Figurások és tünetesek
Kutszegi Csaba jegyzete a XV. veszprémi A TÁNC Fesztiváljáról
Bármerre tekintünk, azt láthatjuk, hogy minden nemzet büszkén magáénak vallja saját kortárs művészetét, csak nálunk választja szét törzsi-világnézeti ellentét a progresszív szemléletet és a hagyományőrzést.
Kutszegi Csaba jegyzete a XV. veszprémi A TÁNC Fesztiváljáról
Bármerre tekintünk, azt láthatjuk, hogy minden nemzet büszkén magáénak vallja saját kortárs művészetét, csak nálunk választja szét törzsi-világnézeti ellentét a progresszív szemléletet és a hagyományőrzést.
A fesztiválzáró díjátadó gála talán leghosszabb vastapsát a leghűségesebb néző érdemelte ki, akit Vándorfi László színigazgató legutoljára szólított színpadra. A bakfis korát már maga mögött tudó, de testileg-szellemileg tündöklően fiatal hölgy mind a tizenöt veszprémi táncfesztivál összes előadását megnézte, saját bevallása szerint kortárstánc-függő, minden évben május elején már elvonástól remeg keze-lába, és alig várja, hogy elkezdődjék A TÁNC Fesztiválja. Most már legalább tudhatjuk, miről álmodoznak a magyarországi kortárs táncosok: uszkve 6-8 millió ilyen nézőről... De ha csak fele ennyi is volna, a pénzdíjak összegének végére egy plusz nulla minimum kikerülhetne. Tényleg, vajon miért van az, hogy az egyeseknek ekkora örömöt okozó műfaj produktumai nagy tömegeket hidegen hagynak... Pedig Veszprém leghűségesebb nézője is ránézésre teljesen normális ember. Akkor az ország többi normálisember-tömege miért fél úgy a kortárs művészettől, mint ördög a szenteltvíztől?
Figura Stúdió Színház: Arany-légy
Nem állok távol az igazságtól, ha azt állítom: Magyarországon a kortárs művészetek kormányzati és civil elfogadottsága, támogatottsága provinciális szintű. Régebben, ha valamit nagyon le akartunk minősíteni, igen helytelenül azt mondtuk: balkáni. Ma már ez nemcsak illetlen, hanem hamis megállapítás is, hiszen – például kulturális nyitottság tekintetében – már példát vehetünk a dél-kelet európai térségről. A romániai színházi fesztiválokról érkező híreket csurgó nyállal hallgatjuk, de például Szófiában is külön állami és civil alapokat hoznak létre az ottani Trafó (a hűtőgépgyárból kialakított Derida Táncközpont) fejlesztésére. Bármerre tekintünk, azt láthatjuk, hogy minden nemzet büszkén magáénak vallja saját kortárs művészetét, csak nálunk választja szét törzsi-világnézeti ellentét a progresszív szemléletet és a hagyományőrzést. Mi a remény művészetének nevezzük azt, ha az alkotás elkendőzi a valóságot, és kulturmocskolódásnak tartjuk a több száz éves művek újraértelmezését. A mi nagybetűs, országos színházi találkozónk szervezésében üzleti részesedést szerez az egyik színházi szakmai szervezet, amely ezzel – deklaráltan – a „helyes válogatást" akarja a jövőben biztosítani. Az állami támogatás rendszerében pedig a kiemeltek közé erőltetjük a nemzeti jelzőt elorozó, gagyitermelő showbiznisz-formációt, miközben kultúrpolitikusaink és velük jó kapcsolatot ápoló szakmai vezetőink álszent módon értékteremtésről papolnak. Nálunk arra a műre mondják, hogy alkotója tiszta forrásból merített, és bartóki úton jár, amelynek befogadása közben nem kell gondolkodni, és kábé egyformán muszáj érezni. Jó egy hónapja a résztvevőkkel együtt ugyanezeken háborogtam a (néptáncos) Zalai Kamara Fesztiválon, mint most a (kortársos) A TÁNC Fesztiválján. A valódi értékteremtésre törekvők ugyanis úgy látszik – törzstől-világnézettől függetlenül –, nagyon utálják, ha a silányságot föléjük helyezik. Márpedig manapság mintha ez lenne a támogatott trend. Értsd: a silány piedesztálra emelése.
Maday Tímea Kinga: Oceans' Five (ArTeRrOr) | fotó: Dusa Gábor
Nem állítom, hogy a veszprémi fesztiválra a fellépők csakis veretes remekművekkel érkeztek, de azt megkockáztatom, hogy a színvonal és a tágan értelmezett műfajon belüli sokszínűség az idén is ritka, kiemelkedő kulturális értékké avatta a seregszemlét. A évről évre szűkülő források fejlesztésre és terjeszkedésre nem nyújtanak lehetőséget, sőt, ahogy ez más hasonló rendezvényekkel kapcsolatban is unos-untalan hallható, kész csoda, hogy a fesztivál még létezik. A csodát elsősorban a mennyiségileg nem hatalmas, de minőségi veszprémi közönség, valamint a helyi támogatók szállítják, másrészről pedig a fellépő művészek, akiknek mindig is fontos volt a veszprémi fesztiválmeghívás. Ladányi Andrea például az összes eddigi fesztiválon fellépett, az idei Ladányi Andrea című előadásáért meg is kapta a XV. veszprémi A TÁNC Fesztiválja különdíját. Az egyszemélyes „monotánc" darab Koncz Zsuzsa fotóművész emlékére ajánlott lírai önvallomás. Páratlan szépségű, felkavaró vetített mozgó és álló képi világában Ladányi maga is műtárggyá lényegül át, nem egyszer az ő mozdulatai „határozzák meg" a vetített képsorozatok ritmusát, élő (a táncos) és élettelen (mármint a vetítés) így kerül a műben furcsa szimbiózisba. A veszprémi és Veszprémbe látogató fotósok a fesztiválon Koncz Zsuzsa-díjat alapítottak, amelyet a Fehér Ferenc rendezte-koreografálta Brothers alkotói és előadói kaptak meg. Utóbbiakat a szakmai zsűri „Big Brothers"-díjjal is jutalmazta.
Fehér Ferenc: Brothers
A fesztiválra először kapott meghívást határon túli magyar társulat, és rögtön fődíjat is nyert: a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az ARANY-LÉGYért megkapta a legjobb produkcióért járó, „Az élet sója"-díjat. Szintén legjobb produkcióért járó fődíjat kapott a Tünet Együttes az Alibiért – „Letette az asztalra"-díj elnevezéssel.
Az eddig megemlített előadások is ékesen bizonyítják a fesztivál sokszínűségét. A Goda Gábor rendezte ARANY-LÉGYben minden ismerősen szokatlan. A szakma és a hazai nézők számára ugyanis nem idegen a rendező-koreográfus szöveg-, hangzás-, zene-, mozdulat-, tér-, tárgy- és látványkezelése, a rendkívül profin és fegyelmezetten teljesítő figurások azonban mindehhez egyéni pluszt is hozzátettek: őszinte tisztasággal, igen hitelesen vették birtokba és szabták testükre(-lelkükre) Goda különleges színpadi világát. A fesztiválok, a közös megmérettetések egyik lényege éppen az, hogy a sokfélék, a különbözők kipróbálhassák, mennyire értik egymás közös nyelvét. Mert például az Alibi sokprózás, mozgásos-táncos előadásnyelve első ránézésre eszközeiben igen hasonlít az ARANY-LÉGYéhez, a két produkció hangulatvilága mégis igencsak eltérő – dacára annak, hogy végső következtetésük tulajdonképpen azonos. Mindkét alkotás a hétköznapok költészetéhez, az önismeret csodájához jut el, csak míg a figurások a varázsos kortárs mesélés eszközével és rekvizitumaival teszik ezt, addig a tünetesek metsző öniróniával, végletes szarkazmussal, groteszk önfeltárással operálnak. A lényeg az, hogy a széthulló identitás ábrázolása nem feltétlenül vezet reménytelenségbe, és nem a népművészet bemocskolása, ha a mesében fújós dezodor „játssza" a köhögős királyt.
Bozsik Yvette Társulat: Az Ezeregyéjszaka virágai | fotó: Horváth Judit
Mint ahogy tiszta forrásból merített Juhász Zsolt is, amikor A tizedik vőlegényt koreografálta, mégis gondolkodnom kell az előadása közben (ami kifejezetten örömömre szolgál), sőt még privát emlékképek és érzelmek tarka hada is átjárja lelkemet (a férfivá válásról), melyek révén biztosan meg tudom különböztetni magamat a mellettem ülő öreg bácsitól. Akire persze különbözőségünk miatt egyáltalán nem haragszom. Tulajdonképpen ez volna a sokféle, kortárs (és nem kortárs) művészet lényege, ezért volnának a művészek a kortárs társadalmak legfontosabb tényezői, hogy tudniillik életismeretre és -szeretetre, valamint toleranciára és hídépítésre tanítsanak... De túlzás ilyen messzire szaladnom. Már annak is örülhetünk, hogy idén is volt veszprémi táncfesztivál, és hogy Fülöp Tímea és Jónás Zsuzsa előadói, Maday Tímea Kinga pedig koreográfiai díjat kapott. Utóbbi fiatal koreográfus az ArTeRrOr című előadás Oceans' Five-részletével bizonyította, hogy a koreografálásnak vannak szakmai követelményei is, amelyeknek ő – érzékeny tehetséggel – szerencsésen megfelel.
Tünet Együttes: Alibi | fotó: Dusa Gábor
A szakma képviselőinek tehát nem árt néha szakmai kérdésekkel is foglalkozniuk, a nézők pedig nyugodtan jöjjenek be tömegekben a kortárstánc-előadásokra. A fesztivál közönségdíját (szavazatok alapján) egyébként a Bozsik Yvette Társulat Az Ezeregyéjszaka virágai című előadása kapta meg. Aki még nem látta, annak elárulom, hogy a darabban erotika- és szexábrázolás jelenik meg, hegyekben – izgalmasan és ízlésesen. Ezzel kapcsolatban én eddig – kortól, nemtől, régiótól, ideológiai hovatartozástól függetlenül – kétféle emberrel találkoztam: az egyik bevallotta, hogy érdekli a téma, a másik nem. És együtt, közösen nagy tömeget alkottak. Ez engem reménnyel tölt el, ráadásul a nemzet fogyása ellen küzdőknek in conreto is érdemes tanulmányozniuk a Bozsik-táncosok termékeny, témavariáló mozgáskultúráját. Ha pártot alapítanának, én is rájuk szavaznék.
A TÁNC Fesztiválja
XV. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó
Veszprém, 2012. május 22-26.
Díjak
A Fesztivál fotósainak Koncz Zsuzsa-díja
Fehér Ferenc: Brothers
Közönség-díj
Bozsik Yvette Társulat: Az Ezeregyéjszaka virágai
Fotós-díj
dr. Holló Zsuzsa fotókollekciója
Előadói-díj
Jónás Zsuzsa – a Faun című előadásban nyújtott alakításáért
Előadói-díj
Fülöp Tímea – Az Ezeregyéjszaka virágai című előadásban nyújtott teljesítményéért
A XV. veszprémi A TÁNC Fesztiválja különdíja
Ladányi Andrea: Ladányi Andrea című előadásért
Retro-díj
Duna Táncműhely: A tizedik vőlegény
„Big Brothers"-díj
Brothers alkotóinak, előadóinak
Koreográfiai-díj
Maday Tímea Kinga: Oceans' Five (ArTeRrOr)
A Fesztivál két legjobb produkciójáért (megosztva)
Figura Stúdió Színház: Arany-légy („Az élet sója"-díj); Tünet Együttes: Alibi („Letette az asztalra"-díj)
