Bepillantás...
Komjáthy Zsuzsanna jegyzete a Szólóduó Nemzetközi Táncfesztiválról I.
A kérdés mindig az, hogy ki táncol, és – végső azonosságkutatások nélkül – milyen erők, milyen akarat vonzásában rendezi mozdulatait.
Komjáthy Zsuzsanna jegyzete a Szólóduó Nemzetközi Táncfesztiválról I.
A kérdés mindig az, hogy ki táncol, és – végső azonosságkutatások nélkül – milyen erők, milyen akarat vonzásában rendezi mozdulatait.
A mozdulat vágytól terhes mozgás. Olyan impulzus, mely ledönti a pszichikai gátakat, és a látszólagos mögül felszabadít valamit az archaikusból. Célja, hogy a másik – partner és közönség – vágyáig hatoljon. Tétje egy titkos-megnevezhetetlen csatornán (és ezt kimondani is csak halkan szabad): a birtoklás. A tánc elcsábít, rabul ejt és nem ereszt. Struktúrája bizonyos értelemben a szerelemével mutat rokonságot – ahogy azt a sokat idézett költő is írja: „Tedd a kezed / homlokomra / mintha kezed / kezem volna".
Jelenet az Örök körök című szóló előadásból
fotó: Futár Ernő
Az Orkesztika Alapítvány tulajdonképpen e k(cs)ábulat, a mozdulat iránti szerelem hagyománya előtt tiszteleg, mikor 14. alkalommal megrendezi a Szólóduó Nemzetközi Táncfesztivált. A cél, hogy ismert és kevéssé ismert, profi és kezdő előadók egyazon mezőny azonos színpadán méressenek meg, közös workshopokon vegyenek részt, munkáikról pedig visszaigazolást kapjanak. A fesztivál tehát szakmai fórum egyúttal, mely az egyéni útkeresések, a határokon átívelő szakmai kommunikáció és a táncos identitástudat támogatására specializálódott. Fókuszpontjában azonban mindenekelőtt a mozdulat és az egyéni kifejezésmód áll.
A mozdulatművészet immáron 100 éves hagyományra tekint vissza Magyarországon. Egyik meghonosítója dr. Dienes Valéria, tőle származik az orkesztika kifejezés is. Kézenfekvő tehát, ha előtte nem csak a fesztivál, de ezen beszámoló is tiszteletét teszi, méghozzá olyan formában, hogy analízise során a Dienes-féle mozdulatrendszer szempontjait veszi alapul, vagyis vizsgálni fogja a rendezvény plasztikusságát (tér), ritmikáját (idő), dinamikáját (erő) és szimbolikáját (kifejezés).
Jelenet a Csomó című duó előadásból
fotó: Meggyesi Gabriella
Ami a plasztikusságot illeti, könnyű dolgunk van. A Szólóduó fesztivál két valós és egy virtuális térben zajlik. A workshopok helye a MOHA – Mozdulatművészek Háza, míg a versenyprogramot a MU Színházban láthatja a közönség. Az Ork-Kota Platform kísérőprogramja az Egy percesek rövidfilm-fesztivál, a filmekre interneten szavazhat a közönség. Jegyezzük meg, olybá tűnik, a filmek nem részesülnek azonos bánásmódban, a rendezvény egyébként demokratikus és el/befogadó szemléletén mintha kívül esnének. Viszonylag kis képernyőn, mellékesen vetítik őket, ezzel akaratlanul is a két műfaj közötti hierarchiára terelik a figyelmet. Ennek oka – mondjuk ki – minden bizonnyal a szerény támogatottság; a fesztivált pedig hasonló visszafogottság uralja – több erőt rejt magában, mint amennyit felhasznál. Megnevezhetetlen hatalom az, ami gátat szab szárnyalásának. A Szólóduó ugyanakkor lendületes, ritmikailag kiegyensúlyozott és impulzív. A versenyprogram három napra egyenletesen szét van osztva, az estéken pörögnek a rövid előadások. A zárónap gálaestjén a zsűri (Fenyves Márk, az Orkesztika Alapítvány vezetője, Mándy Ildikó, a Kontakt Táncért Alapítvány elnöke, Anna Piotrowska lengyel koreográfus) és a közönség által legjobbnak ítélt produkciókat ismétlik meg, és egyúttal bemutatják a D.E.A.L.P.L.A.Y. című vendégelőadást is, amelynek inspirálója Fernand Khnopff Emlékek című festménye.
A Duda Éva Társulat After c. egyperces táncfilmje
További egypercesek ITT >>>
Dienes utolsó szempontját, vagyis a szimbolikát vizsgálva, elmondható: a Szólóduó textúrája sűrű és komplex. Globálisan a fesztivál célkitűzésével azonos, formailag (kifejezésmódjában) azonban borzasztóan szerteágazó. Ez a rendezvény összetett felépítéséből fakad: rövid, maximum hatperces szólókból, legfeljebb kilencperces duókból és az „egyperces" rövidfilmekből áll. A kategóriákban újabb szimbolikát kell keresnünk, mely az elemzési szempontok megsokszorozódásához vezet. A kategóriák egyes produkcióinak analízise pedig ismét hatványozza az eredményt. Ami mégis általános fogódzó lehet, az a produkció szuggesztivitása. A kérdés mindig az, hogy ki táncol, és – végső azonosságkutatások nélkül – milyen erők, milyen akarat vonzásában rendezi mozdulatait. A lehetséges és aktuális mentén a deleuzeiánus (Gilles Deleuze filmteoretikus elmélete szerinti – a szerk. megj.) keletkezés mozgása a fontos, a bepillantás váratlan eseménye. Bepillantás az egyén(ek)be – ez a produkciók értelmi magja, melyben a legfőbb pszichikai energia éppen a vágy. Arról, hogy melyik előadásban miképpen valósul meg e bepillantás, következő beszámolómban olvashatnak.
2013. január 12.
