Kritika

Kortárs tánc

Sárosi Emőke: Kalandozás a levelek alatt

Bozsik Yvette Társulat: Bogarak

A gyerekeknek készült előadásoknak egyszerre kell hordozniuk magukban a ráismerés örömét és az újdonság varázsát: ebből lesz az élmény, az őszinte gyermeki öröm.

Kaposvár után Budapest is bebogarasodott. 2018 novemberében Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban debütált a Bozsik Yvette Társulat legfrissebb gyerekszínházi előadása, a Bogarak, amelynek budapesti bemutatójához a Nemzeti Táncszínház Kisterme biztosította a helyszínt 2019. március 10-én, a sok csillogó szempár legnagyobb örömére.

A nyitottság a színházra nem életkorfüggő, csupán a szülők hozzáállásán múlik. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a 4 éven aluli gyermek még nem érti a színházat, amelyet remekül cáfol a kifejezetten nekik születő alkotások sikere. Hihetetlennek tűnik, de a kicsik is fogékonyak a színházra, csak másképp és másra. A csecsemőszínház pozitív hatásait kutatások igazolják, a gyermek első három évében látott színházi előadások (a látvány, a mozgás, a zene) elősegítik a fejlődő észlelést, a kommunikációs készségeket, a kreativitást, az ön- és valóságismeretet.

lg bogarak foto ivanyi marcell ajanloFotó: Iványi Marcell / A fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Bozsik Yvette is ezt az elméletet vallja, Európában az elsők között készített csecsemőszínházi produkciókat. Amikor elsötétül a nézőtér, a babák, a gyerekek és a felnőttek egyaránt nézővé alakulnak, és megtörténik a csoda: a világot újra fel lehet fedezni. A kicsik pedig az előadás után bemehetnek a térbe, megismerhetik, megtapogathatják a kellékeket, játszhatnak velük. A Négy évszak című csecsemőszínházi előadás nagy sikere után újabb kisgyermekeknek szóló színházi produkció készült, Bogarak címmel, ezúttal a bogarak életéről. A kis állatok mókás mozgása, tulajdonsága, viselkedése elevenedik meg a tánc eszközeivel a térben. A szereplők a katicabogár testvérpár, a pizzatolvaj poloska, a sült krumpli rajongó ganajtúró és az akrobatikus pók – Hasznos Dóra, Krizsán Dániel és Vislóczki Szabolcs. Vati Tamás színes, könnyű, puha térbe álmodta meg a katicák otthonát a levelek alatt, míg Bati Nikoletta bájos jelmezei felismerhetőnek és kedvesnek ábrázolta még a közutálatnak örvendő poloskát és a pókot is. A történet roppant egyszerűen követhető: a katica testvérek mindennapi rutinját kísérhetjük végig a felébredéstől a harmativáson át az evésig. És itt jön a bonyodalom. Mókás és tipikus egyszerre, hogy mennyire bele tud égni a gyerekek agyába a tény, hogy az étel az anyától, vagy jelen esetben a lánytesótól érkezik. A katicafiú megdörgöli korgó pocakját, hozza a kis asztalkáját, és várja a sült galamb helyett a fagyit, a pizzát és a hasábburgonyát. (A Balaton partján nagy népszerűségnek örvendő felfújható, étel formájú matracok tökéletesen passzolnak méretben a bogár-perspektívához.) És a katicakislány hozza is szorgosan. Azonban a szemtelen poloska szemet vet a pizzaszeletre, és csúnyán elkergeti őket. Az óriáslabdán pattogó ganajtúró a krumplit lopja el az éhes testvérpártól, a pók pedig a katicalányt akarja elrabolni. De végre hős lesz a tesóból: megharcol és megvédi a húgát, összebarátkoznak a pókkal, a nagy barátság pedig egy közös levél-zenélésbe torkollik.

Működik a játék, mert a gyerekek izgulva várják, mikor jön megint a huncut poloska, és milyen ennivalót akar ellopni ismét a katicáktól. Izgalmas, mert harcolnak a fiúk. Borzongató, mert a pók szőrös lábai és a fények remek hangulatot festenek. Bozsik igazi fiús anyaként érzi, mi kell a gyerekeknek. Az akció a figyelem megragadásának eszköze: a mozgások, a zene és ezek periodikus ismétlődése. Így születhet csak meg az gyerekelőadások kettős célja: a művésziélmény-nyújtás és az, hogy ez a legkisebbek számára is dekódolható legyen. A gyerekeknek készült előadásoknak egyszerre kell hordozniuk magukban a ráismerés örömét és az újdonság varázsát: ebből lesz az élmény, az őszinte gyermeki öröm.

És miért van szükség gyerekszínházra? Hogy mintákat kapjunk. Felnőtt és gyerek egyaránt. A színházban követendő vagy elvetendő mintákat keresünk, és szeretnénk a bennünket foglalkoztató kérdésekre választ találni. A gyerekek számára is az a lényeg, hogy sikerüljön megragadni a figyelmüket, mert ezek építik a személyiségüket, hagynak nyomot a lelkükben. A ilyen színház ünnep, ahol a családtagok együtt élnek át valamit, aminek nincs köze a hétköznapokhoz.

Bogarak (Bozsik Yvette Társulat)

Táncolják: Hasznos Dóra, Krizsán Dániel, Vislóczki Szabolcs.

Díszlet: Vati Tamás. Jelmez: Bati Nikoletta. Zene: Philippe Heritier. Koreográfus: Bozsik Yvette.

Nemzeti Táncszínház, Kisterem, 2019. március 10.