Darabos Eszter: Berobbantották az első napot
18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója – 1. rész /
Szeretném megtapasztalni egyszer az említett biztonságérzetet, és tiszta őszinte lelkesedéssel megérteni kultúránkat, de közben vágyom a táncszínház kínálta innovatív ötletekre is.
Háromszék Táncegyüttes: Hazától hazáig
Egy egyenes két pontját kijelölve, az egyik oldalon a Háromszék Táncegyüttes Hazától hazáig, a másikon pedig az Udvarhely Néptáncműhely Ritka magyar előadása helyezkedhetne el. A gyors tánctempókat felsorakoztató, diavetítőszerűen villanó egymás utáni háromszékes jelenetekhez képest az udvarhelyiek a lassabb, érzelmekkel teli rendezői eszközökkel apelláltak. Míg a Háromszék táncosai a tánctechnikai virtuozitásban jeleskedtek, az Udvarhely erőssége a gondolati tisztaság volt.
Sokszor érzem koreográfusversenyeken, hogy a táncot betanítók és az alkotók nevei megegyeznek. Ám a gyakorlatban jellemzően egy koreográfus van – jellemzően férfi –, akinek a munkáját segíti, asszisztálja női partnere, s többnyire az udvariasság miatt kerülnek mindketten koreográfusi minőségbe. Módos Máté és Módosné Almási Berta Csilla Hazától hazáig c. előadásában egyértelműen, hangsúlyosan érezhetően ott vannak mindketten alkotóként. Ez nemcsak a koreográfiai ötletekben tükröződik, hanem a táncosok mozgásán is viszontlátható. A két alkotó tehát közösen robbantotta be a Háromszék Táncegyüttes táncosaival az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának első napját.
Nagyot akartak táncolni és énekelni, meg akarták mutatni, hogy a leírásban olvasható nagy vállalást megugrották, és elsajátítottak olyan táncanyagokat is, amelyekkel azelőtt kevésbé, vagy egyáltalán nem volt alkalmuk mélyrehatóan foglalkozni. Ugyanis hét különböző – jórészt nem erdélyi – táncanyagot (somogyi, rimóci, hortobágyi, viski, bukovinai, nagypaládi, szeghalmi) tártak elénk professzionális szinten. Remek zenei építkezések, tánckar – zenekar viszonyát megjelenítő koreográfiai ötleteket sorakoztattak fel, mindeközben végigénekelték az előadást. Még nem hallottam ilyen sok éneket egy előadásban, tulajdonképpen folyamatosan táncénekkarként is funkcionáltak. Mindenkinek ilyen sepsiszentgyörgyi tüdőt kívánok.
Jólesett a lelkemnek, amikor a férfitáncosok allűröktől (pl. a sokat látott bandázástól) mentesen énekeltek egymás mellett, de így hatott rám a viski táncok egy szál harmonikával szóló kísérete is. Szerethető előadás ez a nézők számára. Néha kissé aggódtam a táncosokért, hiszen fokosokkal, üvegekkel, ritmus- és kísérőhangszerek nélkül túl impulzívan hajtották az előadást, ám közben láthatóan jól érezték magukat. Portik-Cseres Norbert táncművész az énekhangján túl olyan elemien, őszintén, erős tánctudással volt jelen, hogy nem tudom nem megemlíteni. A „Nem látlak én téged többé, soha, sohasem” keringőt kedvem lett volna a táncosokkal együtt énekelni, majd becsatlakozni a bukovinai polgári táncokba. Az előadás berántja a nézőt, ezáltal el is lehet benne fáradni, de valakit pont ez a lendület ébreszt fel.
Azt gondolom, hogy a vokalitás hangsúlyozása főleg Módos Máté zenei érzékét,
muzikalitását reprezentálja. A képek közötti összekötő részekben olykor finoman (pl. somogyi üveges cimbalomkísérettel), máskor tájegységeket eklektikusan összeolvasztva (rimóci és viski lányok közös karikázója, amelyben kiemelném a Csillag, csillag de messzire utazol ének különösen szép hajlításait) vagy éppen a rimóci sarkantyúk zörgésével csöppenünk át egy másik, viseletekkel gyönyörűen szemléltető közösség életébe.
A Heveder zenekar színpadi jelenléte – nem véletlen a rájuk szabott Redever c. előadás – messze a legmagasabb színvonalat képviseli az egész Kárpát-medencében. Testvérpárosának – Fazakas Levente és Fazakas Albert – Cseh Tamás-hangulatot keltő balladisztikus, énekes duettje a jó zenei hangzás ellenére számomra modoros volt. Ennek ellenkezőjét tapasztaltam az Udvarhely Táncműhelyt kísérő Kedves zenekar prímásánál, Román Hunornál, aki bár sokszor a hegedűjébe elbújva muzsikált, elképesztő mély, tiszta szándékkal énekelte például az Elosztották a bánatot, ott sem voltam, mégis jutott… és a Hidegen fújnak a szelek… kezdetű énekeket. A Ritka magyar előadásán rajta keresztül átszivárgott Tőkés Csaba Zsolt koreográfus őszinte lelkisége és a mozgalomról alkotott szemlélete.
Udvarhely Táncműhely: Ritka magyar
A szakmai bizottság értékelésén Farkas Tamás koreográfus az éreztetés műfajaként jellemezte az Udvarhely előadását, Horváth Zsófia koreográfus pedig kiemelte, hogy biztonságban érezte magát az előadást követően, és annak ellenére, hogy az alkotás egy korábbi korszak koreográfiai mechanizmusait tükrözi, nem szabad elengednünk ezeket az értékeket, amelyeket az előadás világa idézett meg. Én a Ritka magyart sokszor túl lassúnak éreztem, nálam nehezen teltek a percek. Kovács Levente színházi rendező, egyetemi tanár a kiértékelésen a következőket mondta: „Van benne újítás. És mi az újítás? A Kallós-szellem gondolati világa, amit a minőség méltóságának neveznék, hatja át az egészet. Mi ez a szellemiség? A transzilvánizmus öröksége, amely azt az életerőt próbálja tudatosítani bennünk, hogy nekünk itt létezni kell.”
Szeretném megtapasztalni egyszer az említett biztonságérzetet, és tiszta, őszinte lelkesedéssel megérteni kultúránkat… De közben vágyom a táncszínház kínálta innovatív ötletekre is. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem ezen a találkozón, s azt hiszem, még nagyon sok időt kell eltöltenem Erdélyben ahhoz, hogy igazán megértsem az ott élők lelkivilágát, gondolataikat.
18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója, Sepsiszentgyörgy, 2024. május 28-29.
(folyt. köv.)