Balett

Horeczky Krisztina: Hosszú eltáv

Máriusz Petipa–Alekszandr Gorszkij–Kaszjan Golejzovszkij–Mihail Messzerer–Ludwig Minkusz: Don Quijote –

…a külcsín változik, a porlepte panoptikum marad. Következésképp egy leverően bugyuta commedia dell’arte-történettel szolgálnak, mely Cervantes lélektani pikareszk-regényének több mint két évszázados kasztrációja.

„A múltat végképp eltörölni”; a Magyar Nemzeti Balett XIX. századi romantikus balettjeinek, a klasszikus balettkánon darabjainak lecserélése Solymosi Tamás balettdirektori ténykedésének egyik alapismérve.

Fotók: Csibi Szilvia, Pályi Zsófia (forrás: opera.hu)

A korszerűtlen, kontraproduktív cselekvéssorozat nem jelent mást az opusok (A hattyúk tava, A diótörő, Csipkerózsika) felettébb költséges újraszcenírozásánál, túl azon, hogy e produkciókban (is) elsősorban külföldi – többségében a volt szovjet tagállamokból érkezett/leszerződtetett – táncosok jutnak érdemi feladathoz. Máriusz Petipa és Ludwig Minkusz 1869-es Don Quijotéját hazai színpadon az Andrássy úti dalszínházban mutatták be először, 1997-ben; a koreográfiát Petipa nyomán Borisz Bregvadze, ifj. Harangozó Gyula (az akkori balettigazgató), Pongor Ildikó és Fajth Blanka jegyezte. A Cervantes-regény „grandiózus” balettadaptációját most Csikós Attila helyett Rózsa István „az Operaház történetének egyik leglátványosabb” díszletével, Vágó Nelly helyett Rományi Nóra jelmezeiben állították deszkákra. A koreográfia az 1948-as születésű Mihail Messzerer 2012-es, a szentpétervári Mihajlovszkij Színháznak készített munkája.

Kovtun Maksym és Apáti Bence

Az Operaház szóró- és sajtóanyagain, plakátjain, honlapján stb. Michael (!) Messererként szereplő alkotó – 2009 óta a pityeri teátrum tagja, vezető balettmestere – balett-tanárként, -pedagógusként tett szert presztízsre, világhírre az anyai ágon ikonikus művészdinasztia tagjaként. (Ismene Brown remek, 2007-es cikke, a The Messerer Dynasty a The arts desk.comon olvasható.) Messzerer édesanyja, Szulamit Messzerer (1908-2004) a Bolsoj prímabalerinájából lett legendás, emigráns balettmesterré. Többek között oktatta Nurejevet, Natalia Makarovát, Antoinette Sibley-t, Sylvie Guillemet, továbbá a Tokiói Balettnél működve meghonosította a klasszikus balettet az ázsiai országban. Privát vonalon: örökbe fogadta nővére, a híres színésznő, némafilmcsillag, Ráhel Messzerer lányát, Maja Pliszeckaját, akiből a XX. század egyik legnagyobb balettművészét nevelte. A Lenin aranymedállal, a Szovjetunió Népművésze-díjjal, Sztálin-díjjal, Japán legmagasabb polgári kitüntetésével és 2000-ben a Brit Birodalom Rendjének tiszti fokozatával (OBE) is elismert Szulamit Messzerer bátyja a koreográfus Aszaf Messzerer (1903-1992). Summázva: Messzerer úr családfája jóval érdekfeszítőbb középfajúnak sem mondható mozgáskomponista tevékenységénél.
A négy szereposztásos Don Qujotéra ugyanaz áll, mint a többi, fönt említett muzeális produktumra: a külcsín változik, a porlepte panoptikum marad. Következésképp egy leverően bugyuta commedia dell’arte-történettel szolgálnak, mely Cervantes lélektani pikareszk-regényének több mint két évszázados kasztrációja. Mindeközben például a drezdai Semperoperben újragondolták a művet, Minkusz és Manuel de Falla zenéjére: a november 5-én bemutatott, Aaron S. Watkin-féle Don Quixote a Franco-rezsimbe, és egy hegesztőgyárba helyeződött. Aldonzia (Kitri) apja, Señor Lorenzo gyártulajdonos – kocsmáros helyett. Az 1950-es években játszódó darabban a hűséges csatlós, Sancho Panza/Juanita Sanchez nő; személyében mindvégig ott van Alonso Quijana/Don Quijote mellett az, amit/akit olyan lázasan keres. Egyébiránt: első szereposztásban az egyik főszerepet, Miguel Basilio matadort a budapesti operabalett-társulat egykori tagja, Simon István táncolja.

Leblanc Gergely és Melnik Tatiana

A Nemzeti Balett avítt produktumának alapproblematikája ugyanaz, mint a XIX. századi baletté: képzeletszegény. Ez kivált abszurd egy olyan irodalmi klasszikus balettszínpadra állítása esetében, amelynek veleje a fantázia, és amelyben, Szerb Antal kulcsmondatát idézve: „a látomás fontosabb a látványnál”. Hiszen Cervantes a XVII. században nem másról írt, mint hogy egy vidéken élő, a társadalmi szokásokra fittyet hányó, nonkonformista, éles eszű, kreatív, és mindemellett megszállott, hóbortos, holdkóros nemes („ingenioso hidalgo”) az olvasmányélményeire építkezve teremt magának egy lidérces, lovagias univerzumot; egy párhuzamos valóságot, melyben ő az utolsó lovag. A „könyvember” megalkotta illuzórikus, téveszmés világ ütközik rendre a panzai sár- és rögvalóval; többek között ez a tragikum, és a szélmalomharc lényege. A Petipa-balett azonban nem más, mint felhőtlen vidámvásár, boldog véggel, népünnepéllyel. Olyasmi ez, mintha Rómeó és Júlia végül összeborulna a zord szülőkkel; Anyegin elvenné Tatyjánát, majd elügetnének a naplementében; Anna Karenina olyan harmonikus családi köteléket alkotna Vronszkijjal, hogy még a vonat is fütyülne örömében.
Az operabalett előadásában a címszereplő legföljebb illusztráció: Apáti Bence ugyanabban a táncból fölmentett, mozgásszegény szerepkörben tétlenkedik, mint a Csipkerózsika királyaként, igaz, ezúttal fehér lovon is ül, élő jószágon. Hozzá képest hiperdinamikus fegyverhordozója, Sancho Panza (Kovtun Maksym) egy eleven, fejét lehorgasztó szamarat vezet. A fölismerhetetlenre maszkolt Apáti sok ücsörgéssel ötvözött pantomimjátéka kapcsán adódik a kérdés: miért tátong ekkora szakadék a bulvár- és glossy-médiumokban, a kereskedelmi televíziós esztrádokban önmagát és a mesterségét népszerűsítő táncos mácsó-imázsa, s a nálánál jóval korosabb szaktársakra szabott, nyugdíjas szerepkör között? Bár nem foglalkozva az előadók csipkelelkületével (sem), valamint függetlenül attól, mit gondolok Apáti (megrekedni látszó) balett-táncosi pályájáról és annak nívójáról: az a zsákutcás helyzet, amelyben nem először látom, sértő, sőt demoralizáló. Meghökkentett, hogy Venekei Mariann évek óta dédelgetett, első, egész estés koreográfiája, a júniusra kitűzött A vágy villamosa szereposztásában Stanley (Kowalsky) neve mellett nem az ő nevét láttam az Opera honlapján. És elgondolkodtató, miért Don Quijote alig-mozgásos szerepében lép színre a legtöbb magyar táncos, így –Apátin kívül – Bajári Levente, a Kitri apjaként is látható Szakács Attila, és Szirb György?

Azokról, akik táncol(hat)nak: Melnik Tatiana (Kitri) és Leblanc Gergely (Basil) párosa nem mutatta jelét kölcsönös vonzalomnak, holott egy szerelmespárt hivatottak megformálni, s erre fölhívhatta volna a figyelmüket a négy külhoni betanító balettmester és a hat hazai balettmester valamelyike. Kettőseikre és szólóikra ugyanaz áll: híján vannak a stílusnak, adósak az előadóművészettel. Részint ezért, hogy a sovány, egyarcú Melnik – aki amikor szélesen vigyorog, Az oroszlánkirály hiénáit, Shenzit, Banzait és Edet idézi – ugyanolyan Kitriként, mint driádként. Technikailag azonban üzembiztos, a bemutatón sokkal meggyőzőbb Leblanc-nál. A 2016/17-es évad étoile-ja a színre lépése kezdetén úgy tűnt, mintha nem volna tempóban/ritmusban a zenével, a karmozdulatai feltűnően kapkodók voltak. Emellett szintén az első felvonásban egy egykezes emelésnél roppant bizonytalannak mutatkozott, miközben Melnik enyhén imbolygott a magasban. Leblanc korántsem volt indiszponált, de nem is mutatott jó formát, főleg nem egy klasszisét. Jessica Leon Carulla ügyes Mercedesként, Mikalaj Radzsus tisztes Espada, noha a virtuális bikával hadakozva egyszer meggyűlt a baja a köpönyegforgatással. Földi Lea magára vonta a figyelmet a cigánylány-szólójában, a balettkar és a szólisták derekasan helytálltak; az ügyefogyott, kétballábas Gamache komikus szerepében Alekszandr Komarov számtalan geggel, lankadatlan játékkedvvel elevenséget, humort csempészett az előadásba. Ugyanakkor az estét is minősíti, amikor/hogyha azt figyeljük, vajon mit művel a mókamester a színpad jobboldal legszélén.

A Don Quijote az egyik leggyatrább premier, amit Solymosi Tamás igazgatói regnálása során láttam. Inger- és élményszegény, unalomittas, szellemtelen előadás, amely ugyanannyira nélkülözte az érzékiséget, mint a virtuozitást. Egyetlen innovatív eleme a két törődött, élő patás, mindeközben a művészet – mint olyan – hosszú eltávon. Ha Don Quijoték volnánk, várnánk a visszatértét.

Don Quijote (Magyar Nemzeti Balett)

Miguel de Cervantes azonos című regénye nyomán a szövegkönyvet írta: Máriusz Petipa. Koreográfus: Alekszandr Gorszkij, Máriusz Petipa, Kaszjan Golejzovszkij, Mihail Messerer. Zeneszerző: Ludwig Minkusz. Díszlettervező:
Rózsa István. Jelmeztervező: Rományi Nóra. Világítástervező: Kirk Bookman.
Betanító balettmester: Evgeny Popov, Olga Sabadosh, Anna Razenko, Ksenia Oyvental. Balettmester: Dózsa Imre, Aradi Mária, Kövessy Angéla, Pongor Ildikó, Solymosi Tamás, Venekei Marianna.
Szereplők: Apáti Bence, Kovtun Maksym, Melnik Tatiana, Leblanc Gergely,
Radziush Mikalai, Carulla Leon Jessica, Sarkissova Karina, Komarov Alekszandr, Felméry Lili, Hangya Rita, Szakács Attila, Földi Lea, Liebich Roland, Purszki Lilla, Kim Minjung, Starostina Kristina, Crnic Nika, Adachi Yuiko, Starostina Kristina, Pierro Rosa, Okada Anri, Gezmis Obengül Polen,
Mingardo Angela, Darab Dénes. Karmester: Kollár Imre.

Magyar Állami Operaház, 2016. november 19.