Kritika

Kortárs tánc, Balett

Antal Klaudia: A játék öröme és hiánya

Budapest Táncfesztivál IV. (Budapest Táncszínház: Jelenben a múlt; Szegedi Kortárs Balett: Abszurdia) -

…hamar kiderül, hogy valójában a mi világunkat tükrözi az a bizonyos görbe tükör.

A Budapest Táncszínház Jelenben a múlt című, két részből álló előadásával lépett fel az idei Budapest Táncfesztiválon, a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Bárhogy töröm is a fejem, sehogy sem tudom az est címét a látott előadásokhoz kapcsolni, melyek önálló címet – Róluk beszélve, Entre dos Aguas – is viselnek, sajnos azonban nem ez az egyetlen probléma, mely felmerül a produkciók kapcsán. A Fernando Troya és Robert North koreográfiáit előadó táncosok játékából egyaránt hiányzik a feszültség és a szenvedély, mely izgalmassá és tartalmassá tudná varázsolni az olyan klisészerű témákat, mint például a közösség és az egyén ellentétét, az identitáskeresést vagy a kultúrák összeolvadását. A fesztivált záró Szegedi Kortárs Balett Abszurdia című produkciója azonban egy csapásra megszünteti hiányérzetemet: egyszerre gondolkodtató és szórakoztató az, amit látunk, a koreográfia tűhegyes precizitással kivitelezett végrehajtása mellett a táncosoknak jut idejük és késztetésük a játék örömére is, melynek köszönhetően a nézők nemcsak az előadók tánctudását, hanem színészi játékát is élvezhetik.

bptanc rolunk3Rólunk beszélve / fotó: Karancsy Ágnes

Fernando Troya Róluk beszélve című koreográfiája a színlapon olvasható ismertető szerint a táncosokról, mint egymástól különböző individuumokról, illetve a közösség és az egyén kérdésköréről kíván beszélni. A koreográfia a köszönés, azon belül is a kézfogás, illetve az integetés gesztusából indul ki, és már az első képben világossá válik a (hipo)tézise: ahány táncos, annyiféle nyelvi és testi formában öltenek testet a köszönéshez hasonló apró emberi cselekedetek. Az állítás azonban csak feltételezés marad, mivel sem a hellók és a sziák artikulálásában, sem a mozdulatok megformálásában nem érezni és látni különösebb egyediséget. Az előadás alapvetően duettekre épül, melyek rövidsége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a táncosok között felszínes és üres találkozások születnek. Két táncos azonban lehetőséget kap, hogy egy-egy hosszabb intervallumban meghatározzák viszonyukat önmagukkal, és felfedezzék saját határaikat. A férfitáncos kinyúlt testszínű pulóvere és az azzal folytatott játék arra az élethelyzetre reflektál, amikor úgy érezzük, hogy gyökeres testi és lelki változásra, egyszóval megújulásra van szükségünk. Az új helyzetben azonban – melybe bőrének levedlése, vagyis pulóverének levetése után jut a táncos – védtelennek és sebezhetőnek érzi magát, ezért inkább visszabújik a biztos, megszokott vackába, felöltve ezzel régi énjét. A női táncos szólója a távolba tekint, egyetemes szinten keresi az egyén helyét, tekintetét egy pillanatra sem veti le az égről, és valamiféle boldog extázisban bukdácsol a térben. Férfi kollégájával ellentétben ő a külvilágra, a környezetében betöltött helyére koncentrál, miközben két társa a táncszőnyeget folyamatosan mozgatva ingatja meg a lába alatt a talajt.

bptanc rolunk2Rólunk beszélve / fotó: Karancsy Ágnes

A szinopszisban felvázolt ellentét, a közösség és az egyén egymásnak feszülése csupán két képben jelenik meg és mindkét alkalommal szinte teljesen konfliktusmentesen. Az első képben néhány táncos igyekszik egymást megelőzve a nézőket köszönteni, versengésük azonban tétnélküli, mozdulataikon az igyekezet és a törekvés legapróbb jelét sem látni, erőtlenül és lendületlenül lépkednek egymás elé, és ejtik ki a szavakat. A második képben a táncosok egy kisebb csoportja utánozni kezdi egyik társukat, aki hamar feladja egyediségét és inkább beolvad a tömegbe. Sem a versengés, sem az asszimilálódás témáját nem sikerül a koreográfiának igazán kibontania, melyet nem lehet csupán a produkció rövid, harminc perces időtartamára fogni, hiszen a vázlatos, szkeccsszerű szerkezetet is meg lehetne tölteni energiával, lendülettel, drámával. Troya koreográfiája azonban csupán csendes hullámzássá válik.

bptanc entreEntre dos Aguas

A szenvedély hiánya még inkább feltűnővé és hiányolhatóvá válik az est második, Entre dos Aguas című részében, mely a flamenco és a kortárs tánc gesztusrendszerének ötvözésére épül. A flamencóról azt tartják, hogy tökéletesen leképezi az andalúzok életfelfogását, viselkedésmintáit, szerepköreit és még az öltözködésüket is. A flamencóban, ahogy az életben is, megvannak a különböző szerepek, például a ceremóniamester, aki az előadásban fekete ingével tűnik ki a különböző színekben pompázó társai közül. Ő az, akit a társaság követ, és aki a közösség rítusait irányítja. A körtáncokban a nők és a férfiak hol külön-külön, hol pedig vegyesen alkotnak kisebb csoportokat, miközben megmérettetik egymással a férfi és női vonzerő, de egyéb, mélyebb helyzeteket nem igen látunk. Bár a flamenco eredetileg nem megkoreografált tánc, előadója a zenére improvizálva építkezik, North koreográfiájára a kötött szerkezet, a pontos és jól begyakorolt mozdulatok a jellemzők, amelyben a kortárs tánc formanyelve tökéletesen kiegészíti a flamencót. Egyetlen apró dolog hiányzik csupán: a játék öröme. A táncosok arcáról ideges koncentráltság és figyelem olvasható le, van, aki a földet, míg mások a nézőket figyelik, s bár sokkal több erő és energia lakozik mozdulataikban, mint a korábbi produkcióban, továbbra is hiányzik belőlük a szenvedély, mely a zene taktusát belső ritmussá tudná formálni.

bptanc absz2Abszurdia / fotó: Jókúti György

Juronics Tamás Abszurdia című koreográfiája már csak a vállalás mértéke miatt sem említhető egy lapon az említett másik két produkcióval. Az Abszurdia egy kitalált, meseszerű ország társadalmai viszonyait állítja színpadra, azonban az eltávolítást/elidegenítést szolgáló eszközök – a koreográfia elrajzolt és groteszk hangvétele, fekete-fehér unisex jelmezei, a varietére emlékeztető etűdjei – ellenére hamar kiderül, hogy valójában a mi világunkat tükrözi az a bizonyos görbe tükör. Egy-egy példa erre a két felvonásos táncműből: a koreográfia felütésében a kar lovagló mozdulatokkal térképezi fel a színpadot, majd balra és jobbra is kilövik láthatatlan nyilaikat, míg a második felvonásban a nép magyar néptánccal próbál kedvére tenni az éppen kitüntetéseket osztogató uralkodónak.

bptanc absz3Abszurdia / fotó: Jókúti György

A fekete-fehér, biológiai nemet eltakaró jelmezeknek és sminknek köszönhetően egy homogénnek tűnő csoportot látunk, a békés és boldog együttlét illúziója azonban hamar tovaszáll, és szépen lassan kirajzolódnak a társadalmi különbségek, majd a feszültségek, végül az ellentétek. Először egy szerelmi viszonyt látunk külső nyomásra ripityára törni, majd a mindennapi monoton rutinnak köszönhetően az egyén is felaprózódik, az előadás végén pedig az árnyjáték már egy paranoid, tudathasadásos állapotot tár elénk. Különböző társadalmi konfliktusokat tartalmazó életképek követik egymást: megjelenik a társadalmi irigység, a másik akadályoztatása az előrébb jutásban és álmai megvalósításában, a hataloméhség, az acsarkodás, az igazságtalan jutalmazás és kitüntetés, a felsőbbrendűségből elkövetett nemtörődömség és a kapzsiság. Mindezt humorral és iróniával telten ábrázolja Juronics; vicces, hogy pont abból lesz király, aki valójában csak a koronára rögzített lufival akart játszani, és szellemes az is, amikor a nép a kitüntetés reményében megpróbálja ápolni néptánc-hagyományát – sikertelenül. Fanyar felhangot kap a végkifejlet is: miután a felnőttek tönkretettek mindent az országban, vagyis kipukkasztották az életfa leveleit jelképező lufikat, színpadra lép a gyermek, aki új lufikat osztogat, azonban ezeket a felfújt ballonokat az utolsó képben elengedik, melynek következtében leeresztenek. Hiába a fiatalság, a reményt és változást magában hordozó generáció, nincs boldogabb jövő… Vajon miért? E kérdés megválaszolását a koreográfus – remek érzékkel – már a nézőre bízza.

bptanc absz5Abszurdia / fotó: Jókúti György

A Szegedi Kortárs Balett előadásában minden a helyén van, a koreográfia szerves részét képezi a látvány és a zene, a táncosok között tökéletes összhang uralkodik, és játszi könnyedséggel hajtják végre a mozdulatsorokat, mindemellett pedig a színészi játékra is kellő figyelem jut. Csak remélni lehet, hogy ennek folytatása következik.

Jelenben a múlt (Budapest Táncszínház)
Róluk beszélve
Koreográfia: Fernando Troya.
Entre dos Aguas
A koreográfiát betanította: Raza Hammadi. Asszisztens: Andrei Laurelin. Koreográfia: Robert North.
Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad, 2017. február 27.

Abszurdia (Szegedi Kortárs Balett)
Fény: Stadler Ferenc. Balettigazgató: Pataki András. Koreográfus: Juronics Tamás. Táncolják: Bocsi Petra, Bujdosó Anna, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Mai Matsuki, Stáry Kata, Szigyártó Szandra, Vincze Lotár, Takács Zsófia, Zsadon Flóra.
Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2017. március 1.

Budapest Táncfesztivál 2017