Sárosi Emőke: Aranyos tragédiák
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Ballare -
Bár a balladák nem az Y generáció történetbefogadó igényeihez készültek, az interpretálás dinamizmusa naprakész.
Arany János balladái az alapműveltség részét képezik. A néptánc a magyar kultúra gyökere. Egy igazán hagyományápoló, kultúraőrző előadáshoz a kettő vegyítése tökéletesen alkalmas. Ezen logika mentén a Nemzeti Táncszínház november 28-ai Ballare című bemutatója: néptánc-inspirációk Arany-balladákra.
Kétszáz évvel ezelőtt született Arany János, és balladái ma is színpadért kiáltanak. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes alkotóműhelyében hét koreográfus egy-egy sűrű mesét álmodott tánccá. Az előadás sorrendjében Zs. Vincze Zsuzsa: A bűn… (Arany János: Ágnes asszony című balladája nyomán); Fundák Kristóf: Tetemre hívás; Sánta Gergő: A honvéd özvegye; Appelshoffer János: Tengeri-hántás; ifj. Zsuráfszky Zoltán: Az ünneprontók; Tókos Attila: Vörös Rébék; Zsuráfszky Zoltán: Híd-avatás. Egytől-egyig tragédia, így, szünet nélkül, az erős, mély történetek egymás utánisága hetven percben – nem mondható könnyű esti fogásnak. Ugyanakkor a ballada és a néptánc tökéletesen felhasználható arra, hogy az ábrázolt problémafelvetést kivetítsük a társadalomra és a közösségre. És ez a kemény az estben. Ki a felelős a tragédiákért? A család vagy a barátok vagy az egyén? Hol van a szabad akarat, a választás lehetősége? Miért kell megtörve betagozódni egy társadalomba, amelyet az erőszak, a birtoklási vágy és a kegyetlen közömbösség mozgat?
Végletesre sarkítva, két opció van minden történetben: ha egy nő szeret egy férfit, akkor abból biztosan valakinek a halála fog származni. Ha azonban mulatság van, akkor biztos, hogy az ördög is hivatalos rá, tehát a halál, akár a tömeges eufórikus öngyilkosság (lásd: Híd-avatás) lesz a garantált végkifejlet. A nő nem érték, csak tulajdon, ráadásul veszélyes, hiszen szerelmének csábításában a pusztulás lehetősége rejlik. A néptánc mozgásanyaga sem kényezteti el a lányokat, inkább a szükséges unterman karakterét kénytelenek végig élni. A fiúk virtuózak, erőteljesek, hímsoviniszta világunk tökéletes képét rajzolja meg a műfaj.
A történetmesélés azonban nagyon jót tesz a folklórnak, mert így a táncos technika fitogtatása mellett-helyett érthető, befogadható cselekményt is kapunk. Bár a balladák nem az Y generáció történetbefogadó igényeihez készültek, az interpretálás dinamizmusa naprakész. Nagy költségvetéssel, sok-sok jelmezzel, kellékkel és táncossal készült, turnézásra beállított folk-show lett a Ballare. Minden ballada előtt van vetítés: régies könyvillusztráció képeivel felfrissíti a történet szüzséjét, hogy mindenki számára érthető legyen. Ezáltal multikulti lesz a produkció, amit az idegenajkú nézők örömmel kommentáltak. De nem csak a külföldieknek segítség ez. Praktikus megoldás, mert nem könnyű történetekről van szó, a bejárat mellett a balladák kinyomtatott szövege is az érdeklődők rendelkezésére áll.
Szépek, ügyesek, fiatalok, technikásak a táncosok. Minden alkotó kreatívan sajátos ízt adott a koreográfiájának. Így történhetett meg, hogy a Vörös Rébék kortárs néptáncban tárul elénk, míg a Tengeri-hántásban inkább a sámlin egyensúlyozás lesz a központi téma. Nagyon látványosak a tömegjelenetek, és virtuózak a szólisták. Tókos Attila és Sántha Gergő szólótáncosként és koreográfusként egyaránt jelen van. Mindketten erős karakterek, és kreatív szárnypróbálgatásaikkal egy-egy rájuk jellemző formanyelv kialakításán dolgoznak. Alázatos kísérője és méltó partnere a táncoknak a zene. Gera Gábor, Kiss Ferenc, Rossa László, Szabó Dániel muzsikái ismerősen csengő dallamokkal teremtik meg az Arany János-i balladák atmoszféráját. Érdekes megoldás a Vörös Rébék-történet aláfestése egy szál hangszerrel: Takács Ádám hegedűszólója a női fájdalom szélsőséges mélységeit expresszíven festi fel.
A női minőség kontrasztos lehetőségeit ábrázolja a második felvonás, A halálra táncoltatott lány. A fiatal lány kötelességtudó gyermeki attitűdje mellett éles véglet a táncolni vágyó anya és a falu gyilkos nyelveként funkcionáló női kar. Ez a darab nem új, 2008-ban volt a bemutatója. Műfajában, tematikájában viszont illeszkedik az est gondolatiságához: negyvenperces etap a szerelem-bosszú-halál háromszögében. A végére mégis kicsit belefáradunk a perspektívátlan, döntéshelyzet nélküli, megkeseredett női sorsokba. A végső tánc nem fokozódik, nincs halálos extázis. Csak a tények: már megint egy férfi döntött egy nő élete és sorsa felett. Az első rész önálló tömörségével komplex képet fest a kiválasztott Arany-balladákról. Nem marad hiányérzet utána. A halálra táncoltatott lány önállóan is működő előadás. Talán mégsem kellene együtt, egy estén játszani őket: egymás mellett gyengítik az élmény hatásfokát.
Ballare (Magyar Nemzeti Táncegyüttes)
1. rész: Inspirációk Arany-balladákra (Zs. Vincze Zsuzsa: A bűn… /Arany János: Ágnes asszony című balladája nyomán/; Fundák Kristóf: Tetemre hívás; Sánta Gergő: A honvéd özvegye; Appelshoffer János: Tengeri-hántás; ifj. Zsuráfszky Zoltán: Az ünneprontók; Tókos Attila: Vörös Rébék; Zsuráfszky Zoltán: Híd-avatás)
Zene: Kiss Ferenc (ének: Eredics-Fekete Zsuzsanna, Palya Bea),Gera Gábor,
Szabó Dániel, Takács Ádám (hegedűszóló), Rossa László. A koreográfiák
között felhangzó zenék Arany János eredeti gyűjtései (szerkesztő: Szabó
Dániel). Táncos asszisztensek: Rémi Tünde, Rab Edina, Juhász Sándor, Tompa
Attila. Díszlet: Tóth Kázmér. Jelmez: Zs. Vincze Zsuzsa. Rendező: Zsuráfszky
Zoltán.
2. rész: A halálra táncoltatott lány
Szólót táncolnak: Paput Júlia, Sánta Gergő, Barka Dávid, Tóth Melánia
Hangfelvételről közreműködik: Eredics-Fekete Zsuzsanna. Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa. Zeneszerző: Kiss Ferenc. Jelmez: Zs. Vincze Zsuzsa. Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán.
Várkert Bazár 2017. november 28.
Nemzeti Táncszínház