Kritika

Mozgásszínház

Turbuly Lilla: Kalitkavilág

Márton László: Carmen

…militáns, háborúk és a hátországban is zajló erőszakos konfliktusok uralta férfivilág jelenik meg.

Bátor vállalkozás a székesfehérvári nagyszínpadra bevinni ezt az előadást, mert szembe megy az előzetes nézői várakozásokkal. A címről ugyanis először az opera, másodszor Mérimée kisregénye jut az eszünkbe. Itt azonban Márton László drámáját látjuk, amelyhez a szerző ugyan felhasználta az ismert történet alapmotívumait, művében azonban a gondolatiság hangsúlyosabb a szenvedélyes szerelmi történetnél. (A darabot játszották már 1990-ben Szolnokon, Szikora János rendezésében.)

Carm 632Fotók: Dusa Gábor

Mindez Horváth Csaba szövegre koncentráló, a mozgásnak ezúttal kisebb szerepet adó, néhol lassúdan folydogáló rendezésében próbára teszi a másfajta színházra, netán spanyolos táncokra, kavargó szenvedélyekre készült néző türelmét. (Ezt az előadás után a mosdóban hallott nézői reakciókból szűrtem le. Ott pedig azért voltak annyian, mert a kétórás előadást szünet nélkül játsszák.)

Pedig a székesfehérvári nézők már évek óta nézik Horváth Csaba jellegzetes formanyelvű rendezéseit, többet közülük (például az itt is játszott, egyetemi vizsgaelőadásból kinőtt Toldit, vagy a már a színház és a Forte Társulat közös munkájából létrejött Pillangót) nagyon is szerettek, így az előadás nem előzmények nélküli, hanem egy több éves építkezési folyamat egyik állomása. Az pedig, hogy egy vidéki színház nagyszínpadon is mer kockázatot vállalni, kortárs darabokat markáns formanyelvű rendezésben bemutatni, olyan egyre ritkuló vállalás, ami elismerést érdemel.

Carm 454Lábodi Ádám, Petrik Andrea, Krisztik Csaba

Az estét végiggondolva, bennem kérdőjelek és felkiáltójelek sorakoznak – szeszélyes összevisszaságban. Márton László drámaszövege költőiségével többször lenyűgöz (ez történik mindjárt a Kuna Károly által előadott nyitómonológban), máskor meggyőző erő nélkül hallom kongani a szavakat-mondatokat a színészek szájából. Erős központi gondolatnak tűnik, hogy Carmen tulajdonképpen öngyilkosságot követel el José által, amikor önmagát beteljesítő jóslattá változtatja babonás félelmeit, a felmerülő miértek mégis hiányérzetet jeleznek.

A monumentális díszlet elsőre nagyon hatásos, fél óra múlva van, hogy nyögvenyelősnek tűnik a használata. Összességében mégis meghatározza az előadás alaphangulatát a hatalmas, áttört fémből készült emberkalitka és a három forgatható téridom. Fémes csillogásuk, hidegségük a terepszínű katonai egyenruhákkal és az időnként feldübörgő helikopterzajjal militáns, háborúk és a hátországban is zajló erőszakos konfliktusok uralta férfivilágot teremtenek. Carmen mozgatórugója pedig éppen a szabadságvágy, a kitörés ebből a világból, így a kalitka lezárása, felbillentése, a bent és kint ellentéte fontos jelentéshordozó. A téridomokhoz már nehezebben köthető konkrét jelentés. Néha keresztet, megfeszítettséget idéznek, máskor a hatalmi hierarchiát képezi le a szereplők elhelyezkedése, legyen szó katonai vagy szerelmi-kapcsolati hierarchiáról. A díszlet segítségével látványos képek születnek, dobolással hangokat csiholnak ki belőlük, a sok jó megoldás mellett néha mégis mintha túlzottan a berendezés uralná a színpadot.

Carm 181Krisztik Csaba, Blaskó Borbála, Gál Gergely, Petrik Andrea, Tűzkő Sándor, Gál Horváth Bernadett

Hasonlóan ellentmondásos az előadás tempója. Néhol jólesik, hogy nem sietnek, hagynak időt a szöveg emésztgetésére, egy-egy jelenet kibontására, máshol csendes unalom lesz úrrá a nézőtéren. Aztán egyszer csak felszikrázik egy-egy jelenet, a szövegközpontú részek után dinamizmus költözik a színpadra, mint amikor José (Krisztik Csaba) és katonai elöljárója (Tűzkő Sándor) vívnak meg Carmenért. Vagy az előadás legjobban elemelt, leglátványosabb részlete, José lázálma, ami vad, szürreális haláltáncba csap át, égi és földi lényekkel, angyallal, ördögökkel, óriásbékával. Az emberkalitkát is többször használják látványos, de a prózai színészek által is megugorható mozgások eszközéül, keretéül.

A két főszereplő, Petrik Andrea és Krisztik Csaba koncentrált, meggyőző alakítást nyújt. Petrik Andrea színészi alkata részben szembemegy, részben megfelel a Carmennel kapcsolatos sztereotípiáknak. Intellektuálisabb, karcosabb, de hihetően formálja a férfiakat önmagukból kifordító nődémont is. Krisztik Csaba naiv, romantikus lelkületű Joséból válik kétségbeesett szerelemőrültté, miközben most is igen imponáló fizikai teljesítményt nyújt.

Carm 496Nagy Norbert, Krisztik Csaba, Pallag Márton

A népes szereplőgárdából többeknek vannak emlékezetes pillanatai: ilyen Widder Kristóf vad, már-már animális torreádora vagy Varga Lili félmeztelen tánca a lázálomjelenetben. És amit ritkán láthatunk Horváth Csaba-rendezésekben: Nagy Norbert és Pallag Márton humoros, csetlő-botló párosa.

A végén, már a gyilkosság után José a bemasírozó katonáknak, meg nekünk is azt kiabálja, egyre hangosabban, hogy „Erősebben! Erősebben!” Ez már egy nőtelenített és ezzel együtt szabadságtalanított, önmagába záródó kalitkavilág. Erről azért van mit gondolkodni.

Márton László: Carmen (Vörösmarty Színház – Forte Társulat)

Díszlet: Antal Csaba. Jelmez: Benedek Mari. Dramaturg: Perczel Enikő. Súgó: Palla Szabina. Kórus: Nagy Norbert. Ügyelő: Szrenkó Tamás. Rendezőasszisztens: Haszmann Kata. Rendező: Horváth Csaba.

Szereplők: Petrik Andrea, Krisztik Csaba, Lábodi Ádám, Sághy Tamás, Fehér László, Kricsár Kamill, Tűzkő Sándor, Nagy Norbert, Pallag Márton, Závodszky Noémi, Varga Gabriella, Varga Lili, Juhász Illés, Andrássy Máté, Benkő-Kovács Gergő, Widder Kristóf, Kuna Károly, Rovó Tamás, Blaskó Borbála, Gál Horváth Bernadett, Kertész Júlia, Szirmai Irén, Vida Emőke, Gál Gergely.

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, 2017. április 21.