziség, a kapcsolatrendszer és a független művészek láthatóvá tétele. A forma, az már nagy kérdés. Ezért idén olyan formákat, műfajokat is kipróbálunk, amelyeket eddig nem, aztán majd meglátjuk, hogy működnek a gyakorlatban. Most először egy háromnapos szimpóziumot is szerveztünk, a Közép-európai Egyetem segítségével. Valamint egy teljes workshop-blokkunk lesz, ahol az érdeklődők sokféle stílust kipróbálhatnak. Újdonság a showcase program is, amelyben minden résztvevő maximum tizenöt percet kap a bemutatkozásra.
- Hogyan sikerült megteremteni a tíznaposra bővült fesztivál anyagi hátterét, hiszen tavaly öt napra is alig jött össze a pénz?

Ladj1Ruri Mito / fotó: Bozzo

- Nagyon sokat jelent, hogy a működési támogatásunk az utóbbi két-három év drasztikus csökkentése után visszaállt a korábbi szintre: míg tavaly 3,5 millió forintot kaptunk, az idén 6 milliót. Ebből azonban nemcsak a fesztiválra költünk, hanem két másik fontos területre is. Az egyik a nemzetközi kapcsolatok építése. Nemcsak én utazom, de a rezidensek, vagy például a Kritikai Önképző Műhely (KÖM) tagjai is járnak nemzetközi fesztiválokra. A másik fontos terület, hogy a 24 tagunk és az 5 rezidensünk munkáit is segítjük. Év elején mindenki, aki támogatást szeretne, leadja a tervét az adott évre (ez lehet előadás, publikáció, utazás, tanulmányút), és pozitív pályázati döntés esetén anyagilag is igyekszünk segíteni a munkájukat.
A működési támogatáson kívül a külföldi kulturális intézetektől és nagykövetségektől is sok segítséget kapunk. Ha az elmúlt két évben nem támogatnak bennünket, talán fel is adtuk volna. És segítség a Közép-európai Egyetem belső pályázata is, ebből tudjuk megvalósítani a szimpóziumot.
- Milyen elvek szerint válogattátok a programot?
- Idén először – a jubileumra tekintettel – nem előadásokat, hanem előadókat hívtunk meg, mégpedig azok közül, akik az elmúlt tizennégy évben már felléptek nálunk. Új alkotó csak úgy került a programba, ha egy régivel közös munkával érkezik. Például Góbi Ritát visszahívtuk, és most egy cseh táncossal, Andrea Miltnerovával lépnek fel. De volt olyan is, hogy külön kerestem meg két táncost, a svájci Chris Leuenbergert és az amerikai Matthew Rogerst, és kiderült, hogy éppen közösen dolgoznak, így ezt a közös munkát hozzák el. Máskor sem tematika szerint válogattam, inkább egy-egy ország került a fókuszba, most viszont azt fogjuk látni, hogy hol tartanak azok a művészek, akik korábban már megfordultak a fesztiválon. Az már más kérdés, hogy utólag, a fesztivál végén sokszor kirajzolódik valamiféle irány vagy összkép, amire előzőleg nem is gondoltunk.
- Idén is bevontok más művészeti ágakat?

ladj5Ziggurat Project / fotó: Mara Graur

- 2011-től hivatalosan is kinyitottuk a tagság lehetőségét a társművészek felé, de már korábban is látszott ez az érdeklődés az L1danceFest programjaiban. A fesztivál a test köré épül, a középpontban a tánc áll, de mindenféle megmutatkozás érdekel, ami ehhez kapcsolódik. A zene is a testből születik, képzeljünk csak magunk elé egy hangszerén játszó zenészt! Idén is lesznek koncertek, kiállítások, videó- és fényinstallációk.
- A fesztiválon workshopot tart a KÖM is. Többször kritizáltad már a hazai tánckritikát. Mi a baj vele?
- Úgy látom, hogy sokszor elfogult, és azt sem értem, hogy miért kell embereket, előadásokat sárba döngölni. Jobban hiszek abban, hogy a néző, az előadás és a kritikus között találkozási felületet kell teremteni, beszélgetni kell, kérdezni, nem csak kijelenteni és ítélkezni. A KÖM – jelenleg öt taggal – éppen ezt csinálja: megbeszélik az előadásokat, vitatkoznak, aztán a fesztiválblogon angolul láthatóvá teszik, hogy mire jutottak. Ez is fontos szerintem: hogy tudjanak írni angolul, hiszen csak így van arra lehetőség, hogy a magyar előadásokról szóló írások külföldre is eljussanak. A KÖM-ösöket küldjük külföldi fesztiválokra is, olyan is előfordult már, hogy egyiküket egy fesztivál zsűribe delegáltam. A fesztiválon egyébként lehetőséget teremtünk a háromoldalú párbeszédre: Bálint Orsolya moderálásával beszélgetéseket szervezünk az előadásokról.
- Lúdbőr címmel te is rendezel egy előadást…
- Ez is egy társművészethez, a ruhatervezéshez kapcsolódik. Öt éve működünk együtt ruhatervezőkkel. Ez eddig abból állt, hogy a házigazdák, akik az egyes előadásokat felkonferálták, viselték a ruhákat. Azon kívül, hogy így a tervezők bemutatkozási lehetőséghez jutottak, ez nekünk is jó volt, hiszen a különleges ruhák könnyítették a szövegek befogadását, és az egyesületi tagokra is ráirányították a figyelmet. Idén hét ruhatervező munkáit fogjuk megmutatni ebben az előadásban, L1 művészek közreműködésével. Jó sokan lesznek a színpadon, így ez arra is lehetőség, hogy a mi, sokszor csak virtuálisan működő közösségünk valódi térben is találkozzon.
- Honnan a cím?
- Egy kis játék. A ruha is a testhez, a bőrhöz kapcsolódik. Másrészt lúdbőr-hatásra gyúrunk, természetesen (nevet). És nem csak ezzel a programmal, de az egész fesztivállal.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.

2016. augusztus 24.