Kritika

Kortárs tánc

Sárosi Emőke: Út önmagunk felé

Figura Stúdió Színház: Egyetlen -

Három fekete fal, egy fehér maszk és kréta. Ennyi kell egy élet bemutatásához. Stációk: nővé érés, virágzás és hervadás.

Zabolátlan őserő, szenvedély, teremtés, pusztítás – hívószavai a nőiség megélésével és az egyediség kérdéskörével játszadozó előadásnak.

Hetedik alkalommal rendezték meg a hét napos, hét bemutatós Sissi Őszi Tánchetet a hetedik kerületi Bethlen Téri Színházban. A műsorban idén ismét a vidéki táncműhelyek kerültek a középpontba: miskolci, egri, fóti, kecskeméti csapatok. A fesztivált azonban a Gyergyószentmiklósról – Erzsébetváros egyik testvérvárosából – érkező Figura Stúdió Színház előadása zárta. Erdély hetedik magyar nyelvű színháza, amely hangsúlyozottan kísérleti programmal rendelkezik alapításától kezdve (33 éve működik a színház, közel 150 bemutatón van túl). Munkásságukban ötvözni akarják az útkeresést és a hagyományokat, hiszen egy 20 000 lakosú kisváros elvárásainak is meg kell felelniük.

no 1Máthé Annamária / Fotó: Jakab Lóránt

2017-ben mutatták be az Egyetlen című előadásukat. Színházi merénylet egy testre, így szól a formai meghatározás, és tényleg az, mert az alkotó lelkéből kapunk egy darabot. Izgalmas utazást ígér a cím, hiszen ebben a szóban elfér egy élet. Egyetlen törékeny pillanat az egész létezés, és egyedi példányok vagyunk. Innen indítják az alkotók az előadás gondolatiságát, mert a cél a személyesség. Kimondottan női előadás, hiszen a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja, meséli, idézi meg, éli át. Tökéletesen megszerkesztett és rögzített az est, hiszen angol felirat fut a háttérben, és mégis a színész, mintha csak a saját életéből és tapasztalataiból random idézne fel pillanatokat, múltat, vágyálmokat. Ezt az érzetet erősíti az a néhány perc, amikor Máthé Annamária kiül a nézők közé, és reflektál a pillanatnyi állapotára. Személyes élményével együtt a kerületi lomtalanítás tényét, a kitett vécékagylókat és a savanyúság szagát megidézve. Mindezt a közvetlenség kedvéért, hogy nyitottabb legyen a közönség az egyszemélyes színházra, amely műfaji határokat nem tűrően egyetlen élménnyé gyúrja a dráma, ének és kortárs tánc formai lehetőségeit. Egyetlen óra egy nő testéből és lelkéből.

no 2Máthé Annamária / Fotó: Jakab Lóránt

Három nagy motivikus szerkezeti egység mégis felfedezhető az előadásban: a teremtő Farkasasszony/Csontasszony meséje, a szexualitásában kiteljesedett szeretőt tartó anya-feleség, valamint az elmúlás és hagyományteremtés kapcsolatrendszerét megmutató gyermek–nagymama kép kap egy-egy nagyobb egységet. A női lét folytonos ciklikussága élettel-halállal kapcsolatban álló erő. A Csontasszony/Farkasasszony meséje kinyit egy másik dimenziót, amely sokkal inkább az intuíciókra hagyatkozik, mint az elemzésekre. Az előadás Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok című könyvéből ismert szövegekkel beszél az ősi erőről, amely minden nőben él, és ami összekapcsol minket eredeti, időtlen lényünkkel, azzal a forrással, amelyet a női ösztönök és megérzések, a szenvedélyesség, a kreativitás és a korlátlan tudás jellemez. És amivel a társadalom és a civilizáció merev szerepeibe illeszkedés révén már megszakadt a kapcsolatunk, de ezek lelkünk mélyebb üzeneteiként bármikor előhívhatók. Ez a befelé figyelés begyógyítja az érzelmi sebeket, és segít újra megtalálni a kapcsolatot belső bölcsességünkkel.

Egyetlen – trailer

Három fekete fal, egy fehér maszk és kréta. Ennyi kell egy élet bemutatásához. Stációk: nővé érés, virágzás és hervadás. Szenvedélyesen szélsőséges érzelmek, erős szövegek és intenzív mozgásanyag. Egyszerre jó és fáj, mint a hagyományozódó női őserő meseszerű képe, ahol minden gyermek a nagymamája vállán áll. Ez az időtlen lánc a kollektív tudás tartóoszlopa, a belső hang ősi forrása. Ne féljünk tőle, használjuk, Hölgyeim.

Egyetlen (Figura Stúdió Színház)

Alkotó-előadó: Máthé Annamária. Rendező-koreográfus: Györfi Csaba.

Bethlen Téri Színház 2018. november 24.

Sissi Őszi Tánchét 2018