Jegyzet

Balett

Poros balettek, frissen tartott gyűlölet?

Hézső István jegyzete a Párizsi Operabalett szezonnyitójáról

leaD_hezsoAz interjúból – a nagyközönség számára talán most először – az is kiderül, hogy milyen szívósan és kitartóan gyűlölték egymást a nemrég elhunyt Maurice Béjart-ral. Petit szó szerint ezt mondta: „őt még halála után is semmibe veszem”.

Hézső István jegyzete a Párizsi Operabalett szezonnyitójáról

Az interjúból – a nagyközönség számára talán most először – az is kiderül, hogy milyen szívósan és kitartóan gyűlölték egymást a nemrég elhunyt Maurice Béjart-ral. Petit szó szerint ezt mondta: „őt még halála után is semmibe veszem”.

 

A Párizsi Operabalett új szezonját a „legpárizsiasabb” koreográfus, a napjainkban 80 éves Roland Petit műveivel nyitotta meg. Petit az Operabalett iskolájában nőtt táncossá, mégis, már mint „Grand Sujet”, elhagyta a Házat, és azóta a saját útját járja.

Az est – legalábbis az első három előadáson – a Grand Défilée-vel kezdődött, amit most ugyan nem láttam, de korábban már jó néhány alkalommal volt hozzá szerencsém. A háromszáz táncos (a legkisebbektől az étoile-okig) „felvonulásán” egykoron Serge Lifar, Yvette Chauviere vagy Jean Babilée jött ki az ünneplő közönség viharos tapsát fogadni. Ezt az egyedülálló látványosságot Berlioz Trójaiak című operájának diadalmas bevonulására komponálták, benne a Rákóczi induló fenséges zenéjével.

A negyedik előadáson (amelyet láttam), elsőre a Le Rendez-Vous című balettet programozták. Hát, el lehet rajta filózni, hogy poros-e, vagy sem! A balett klúja a szerelem, a halál és Kozma József Hulló falevél című sanzonja. Másik érdekessége, hogy díszletéül a híres Brassai (született Halász) Gyula felnagyított fekete-fehér fotói szolgálnak. A mű 1945-ben készült a felszabadult Párizsban, előfüggönyét Picasso tervezte. Kicsit öregecske, korát nem is tagadhatná le, de a szereposztás bőven kárpótol a muzeális előadásért. A táncosok közül ki kell emelnem Hugo Vigliottit (A púpost alakítja), aki technikailag briliánsan táncol, és a figurát a legszédítőbb mozdulatok közben is hozza. Mindenesetre „függönyhúzó” darabnak megfelel: egy darab Párizs, egy fontos Petit-mű a több mint száz koreográfiából.

 

le_jeune_homme
A Fiatalember és a Halál
forrás: www.danser-en-france.com

 

A második egyfelvonásos Petit egyik legjobb és leginkább időtálló balettje, a Le Loup (A farkas), amelyet a társulat frissen kinevezett csillagai izgalmasan adtak elő. Itt különösen a címszereplőre, Stéphane Bullionra gondolok, aki a „werewolf” bizarr szerepében nyújtott hátborzongató élményt. Érdekes, hogy ami filmen a mai napig fel tudja borzolni az idegeket, az a balettben – legalábbis ebben a produkcióban – kevésbé izgató. Mégis, mégis: a táncosok hittel és energiával teszik élővé ezt az 1953-ban készült, szintén nem fiatal balettet, amelyet nem kevéssé Henri Dutilleux zenéje és főképp Carzou díszletei és jelmezei tesznek maradandóvá. A mű a másságról szól: hogyan nem fogadják el, és üldözik halálra a falusiak és a csepűrágók konfliktusában a visszataszítóan csúnya figurát. Roland Petit munkásságának egyik fő témája a szerelem és a halál, a szép és a rút ellentéte. Ez végigvonul a hatalmas oeuvre-jén, amelyből hat-hét produkció minden bizonnyal fenn fog maradni – a POB repertoárján biztosan.

A programot a Le Jeune Homme et la Mort (A Fiatalember és a Halál) című 1946-os balett zárta, és még jobban feldobta a nagyszerű estét, dacára annak, hogy a darab öngyilkossággal végződik. A téma: a művészsors. Egy ifjú festő (vagy akár költő) szerelmi csalódásban szenved a párizsi háztetők alatt… Híres szerepdarab ez is. Nem véletlen, hogy bemutatása óta szinte minden nagy férfitáncos (pl.. Babilée, Nurejev, Barisnyikov, Le Riche, Legris, Bolle) eltáncolta a főszerepét. Ezen az estén a Fiatalembert Jérémie Bélingard táncolta, jól bírván technikailag a szinte artistamutatványokat. A Halál (a Sors) szimbolikus szerepét Alice Renavand lélegzetelállítóan formálta. Johann Sebastian Bach zenéjét az ősbemutató előtt egy nappal „tették a darab alá”, addig korabeli dzsessz zenére próbáltak. Vannak, akiknek ez a mű is poros, de én azt kívánom: sok ilyen „poros” darab készüljön ma is!

Roland Petit ellentmondásos személyiségéről szólva, még el kell mondanom: a premierre időzítve, Lehetetlen Petit címmel megjelent egy interjú a Le Figaroban, amelyben a koreográfus megjelöli, mely balettjeit kellene – minimum két-három évente – a párizsi operában felújítani és repertoáron tartani. Elsősorban a Carmenjére gondolt, a címszerepben a híres orosz balerinával, Zakharovával, aki egyébként jelenleg a milánói Scala tagja. Az interjúból – a nagyközönség számára talán most először – az is kiderül, hogy milyen szívósan és kitartóan gyűlölték egymást a nemrég elhunyt Maurice Béjart-ral. Petit szó szerint ezt mondta: „őt még halála után is semmibe veszem”. Kölcsönös gyűlöletükben egymás nevét szájukra sem vették, csak „a másikként” (L’autre) emlegették egymást. A cikkben Petit újra csapkodott a londoni Royal Ballet felé is: mind a társulat igazgatónőjéről, mind sztárjairól lesújtóan nyilatkozott. Ebben talán kicsit közrejátszik az is, hogy Petit-koreográfia több mint harminc éve nem került a királyi társulat műsorára.

2010. október 19.

*

A Tánckritika.hu támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik a vörösiszap-katasztrófa károsultjai és az áldozatok családja számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar karitatív szervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat!