A magtár fala
Varga Sándor Márton levele Angelus Ivánhoz a Betakarítás ürügyén
Bocs, de időnként nem a táncosaidat figyeltem, hanem téged. Ahogy a félhomályban rázárod a bejárati ajtót a közönségre. Ahogy a sötétben kucorogsz a lépcsőn, és hol a nézőteret kémleled, hol a színpadot.
Varga Sándor Márton levele Angelus Ivánhoz a Betakarítás ürügyén
Bocs, de időnként nem a táncosaidat figyeltem, hanem téged. Ahogy a félhomályban rázárod a bejárati ajtót a közönségre. Ahogy a sötétben kucorogsz a lépcsőn, és hol a nézőteret kémleled, hol a színpadot.
Kedves Iván!
Talán elnézed nekem, ha nem esztétizálom szét magunkat: amit összehoztatok, az mindenféle utóelemzés nélkül úgy jó, ahogy van, és punktum. Megnéztem, átéltem – néha elállt tőletek a lélegzetem, néha aggodalmasat sóhajtottam értetek, ahogyan az egy többtételes előadáson történni szokott –, innen kezdve puszta póz ízekre szedni koreográfiákat és dramaturgiákat, narratív jegyeket meg stiláris jellemzőket: ez az este másról szólt.
Te különben is hajszálpontosabban tudod nálam, mi volt ezen az estén tégla, mi habarcs. Végül is te engeded a habarcsot beleszikkadni a falba, nem? Tanár vagy: falat építesz a magtárhoz. Tudod, melyik vakolókanál egyedi megmunkálású (az igazán míveseket mi, nép, talán észre se vesszük), melyik tucattermék (amire persze örömmel csodálkozunk rá újra és újra), mi az eredeti és mi a remake. De mert pedagógus vagy, nevetsz az új poénokon, és mosolyogsz, amikor egy régi viccet újként tálal egy újszülött.
Bocs, de időnként nem a táncosaidat figyeltem, hanem téged. Ahogy a félhomályban rázárod a bejárati ajtót a közönségre. Ahogy a sötétben kucorogsz a lépcsőn, és hol a nézőteret kémleled, hol a színpadot. Ahogy magadban szellőzködsz a lágy melegben, vagy a tieid ágán ülve vacog a szíved. Nem is tudom, Iván, valójában mennyire vagy magányos: kezdve az Orfeóval meg a Stúdió K-val, folytatva a Csanádi utcával meg a Golival, a szakközépiskoláddal, a gimnáziumoddal meg a főiskoláddal... Magadra hagyott-e ezen a szerda estén a harminc-negyven tanítványod, akik sütkéreztek a reflektorfényben, miközben te az árnyékból léptél elő-elő egy-egy szál piros virággal, aztán vissza-visszahúzódtál a félhomályba?
Meddig bírod még, Iván?
Mellőzném az udvariassági köröket: a Budapest Tánciskola, amelyet bő két évtizede kitaláltál, kigründoltál és életben tartasz, iskola, nem együttes. Ha jól értem az önmeghatározásotokat, ti táncosok képzésével foglalkoztok, gyakorlatilag 0-tól 99-ig (bár előbbire és utóbbira aligha volt példa), nem pedig táncosok munkáltatásával. Ezért beszélsz együttgondolkodásról, felelősségvállalásról, mindenféle táncon túli furcsaságról? Miközben a gyerekek a tükör előtt melegítenek, nyújtanak, szárogatják az átizzadt gyakorlócipőjüket? Te volnál a tükör a próbateremben?
Most mire számítasz? Tánckritikára vagy társadalomkritikára?
Én, Iván, ha kulturális kormányzat volnék, nagyon-nagyon sok pénzt adnék nektek arra, amit csináltok. Éppen azért, mert ti nem elitkultúra vagytok, amit kívülről szeretünk lehelgetni: ti éppenséggel – a legnemesebb értelemben vett – tömegkultúra vagytok, amit be szeretünk lélegezni. Seregi, isten nyugosztalja, csempészte az elitkultúrát a tömegek elé, te a tömegkultúrát csempészed az elit mögé.
Ha kormányzat volnék, ti volnátok az én igazi szavazóbázisom. Renghetnek felőlem a ti próbatermetekben, a ti színpadotokon cicik és popsik: valójában sosem a kitenyésztett táncosoknak hiszek (még akkor sem, ha ti tanítjátok őket étkezési kultúrára). Azért adnék nektek sok pénzt, hogy osszátok tovább azoknak, akiket magatokhoz tudtok édesgetni – és persze meg is tudtok tartani. Lám, ki mindenkit neveltetek már ki a Bloom!-tól a Hodworksig... Szóval, meddig bírod még, Iván?
Ha kulturális kormányzat volnék, nem a csúcselitet konzerválnám, legalábbis nem csupán őket: én főként alapoznék. Nem jelent, hanem jövőt támogatnék: éppen azt, amin ti ügyködtök. Hogy minél többen legyenek, akik egyelőre meghallják, később meg is értik, amit és ahogyan és amiért táncoltok. Akik legalább annyira bátrak, mint ti! Hogy akár hosszú percekig csak a lihegéseteket lehessen hallani (mint az estetek elején). Vagy akár hosszú percekre táncnak még az írmagját is kiirtsátok (mint az estetek végén). A magunk esendőségeit szeretjük benneteket látni. Azt, hogy kiszaszerolt tehetséggel, belefeccölt munkával honnan hová érhet az ember.
Hogy legyen kedvünk közétek állni, Iván. Valami ilyesmit szeretnél, ugye? Mi másért mentetek volna ki evvel az egész Szzzzevassz! Tavassz!-szal az utcára?
Volna itt még valami. A fal, amit a magtárhoz építesz. Ugye abba nem kell senkit befalazni, hogy le ne omoljon, amikor otthagyod arra az átmeneti időre, amíg más takarítja majd be a termést?
Betakarítás – a Szzzevassz! Tavassz! táncesemény-sorozat része (Budapest Tánciskola)
Szerkesztő: Angelus Iván. Koreográfusok: Vadas Zsófia Tamara, Cuhorka Emese, Arany Virág, Dányi Viktória, Hevér Zsófia, Molnár Csaba.
Előadók, alkotók: Ábrányi Krisztina, Arnaud Blondel, Bódi Alexandra, Dömötör Luca, Dragos Dániel, Eszlári Mirjam, Horváth Nóra, Oberfrank Réka, Petrovics Sándor, Rab Alexandra, Sessi Kriszti, Szilágyi Krisztián, Vavra Júlia, Závodszky Rita és Budapest Tánciskola diákjai.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2012. május 30.
