Kutszegi Csaba: Döntsék el, mit akarnak…
Fókuszban a koreográfusok – Az idei Zalai Kamaratánc Fesztivál díjnyertes koreográfiái – JEGYZET
Figyelemre érdemes kezdeményezés indult a Hagyományok Házában: a Magyar Táncművészek Szövetségével karöltve, egy előadássorozattal „a színpadi néptáncművészet kiemelkedő, fiatal koreográfusait állítják fókuszba".
Fókuszban a koreográfusok – Az idei Zalai Kamaratánc Fesztivál díjnyertes koreográfiái – JEGYZET
Figyelemre érdemes kezdeményezés indult a Hagyományok Házában: a Magyar Táncművészek Szövetségével karöltve, egy előadássorozattal „a színpadi néptáncművészet kiemelkedő, fiatal koreográfusait állítják fókuszba".
Első alkalommal azok a „legfrissebb táncszínházi produkciók" kerültek műsorra, amelyek a XXVI. Zalai Kamaratánc Fesztiválon táncszínházi kategóriában díjat nyertek...
Sánta Gergő: Hecc
És itt már rögtön felmerül az első terminológiai kérdés: mit értsünk táncszínházi produkción? Főleg akkor, ha a terminus technikust magyar néptáncosok használják. Ez a kérdés is felmerült a hat kis táncos dolgozatot felvonultató „gála" utáni beszélgetésen, amelyet az egyik fiatal koreográfus, Nemes Szilvia, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze vezetett.
A „táncszínházi" a néptáncban szerintem semmi más, mint minden olyan színpadi próbálkozás jelzője, amely eltér a hagyományos folklórműsortól. Nem is az elnevezés lényeges itt, hanem az eltérés mértéke és minősége. Szívem szerint a minőséget venném inkább előre, arra helyezvén a nagyobb hangsúlyt, de ebben a témában az eltérés mértéke is igen lényeges, mert a fiatal néptáncos koreográfusok között sokan azt gondolják, hogy elég egy autentikustól eltérő viselet, egy szokatlan indító csoportkép vagy egy dramatikus jelenet, és máris nyakig merültünk a példamutató innovációban, bátor élenjárói vagyunk a jövőt teremtő kísérletezésnek. Szomorú hírem van: a valódi innovációt nem lehet a felszínen megragadva kipipálni, mert a lényege éppen a másként gondolkodás, a hosszú töprengés és vizsgálódás következményeként kialakuló mély meggyőződés arról, hogy a meglévő utánzásával, követésével szemben alternatívákra van szükség. De meg is nyugtatom azokat, akiket elriasztanak ezek az „ijesztő" fogalmak, mint „másként gondolkodás", „alternatív" stb. Az innovációhoz ugyanis nem kell megtagadni a múltat, a hagyományokat. Csak újjá kell értelmezni azokat, a mai kornak megfelelő viszonyt kell kialakítani velük. De ez a legnehezebb feladat – a totális megtagadásnál minden bizonnyal nehezebb.
Nemes Szilvia: Légy jó mindhalálig!
(Zárójelben azért meg kell jegyeznem, hogy a múltat teljesen elvető, megtagadó kísérletezőkre is szükség van, csak nem feltétlenül a néptánc vagy a balett műfaján belül. Az előzményeket teljesen elvető újítók manapság a művészet alapfunkcióját, létét kérdőjelezik meg, és próbálkozásaik tiszteletre és elismerésre méltók, ha valóban képesek tartalmában és jelentőségében valódi nóvumot felmutatni. Ugyanis senki nem állíthatja biztosan, hogy a ma művészetnek hívott jelenséget nem váltja-e fel, méghozzá igen hamar valamilyen egészen másfajta közösségi tevékenység és/vagy kommunikációfajta. Akkor a hagyományos művészet úgy fog tovább élni, mint a mai közlekedési eszközök mellett a lósport: szép lesz, lesznek hívei, és a jóérzésű emberek örülni fognak neki, hogy még van ilyesmi is.)
Visszatérve tárgyunkhoz, a „legfrissebb táncszínházi produkciókhoz", ki kell mondani, hogy a mai, „fókuszba állítandó" frissek szemléletváltásban, újút-keresésben, kísérletezésben meg sem közelítik a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben aktívan kísérletező elődöket, de nem sima mentegetőző duma az, hogy más időket is élünk. A felgyorsult kommunikáció révén kicsire zsugorodott világban jogosan érezzük úgy (még ha ez nem is igaz), hogy a színpadon már minden létezőt kipróbáltak, megcsináltak. Lehet, ma a nagy elődök tanácstalanul dörzsölgetnék tarkójukat, vakargatnák fejbúbjukat, de ez nem mentség a maiak számára.
Ágfalvi György: Semmiből a semmibe
A gálán merész kísérletezést nem láthattunk, a megszokott módon keresgélt új úton is mintha csak fontolgatva haladnának a koreográfusok. Pedig a gála műsorán a Zalai Kamaratánc Fesztivál táncszínházi kategóriában díjazott számai szerepeltek. Látszólag önmagammal is ellentmondásba keveredek, mert zalai zsűritagként a díjak odaítélésével magam is egyetértettem. És most sem vonnám vissza őket, ugyanis egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy az innováció mértéke, értéke és jelentősége nagyban függ az időponttól, a helyszíntől vagy régiótól és a kontextustól. Igen: még ma, a Youtube és a szupergyors információs sztrádák korában is, ami már kanonizálódott Londonban, még felkavaró lehet Budapesten, ami már önismétlődőnek tetszik a Trafóban, az kiveri a biztosítékot egy vidéki (még létező) kultúrházban, és a mi „zalai kísérletezőink" valóban bátor élenjáróknak minősülnének más régiókban, ahol még csak kóstolgatják a kincstárival szembe helyezkedő alternatív gondolatot. És ami ütött a mindig hangulatos zalaegerszegi fesztiválon, az félévvel később Budapesten, a színházi évad és a Café Budapest őszi fesztivál csúcsra járatásakor – más konstellációba kerülve – óhatatlanul kevésbé hat. Hiába, a színház és a tánc – tényleg – a(z adott) pillanat művészete. És egyebek mellett ez benne a szép és jó. Mint ahogy az innovációnak sem az abszolút értéke a fontos (nincs is neki olyanja), hanem az, hogy mindenki valamikor (az életpálya egy pillanatában) az adott helyen, valamihez képest megértse a lényegét, és ezt evidenciában tartsa egy életen át. Ez nem azt jelenti, hogy aki így tesz, az többé nem őrizhet hagyományt, nem alapozhat már meglevő értékekre. A lényeg csupán annyi, hogy meg kell érteni, és – ha tetszik, ha nem – el kell fogadni: minden generációnak kötelessége újraértelmezni, birtokba venni és sajátjaként újra feldolgozni a rá hagyományozódott tudást. Művész nem érheti be sohasem csupán elődök utánzásával. A hagyományainkra büszkék lehetünk, de megőrzése nem végcél, hanem eszköz a tovább éléshez.
Juhász Zsolt: Találkozások – In Memoriam Gy. K.
A gála hat száma közül nekem másodszorra is időtálló értékűnek tetszett Juhász Zsolt Találkozások – In Memoriam Gy. K. című koreográfiája, amelyet a Bihari János Táncegyüttes adott elő. Juhász évek óta nem is csak eltérni akar a hagyományoktól, hanem igyekszik újraértelmezni azokat. Ágfalvi György Semmiből a semmibe című szólója változatlanul értékes kísérletként hatott, leginkább a táncos-koreográfus plasztikus mozgása és ihletett előadása miatt. Az előadás utáni beszélgetésen jó néhány megszívlelendő gondolat fogalmazódott meg. Szögi Csaba szerint a „táncszínházi" kategória és az „autentikus" között még ma is elsősorban annyi a különbség, hogy az előbbiben dramatizált jelenetek kerülnek színre. Tulajdonképpen szavakkal elmondható, mi történik bennük. A kísérleti művekkel szemben gyakran megfogalmazódik a kritika, hogy elvontak, nehezen érthetők. A Juhász Zsolt koreográfiájának címében szereplő Gy. K. monogram Györgyfalvay Katalinra utal. Ő a hatvanas-hetvenes évek kimagasló pedagógusa és néptánc-újítója volt, szellemisége mindmáig példaként áll követői előtt. Fuchs Lívia emlékeztetett: Györgyfalvay mindig arra törekedett, hogy a tánc ne legyen egyértelműen verbalizálható. A táncnak azt kell kifejeznie, amit verbális szöveggel nem lehet. Mihályi Gábor szerint a Györgyfalvayék által kezdeményezett újító folyamat nem kevéssé a táncház-mozgalom miatt szakadt meg, amely sok haszna és nagyszerű eredményei mellett a néptánc-szemléletben egyfajta egysíkúságot eredményezett. Az álláspontok, felfogások, értelmezések tehát a néptáncban is sokfélék, az amatőr mozgalomban és a hivatásosok között arról is számos és élénk vita folyik, hogy szükség van-e egyáltalán újításra, nem elegendő cél és feladat-e a gyűjtött, autentikus anyagok minél színvonalasabb bemutatása. A rendezvényen is kiderült: a Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes a hagyományok tisztelete mellett kiemelkedő fontosságúnak tartja az útkeresést, az innovációt.
A beszélgetés végén Nemes Szilvia megkérdezte a vendégektől: mit üzennének a fiatal koreográfusoknak? Szögi Csaba ezt válaszolta: azt, hogy ne mi mondjuk meg nekik, hogy mit csináljanak, hanem ők döntsék el, mit akarnak. Talán manapság ez a leginkább megszívlelendő gondolat.
A gálán bemutatott koreográfiák:
Sánta Gergő: Hecc (Honvéd Táncműhely)
Ifj. Zsuráfszky Zoltán: „Sebes Vándor" (Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes)
Nemes Szilvia: Légy jó mindhalálig! (Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes)
Kovács Márton – Bognár József: Kockázatok és mellékhatások (Mecsek Táncegyüttes)
Ágfalvi György: Semmiből a semmibe (Csepp Táncműhely)
Juhász Zsolt: Találkozások – In Memoriam Gy. K. (Bihari János Táncegyüttes)
Hagyományok Háza, 2014. október 12.
