Kortárstáncol Szófia

Miroljuba Petrova jegyzete a Sofia Dance Week fesztiválról

A hivatalos nyitódarab, a Standards, melyet Pierre Rigal társulata, a Compagnie Derniére Minute mutatott be a bolgár közönségnek, a cím jelentéséhez hűen színvonalas indítása volt az idén ötödik alkalommal, szeptember 29. és október 6. között megrendezett Sofia Dance Weeknek. A társadalmi normáknak megfelelést, a nemzeti hovatartozást és a közösségbe illeszkedést elemző előadás nyolc, hip-hop stílust képviselő táncosa a szófiai NDK (National Palace of Culture) nagytermének színpadtól távoli ülőhelyeiről is jól láthatóan foglalta táncba e gyakran megjelenő, mondhatni elcsépelt témát boncolgató mondanivalót.

Compagnie Derniére Minute: Standards

A táncos pályafutását huszonkilenc évesen kezdő volt olimpiai atlétától a fesztiválon már másodjára mutattak be koreográfiát. Az előadásban a szokások és szabályok formálta közösséggel szembeni ellenérzések és elutasító érzelmek nem bontakoznak ki, sőt meg sem jelennek igazán, ami némileg korlátozza a néző teljes asszociációját. Ez azonban az este élvezhetőségét és a kölcsönös együttműködésen alapuló csapatszellem energetizáló hatását többszörösére is növelheti, attól függően, hogy az elmélyült újragondolás, vagy a megpihent feltöltődés mellett döntünk. A hip-hop elemeit apránként csepegteti a koreográfus, ezáltal a darab a még Szófiában mindig szokatlan kortárs közegbe gördülékenyebben illeszkedik. Az igazán csak az előadás végére felhalmozott technikai elemek felszínre hozatala élvezetes és szükségszerű, az ezt megelőző minimalista megoldások bravúrossága ellenére. A Standards ütőkártyája az, hogy az egyszerűséget ötletességgel szorongatja, ez a választott stílus színes vidámságával együtt elégedettséget keltő összképet eredményez, még akkor is, ha a gondolati kibontakozás kétségtelenül elmarad.

Liquid Loft: Talking Head

A műhelymunkákra, beszélgetésekre és filmvetítésekre is invitáló fesztivál második előadása az Ausztriából érkezett Liquid Loft nevű társulat Talking Head című darabja volt. Az együttes koncepciója a különböző kortárs művészetek egyesítésén, valamint az új technológiák és média felhasználásán alapul, így a táncosokon és az audiovizualitásról gondoskodó művészek mellett írók, színészek és filozófusok is megfordulnak a társulatban. A számítógép szülte világ és a realitás határán egyensúlyozó nő – férfi kettős csak kóstolgatja korunk nézőjének a technika vívmányait pozicionáló ítélkezését. A téma sokkal találóbb, mint a nyitóelőadásé, mégsem bizonyul elegendőnek mind a hatvan perc tartalmas kitöltésére. A színpad két végében elhelyezett laptopok előtti arcok, valamint a „tánctéren" végbemenő cselekmények vászonra vetített webkamerás felvételei lehetővé teszik ugyan mindkét szemszög egyidejű megfigyelését, de a folytonosan sávot és minőséget váltó hang, valamint a kivetített vizuális képi deformációk nézők általi befogadása nem mindig akadálymentes, főleg ha a közönség tagjai nem beszélik a cselekmény vezérfonalát adó kommunikációhoz használt angol nyelvet. Ha meg – ne adj isten! – valakinek nincsen Skype-ja, az még az átlagosnál is elveszettebbnek érezheti magát. A kevés, de tetszetős mozgásanyag korántsem uralkodik, sokkal inkább kiegészítő eszközként szolgál az alapötlet kibontakozásához.

Thomas Noone: Glitch-Bound

A szófiai közönség egy helyi kulturális lap szerint egyre érettebben, nyitottabban és informáltabban fogadja be a kortárs táncművészetet, bár nem egyszer cirkuszi mutatványt megillető tapssal jutalmazza a dinamikusabb momentumokat, vagy éppen a túl hosszúnak értékelt „szüneteket" az előadás közben. De a csendes megfigyelés sem tartozik az erősségei közé. Mindezt írhatjuk a kortárs tánc lassú bulgáriai elterjedésének számlájára is, ami azonban – többek között a Sofia Dance Week-nek köszönhetően – az utóbbi időben ütemesen javuló tendenciát mutat.

Spanyolországból két társulat is érkezett a bolgár fővárosba. A Delrevés a rendezvény előfutáraként csábította az NDK elé a nézőket a Danza Vertical-előadásával, mely táncszerű akrobatikus mutatványok show-ját prezentálta a hatalmas létesítmény külső falán, komoly hatást gyakorolva ezzel az attrakció orientált közönségre.

Thomas Noone: Glitch-Bound

Thomas Noone Glitch-Boundja kétségkívül a fesztivál legtáncosabb és legtechnikásabb előadása, mely a romba dőlt emberi kapcsolatok rekonstrukcióját, tökéletesítését és újrakezdését forszírozza. A koncepció azonban már az első öt percben kimerítette az összes lehetőségét. Az öt spanyol táncos mozgása komoly szakmai tudást és felkészülést mutat, de a koreográfiai elképzelésről még az előadást követő elbeszélgetésen elhangzottak sem tudtak kézzelfogható képet adni az erre igényt támasztóknak. Thomas Noone alkotása leginkább a Kegyetlen játékok vagy a Veszedelmes viszonyok című filmet juttatta eszembe: jóval több „kegyetlenség" és „veszedelem" sokat javítana a dinamikusságra törekvő, pörgőssége ellenére mégis egy szinten stagnáló táncon.

Ivo Dimchev: Párizs

Az idén először ázsiai kortárs táncművészetet is Bulgáriába varázsoló Japán Hiroaki Umeda nagy vihart kavaró Haptic című előadásánál is nagyobb figyelmet kapott a bolgár származású, de Belgiumban élő és dolgozó koreográfus és előadóművész, Ivo Dimchev, aki az úgy szintén jól ismert táncos Christian Bakalov számára készített koreográfiáját, a Párizst hozta a fesztiválra. A koreográfustól megszokott, botrányosnak mondható szóló a huszadik század húszas éveiben a legtöbbek számára menedéket nyújtó, mégis folytonos diszkriminációt fenntartó Párizsba emigrált „elégedetlen szegények" kettős érzelmeit kívánja megosztani a publikummal. Ez a performansz is a már említett „táncmentes táncelőadás" kategóriába tartozik, így „fizikai színházként" elemezhető csupán. A válogatását végző Mira Todorova azt nyilatkozta, hogy „a fesztivál célja a legújabb kortárstánc-tendenciák bemutatása", melynek nagy hányadát ilyen előadások képezik.

Ivo Dimchev: Párizs

Első benyomásként a primitivizmus, vulgarizmus és értelmetlenség fogalmai rajzolódnak ki leginkább, főként ha nem vesszük a fáradtságot, hogy mélyebben a színpadi díszlet részét képező függöny mögé lássunk. Olykor a nemtörődömség szabadságot ad, a spontán döntések lehetőségének tudata teszi a kikapcsolódást még édesebbé, így nem lehet elvárás a nézővel szemben az előzetes kutatómunka, de ennek hiányában sokszor téves utakra tévedünk, s hibásan ítélkezünk a látottak felett. A Párizsban éreztetni kívánt kirekesztettség és belső vívódás emocionális hatása megkérdőjelezhetetlen. A táncos kérésére létrehozott koreográfia folyamatosan fenntartja a feszültséget és a „nem várt" okozta bizonytalanságot. Ivo Dimchev előadása még a kérdéses „idegen" szerepét nem megélt nézőre is erős hatást gyakorol: Christian véres padlón való meztelen fetrengése, olykor nyomasztó, olykor mosolyra késztető érzelmi kitörései, párizsi szökőkutat megtestesítő térdvédős-vízköpködős jelenete, valamint nyers szexualitása nehezen felejthető.

Negatív Varieté: Fényakrobaták

A fesztivált záró előadás (nagy örömömre) magyar produkció, a programban első alkalommal megjelenő „gyerek modul" része: a Negatív Varieté Fényakrobatáinak árnyjátéka (plusz két alkalommal megtartott ingyenes tánckurzus 10 és 17 év közötti fiataloknak). A 2011-ben Moholy-Nagy László ötlete alapján készült, eredetileg felnőtteknek szóló Fényakrobaták bulgáriai bemutatójára mesélőként Peter Meltev bolgár színész is csatlakozott a csapathoz. A múlt évi Derida Dance produkció, az ASA magyar-bolgár koprodukciós fesztiválmegnyitója után, az ez évi első Magyarországról érkezett előadás nagy sikernek örvendett. A kedves mesélő karakter szerelmeit bemutató történet ötletes, az emberi test különböző környezeti elemeket formáló felhasználása még fejleszthető ugyan, de az előadás így is élvezetes, igényes befejezése a fesztiválnak.

Szófia, 2012. szeptember 29 – október 6.

Jegyzet

Kortárstáncol Szófia