Kritika

Kortárs tánc, Néptánc

Megyeri Léna: Emlékek útján

Sivasakti Kalánanda Táncszínház: Szmarana

…az együttes saját, húszéves történetére kell visszatekintenünk, ha viszonyítási alapot szeretnék találni például az új, Szmarana című előadásuk értékeléséhez.

Nehéz dolga van a nézőnek (pláne a kritikusnak), ha olyan műfaj előadásához próbál viszonyítási pontokat találni, amelynek szinte egyetlen képviselője van Magyarországon. Mert bár kétségtelen, hogy ma már hazánkban sem csak Somi Panni foglalkozik indiai tánccal, de az is vitathatatlan, hogy ő és együttese, az idén húszéves Sivasakti Kalánanda Táncszínház a legfontosabb és egyben legismertebb „nagykövetei” ennek a művészeti ágnak, valamint hogy az ezen a területen alkotók, oktatók nagy része is az ő szárnyaik alól került ki.

Persze „indiai táncról” beszélni nagyjából olyan, mintha „indiai konyhát” emlegetnénk: a fűszerek hasonlóak ugyan, de azért régiónként nagyon is eltérő a gasztronómiai hagyomány. Hasonlóképpen van ez a klasszikus indiai táncstílusokkal is. Somi Panni, a Dél-Indiából származó egykori templomi tánc, a bharatanátjam szakavatott képviselője több évtizedes munkájával elérte, hogy kialakuljon itthon egy nézői bázis, amely már nem pusztán egzotikumként tekint erre a stílusra. A Nemzeti Táncszínház pedig időről időre bemutatja a Sivasakti Kalánanda Táncszínház munkáit. A monopolhelyzetük miatt az együttes saját, húszéves történetére kell visszatekintenünk, ha viszonyítási alapot szeretnék találni például az új, Szmarana című előadásuk értékeléséhez.

szmaranaSzmarana / A fotók forrása: Nemzeti Táncszínház

A jubileumra olyan, mozaikokból összeállított esttel készült a koreográfus, amely árulkodik együttese evolúciójáról. Somi Panni Indiában folytatott tánctanulmányai után azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a klasszikus bharatanátjam-koreográfiákat bemutassa a hazai közönségnek. Korai szóló fellépésein, valamint az együttes első időszakában mindig előzetes magyarázatokat is fűzött a táncokhoz. Így a közönség nem csak az indiai mesék, legendák csodás világába nyerhetett bepillantást, de megismerkedhetett a klasszikus táncnyelv részletgazdagságával is, valamint megtanulhatta egyes mozdulatok jelentését is. Hiszen a bharatanátjamban minden gesztusnak, minden mozdulatnak jelentősége és jelentése van, és ha megtanuljuk dekódolni őket, akkor komplett történeteket tudunk összeállítani belőlük. Bár a mostani bemutatón nem kaptunk ilyen előzetes magyarázatokat, örömmel ismertem fel a sok évvel ezelőtti előadásokon „megtanult” gesztusokból néhányat, mint például a könnyek hullását, a fuvolázó Krisnát vagy éppen az elefántot jelképező mozdulatokat. Kis fantáziával ezeket könnyedén történetté tudja alakítani az ember – nem mintha önmagában, tiszta táncként nézve nem lennének elég lebilincselőek a látottak.

A klasszikus- és néptánc-koreográfiák bemutatása után aztán Somi Panni egyre inkább elkezdte saját útját járni, amelynek része volt az eltávolodás a hagyománytól, az új, különböző forrásokból táplálkozó témák táncszínpadi feldolgozása, az elszakadás a klasszikus táncnyelvtől. Ennek az útnak a lenyomata a Szmarana. A szanszkrit szó emléket jelent, és Somi Panni elmondása szerint az volt a szándékuk, hogy egy-egy szimbólumból kiindulva megidézzenek emlékezetes jeleneteket, karaktereket vagy eseményeket a társulat történetéből. A szimbólumok (pl. festőpaletta, Buddha és a táncoló Siva Natarádzsa alakja vagy a társulat logójaként is funkcionáló szempár) rajzolt dominólapokon jelennek meg, amelyeket az egyes jelenetek elején raknak ki a táncosok a színpad elején, egy sávban. Hogy melyik szimbólum pontosan melyik korábbi előadást, szereplőt idézi meg, azt valószínűleg csak a társulat leghűségesebb követői vagy maguk az előadók tudják, mindenesetre kedves ötlet, ahogy ebben a formában az előadás végére az együttes emlékképei végigfutnak a színpadon. Hasonlóan az emlékek megidézésének eszközei a darab elején a színpadon szétszórt ruhák, amelyeknek jó része aztán feltűnik a táncosokon is, majd az előadás végére ismét beborítják a színpadot. A laza keretben azonban – ahogy az emlékek az elmében – meglehetősen véletlenszerűen követik egymást a jelenetek. Persze egy gálaműsorszerű esten nem igénylünk különösebb koncepciót, mégis, valamilyen dramaturgiai vagy hangulati ív hiányzik az előadásból, ami többé tette volna jelenetek puszta felsorakoztatásánál.

szmarana 02w

Az általam nyáron, a Táncbazár programsorozat keretében látott, hasonlóan mozaikos szerkezetű Tála Mantrában megvolt ez az ív: az előadás a kortárs koreográfiáktól kezdve haladt a klasszikusokon keresztül a közönségkedvenc, tökéletes finálé-alapanyag néptáncos számokig. Már a Tála Mantra esetében is kifogásoltam ugyanakkor, hogy a kortárs koreográfiák – bármennyire is fontosak az együttes életében – nem vetekedhetnek színvonalban és profizmusban a klasszikus etűdökkel, és ez a Szmarana esetében is beigazolódott. Természetesen a kortárs jelenetek között is vannak jobban sikerültek, látványban vagy színházilag ötletesek, és az is dicséretes, hogy Somi Panni kihasználja a nagyon különböző háttérrel rendelkező táncosainak egyéni adottságait és képességeit (például egy szem férfitáncosa, Németh Tamás harcművészeti elemekkel tűzdelt szólójában). Ugyanakkor bőven akadnak mozgásanyagukban banális, vagy éppen humorosnak szánt, de inkább zavarba ejtő jelenetek is – mint például amikor Zboray Antónia öt, csecsemőt szimbolizáló kendőt „szül meg”, majd felváltva dobálja őket, és végül egyiküket „ott felejti” a színpadon.

A táncosok teljesítménye hasonlóan ingadozó. Az együttes tagjai jobbára Somi Panni saját tanítványai, akinek színpadi munkássága mellett oktatói tevékenysége is igazán elismerésre méltó. Ugyanakkor bármennyire is kiváló oktató, a sokszor felnőtt korban, táncos előképzettség nélkül, esetleg munka mellett folytatott tánctanulás nem vetekedhet egy hosszú éveken át, szigorú módszerek és elvek mentén zajló képzéssel. Így az együttesben fellépő táncosok rendszerint (és az évek múlásával, a tagok cserélődésével egyre inkább) különböző szinten tartanak e nagyon nehéz táncformának az elsajátításában. Kétségtelen, hogy a klasszikus baletthez hasonlóan az indiai táncokat is legjobb gyerekkortól kezdődően tanulni, hiszen a nyugati fülnek szokatlan ritmusképletek, a bonyolult kézmozdulatok (mudrák), a kiváló egyensúlyérzéket és forgáskészséget megkövetelő kombinációk és a test minden egyes tagjának izolálása (általában egyetlen mozdulaton belül) hosszú évek gyakorlását feltételezik. A Sivasakti Kalánanda színpadán élő mércének mindig ott van a tökéletes technikájú Somi Panni, és ha követjük őket a következő években, azt is megfigyelhetjük majd, hogy melyik táncos hol tart éppen a bharatanátjam elsajátításának nehéz, de szépséges útján. És ki tudja, talán Somi Panni kitartó munkájának köszönhetően hamarosan felnő egy olyan nemzedék is, amelyik már valóban gyermekkora óta elkötelezte magát emellett a különleges művészeti ág mellett.

Szmarana (Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Nemzeti Táncszínház)

Díszlet, kellék: Oldal István. Jelmez: Csekő Etelka. Zene: montázs, indiai hagyományos és klasszikus zenei etűdök, valamint Fekete Kiss Sándor és Lerch István az együttes számára készített darabjainak felhasználásával. Koreográfus: Somi Panni.

Bethlen Téri Színház, 2018. január 24.