Hírek diákokról
Kutszegi Csaba jegyzete a Prestóról
Fiúk, lányok válnak ki a táncból, és egy fényhasábban alaposan (egyesek majdnem hónaljig) felhúzzák a szoknyájukat, gatyájukat. Vajon ez mit jelent? Talán azt, hogy az életpálya elején alaposan fel kell kötni... De e gesztusban – gyanítom – benne van a szófogadás karikatúrája is.
Kutszegi Csaba jegyzete a Prestóról
Fiúk, lányok válnak ki a táncból, és egy fényhasábban alaposan (egyesek majdnem hónaljig) felhúzzák a szoknyájukat, gatyájukat. Vajon ez mit jelent? Talán azt, hogy az életpálya elején alaposan fel kell kötni... De e gesztusban – gyanítom – benne van a szófogadás karikatúrája is.
Az újságíró-iskolás közhely szerint nem az a hír, hogy a kutya megharapta a postást, hanem az, hogy a postás harapta meg a kutyát. Ennek megfelelően nyilván az sem hír, hogy a Budapest Tánciskola bemutatta a Trafóban az újabb estjét, amely mindkét alkalommal rendben lement. Tény: a kortárs művészeteknek jót tesz minden szabály-felrúgás, határátlépés, fejtetőre állítás, és az is igaz, hogy az Angelus Iván irányította intézmény hallgatói és tanárai a szokásos Trafóbéli megmutatkozásaikon a legtöbbször kirukkolnak valami szokatlansággal. Ám ezúttal nem volt semmi extravagancia az előadáson. Csak mindenki rendben tette a dolgát.
Persze nehéz kihagyni (nem is lehet), hogy ne tegyem hozzá: Angelus tkp. megint igen szokatlan dologgal jelentkezett azzal, hogy produkciójában mindenki rendben tette... Ahogy mennek mostanság dolgaink, nem kell csodálkoznunk azon, hogy igen hamar az fog extravaganciának számítani, ha valahol valakik rendben teszik a dolgukat.
Az is szokásos rendben volt az esten, hogy a fiatalok (tanáraik, a koreográfusok és a rendező Angelus segítségével) együttműködő, összhangzó csapatmunkát végeztek, miközben feladatuk volt az is, hogy egyéniségüket megmutassák, amennyire lehetséges, kibontsák. Talán nem erőltetett, ha a diákmozgolódások időszakában társadalmi párhuzamokat vonok. A BUTI ugyanis a (tánc)szakmai értékek mellett megannyi emberi értéket is közvetít, például azzal, hogy nem alattvalókat, hanem szuverén egyéneket képez. Mostanság, amikor olykor indulatos vita folyik arról, hogy a magyar felsőoktatás outputja megfelelően kielégíti-e az ország vele szemben támasztott társadalmi-gazdasági igényeit, időszerű megjegyezni: a legjobb befektetés a nyitott, flexibilis, sokoldalúan képzett, kreatív munkaerő; gazdasági fellendülést csakis ilyen főkkel lehet elérni, még akkor is, ha vannak kormányok, amelyek praktice a könnyen uralható szervilizmust preferálják. Persze senki sem a művészeti tanulmányokat végzettektől várja a gazdaság motorjának beindítását, de a kultúra és a művészetek kulcsszerephez juthatnak azzal, hogy példát szolgáltatnak a mikénthez, általános készségeket fejlesztenek a differenciált közösségi cselekvéshez. Egyszerűen fogalmazva: emberré nevelnek. Bármennyire is fájó, de ezt még mindig csak a Lajtán túl értik meg, de – vegyük már észre! – nem véletlen, hogy ott igen.
Visszatérve a színpadhoz, az est kezdete kedves poén: a nyíltszíni melegítés után elindul a szervezett össztánc, melyet jópofa akciózás tarkít. Fiúk, lányok válnak ki a táncból, és egy fényhasábban alaposan (egyesek majdnem hónaljig) felhúzzák a szoknyájukat, gatyájukat. Vajon ez mit jelent? Talán azt, hogy az életpálya elején alaposan fel kell kötni... De e gesztusban – gyanítom – benne van a szófogadás karikatúrája is.
A későbbiekben megszerveződik az élet a színpadon. Csupa olyasmi történik, ami elvont modellálása a társadalmi létnek. Az első táncos tétel hangulata, ritmikája, mozgásvilága ráadásul hajdani természeti népek szertartásos világára utal, mintha tényleg az emberi élet kezdetén járnánk. Aztán tánccal, koreográfusi eszközökkel folytatódik a birtokbavétel. Egyének, kiscsoportok, csoportok alakulnak ki, egymással viszonyrendszerbe kerülnek, törvényszerűségek előírta térformákat járnak be, „sokasodnak, szaporodnak". Mindeközben mindenki tudja: tanulók adnak számot az elsajátítandó anyag tudásáról. Generációk is érintkezésbe kerülnek egymással, és próbálgatják az együttélést: különböző korú és tudású csoportok (osztályok) váltogatják egymást a táncban, és vonják le kölcsönösen az együttlét tanulságait. Nem történik semmi különös, az ábrázolásmód elvont, de mégis átérezhető: a mi életünkről, a mi gyerekeink életéről szól a történet a játéktéren. A különbözőség különböző stílusok és különböző társművészetek képében jelenik meg. Fuvolás lányok triója illeszkedik az össztáncba, majd népdal a kortárs zene és a dzsessz közé. A táncvizsgán minden lehetséges, mint az élet vizsgáin, ahogy megjelenik az elkülönülés és a közösségvállalás is (egy valaki lehet egy utánozhatatlan Peiman, ugyanúgy mindenki lehet egyszerre is Peiman; vagy Géza, vagy Sára, vagy Pál).
Az egész nem más, mint kötelező tananyag elsajátítása oldott légkörben, amihez jelentéstöbbletet kölcsönös a rendben szerveződés. Még extravagancia sem szükséges hozzá. Van, amikor az a jó hír, hogy nincs hír.
A Budapest Tánciskola estje
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2012. december 19.
