Varga Kinga: Időutasok
Aldebaran Kompánia: ZÁRVÁNYOK, avagy a borostyánlét -
…a férfi (egyébként a regény narrátora) a táncelőadás metaforikus utazásán meglátja saját sorsának buktatóit…
Harmóniát sugároz és megnyugtat az Aldebaran Kompánia Zárványok című hatvanperces előadása a Bethlen Téri Színházban. A tér és a táncelőadás szerencsésen hatnak egymásra, meghitt együttlétté alakul át előadók és nézők közege. Kikapcsolódunk a hétköznapokból. Rá tudunk hangolódni, elmerülünk az élményben. Megáll az idő. Holott az adaptáció alapja, Szepes Mária A változatlanság hullámhossza című fantasztikus regénye, nem másról szól, mint az időutazásról.
Fotók: Halász Judit / A fotók forrása az Aldebaran Kompánia fb-oldala
Öt táncos van a színen, egy férfi és négy nő – időtől és tértől távol. Ezt leginkább a ruházatuk fejezi ki. Fehérben van mindenki, jól körülhatárolható karaktereket látunk, akik mintha kifakultak volna: hajdani énjük csak a formában, a külalakban adja magát. A férfi elegáns, népies felöltőt visel, a nőkön eltérő ruházat, rövidebb-hosszabb és egyediséget kifejező öltözékek. Arcuk mattosítva, szájuk fehérre festve. Egyértelműen kiderül a mozdulatokból, a táncnyelvből, hogy a férfi viszonya a nőkhöz különböző minőségű. A színlap segítségünkre van, az Anya, a Feleség, a Lány és a Szerető a négy női alak.
Életszakasz-történések folynak a színen. Kisebb etapok. Felismerhető benne az esküvő, a születés, a szakítás. Jeleneteket játszanak el. Ezek lehetnek a zárványok, az életút nagy eseményei, melyek valahogy megfeneklettek. Ezek a szakaszok véglegesek, a múlt részei, ugyanakkor töredezettek is egyben, nem vezetnek onnan tovább. A nagy folytonosságban időpillanatok. A berendezéshez négy asztal és négy szék tartozik, zöld színűek és mintha fából lennének, tömörek, lehet rájuk támaszkodni. Elhelyezésük tágítja, illetve szűkíti a mozgásteret, a táncosok kellékként is használják, mozgásban tartva őket. Belóg még fentről a térbe egy ezüstszínű fémkarika a rendezői jobbon, és ebbe a köralakú keretbe pontosan beleilleszkedő vászonfelület a központi elem, melyre színes, érdekes, különleges mintákat vetítenek. Erre a különleges elemre vetül a figyelem, mert a táncosok közel mennek hozzá, megfogják, mozgásba hozzák.
Az előadás csúcspontja, amikor a lány karaktert a másik négy alak odakíséri ehhez a karikához. Székről székre és asztalról asztalra lép, az egyik női figura az, aki elé helyezi ezeket a tárgyakat, így elér a karikához benne a változó képsorokkal. A lány egy szintbe kerülve ezzel a különleges energiaforrással a felé nyúl, el akarja érni, belenéz. Ez egészében értelmezhető úgy, hogy a férfi (egyébként a regény narrátora) a táncelőadás metaforikus utazásán meglátja saját sorsának buktatóit, továbbsegíti a lányt annak útján, és így maga is, megszüntetve elakadását, el tudja hagyni saját életproblémáját.
Az előadás harmóniájának fontos része a muzikalitás. Az alkotógárda különböző helyről érkezett, a koreográfus-rendező Bajnay Beáta érdeme, hogy az elsőre össze nem egyeztethető műfajokat mégis egybe dolgozza. Kézzel dobolva verik a ritmust az asztalokon, vagy énekelnek, vagy instrumentális muzsika szól bejátszásról. A táncmozdulatok keverik a magyar néptánc és a flamenco elemeit. A flamencóra utalás látszik az egyik nőalak ruhájának szabásán (mint egy legyező harmóniája), a magyar néptánc jellegzetes elemei a férfi mozgásán. A ruhák fehér színének visszafogó hatása a flamenco világának értelmezésénél jelent nagyon sokat. A tűzre, a vadságra, a vörösre és feketére asszociálunk általa, itt pedig minden fehér, álomszerű, elmosott. Az a kontraszt és visszafojtottság, ami a piros szín fehérnek ábrázolásából adódik, olyan, mint mikor a filmben fekete-fehérben látjuk a színeket. Színt kap még néhány pasztell kelléklegyező. Úgy tűnik, a tárgyak megőrizték hajdani mivoltukat, színesek, csak az alakok fehérek, így kap mélységet a tér.
Örök dilemma, hogy milyen köze van egymáshoz egy forrásműnek és az adaptált színházi alkotásnak. Itt egyértelmű, hogy sikerült átültetni a regény lényegét, amelynek központjában a dimenziófizikus férfi narrátor áll, aki időutazó szerkezete segítségével újraéli élete nehéz helyzeteit, bonyolult kapcsolatait szeretteivel. Ez az eszköz, amelyen keresztül utazik a regényben (ott egy felépített időgép a kísérleti laboratóriumban) az előadásban a karikába illesztett vetített vászonnal azonosítható. Ugyanaz a jelentéstartalom, az az éteri és misztikus világfelfogás jön át a rivaldán.
ZÁRVÁNYOK, avagy a borostyánlét (Aldebaran Kompánia)
Jelmez: Bencsik Andi. Fotó, videó: Molnár Beatrix. Grafika: Szafner Beáta.
Visual: Kara Dávid és Skribek Anikó (Makró). Fény és hang: Budai Géza.
Dramaturg: Mészáros Csilla. Koreográfus: Bajnay Beáta és a táncosok. Rendező: Bajnay Beáta.
Előadók: Kiss Gergely, Bucsás Györgyi Anikó, Urbán Henriett, Gether-Tóth Márta, Mórocz Eszter.
Bethlen Téri Színház, 2018. október 12.