Kritika

Kortárs tánc

Horeczky Krisztina: Az értelmen túl

Alexander Vantournhout: Red Haired Men / Vörösek -

Az illékonyságot, a törékenységet, az esendőséget, a (múló) ifjúi szépséget, a homo ludenst mutatja meg a legerőteljesebben.

Az 1989-es születésű belga Alexander Vantournhout a tavalyi Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatkozott be hazánkban először: a Trafóban adta elő háromszor – egyben utoljára – Bauke Lievensszel készített 2017-es duóját, a minden ízében extrém Raphaëlt.[1] Áldozatos partnere, Raphaël Billet egy holttestet alakított – bravúrosan. Vantournhout a brüsszeli Cirkuszművészeti Egyetemen (ESAC) tanult egykerekes biciklizést, zsonglőrködést és akrobatikát, majd Anne Teresa De Keersmaeker kortárstánc-iskolájában, a P.A.R.T.S.-ban végzett táncos-koreográfusként. Első csoportos koreográfiáját, a 2018-as Red Haired Men / Vörösek-et az orosz avantgárd emblematikus alakja, a tragikus sorsú Danyiil Harmsz (1905-1942) a sztálini tisztogatások idején keletkezett minimalista elbeszélései, rövid antitörténetei ihlették.

A Juvacsov néven Szentpétervárott született szerzőnek negyven-valahány írói álneve volt. Közkeletű, hogy a Harmsz név a charme (kellem, báj, vonzerő), és az angol harm szó (kár, ártalom, sérelem, baj) ötvözése, de némelyek szerint tisztelgés is lehetett ikonja, Sherlock Holmes előtt. Bizonyos, a kirívóan különc, depressziós irodalmárnak védjegye volt a simléderes sapka és a pipa. Eltekintve néhány humorosnak minősített opusától, nem jelenhettek meg életében a munkái, így azok szamizdatyban terjedtek. A sok műfajú szerző a fikciós prózán kívül írt verseket (nyersen erotikusakat is), színműveket, és elsősorban megélhetési okokból gyerekkönyveket, köztük a Negyvennégy pici pintyet.

vörösek4A fotók forrása: trafo.hu

Jelentősek a filozófiai, matematikai, költészeti, zenei tárgyú esszéi, önéletrajzi írásai, valamint a rajzai, piktografikus alkotásai is. Abszurd, groteszk művészete révén szellemi rokonságban áll Kafkával, Beckett-tel, Artaud-val, Maleviccsel – és az Örkény-egypercesekkel. Kétszer tartóztatták le: 1931-ben szovjetellenes tevékenység miatt három, de végül egy év kurszki száműzetésre ítélték. 1941-ben árulás volt az ellene felhozott vád; ekkor a főbelövéstől tartva őrületet színlelt. Egy leningrádi börtönkórház zárt osztályán halt éhen a város blokádjakor. Noha 1966-ban rehabilitálták, csupán 1988-tól kezdték el kiadni az oeuvre darabjait a Szovjetunióban/Oroszországban. Magyar nyelven 2013-ban publikálták az 1934-1940 között keletkezett válogatott műveit, az Eseteket, Hetényi Zsuzsa fordításában. Az életmű másik legjelentősebb alkotását, egyetlen hosszabb prózáját, A vénasszony című elbeszélést Robert Wilson adaptálta színpadra The old woman címen 2013-ban, Willem Dafoe és Mihail Barisnyikov szereplésével.

A négy előadóra komponált munka (leg)elején a szakállas Vantournhout kedvenc Harmsz-írását, az 1937-es A 10-es számú kék füzetet mondja el – nem csak angolul, hanem magyarul is; rokonszenvesen kezeli, amikor egy pillanatra elfelejti a szöveget. Elhangzik még A Jelenvér (oroszul is), A vélág, a Szonett és a Petrakov esete. A 10-es számú kék füzetben a darabcímbeli vörös hajú ember mindent elveszít, beleértve a testrészeit is. Axel Guérin megmosolyogtató vörösesszőke parókában, fekete nadrágban és zakóban, fehér ingben (szolid fekete csíkkal) áll egy kvázi-szoborlábazaton. Majd hirtelen leesik az álhaja (alatta legalább vállig érő barna hajzuhatag), eztán a zakója, a nadrágja, és – mivel alatta meztelen – a pénisze is. Végül ő zuhan bele a posztamentumnak látszó fehér díszletelembe.

Noha a darabot újcirkusz-produkciónak sorolják be, az legalább annyira mozgásszínházi munka is, kortárstánc-, bábszínházi és bűvészelemekkel. Az alkotó érti Harmsz világának leglényegét, és azt didaktikusság, illusztrálás nélkül ülteti át a saját nyelvére. A hetvenperces darabban alapvető a játékosság, a gyermekiség, a – magától értetődő ‒ virtuozitás, miközben a komikus, bohózati, burleszkelemek keverednek a fizikai brutalitással és a poétikussággal.

Az elégikus líraiságot elsősorban a holland Guérin testesíti meg, nagyrészt az előnyös színpadi megjelenésével: szemet vonzón attraktív, mi több: szép. Feszes fehér nadrágot visel, a felsőteste pőre, a haját kontyban fogja össze. Macskaszerű, feminin jelenség: gumiember-hajlékonyságú, egyszerre sugároz sebzettséget és ellenálló-képességet, közönyt-kívülállást, kiszolgáltatottságot és erőt. Egy „nézni is fáj”-attrakcióban nagyméretű, fehér asztalon fekszik, miközben a többiek ráállnak, taposnak a testrészein (a karjától a kezén, a lábán, a mellkasán, a fenekén át a fejéig), és azon egyensúlyoznak.

vörösök5

A több blokkból/etűdből álló opusban a látvány szempontjából is izgalmas, mennyire hasonlít egymásra a majd’ végig párban jelen lévő, a szövegeket is együtt elmondó, egy széken ülő etc. táncos-akrobata Winston Reynolds és a bábművész Ruben Mardulier – akár egy ikerpár, legalábbis fivérek, ugyanolyan ruhában. Nemcsak ők, hanem a kvartett is gyakorta mozog egyszerre, tökéletes szinkronban vagy némi fáziskéséssel; van, amikor katonásan lépnek, karjukat előre lendítve – kinézve a publikumra. Általában is majd’ végig szemkontaktust tartanak a nézőkkel: visszatérő elem, amikor nekünk háttal állva, hátrahajtják a fejüket, ránk néznek, majd kifacsart pózban megpördülnek. Emellett szórják a hátra szaltókat, ki-be ugrálnak az előadás elején talpkőként funkcionáló dobozba.

Noha Vantournhout egy interjúban azt mondta, szándéka volt a totális diktatúra megjelenítése, ez nem érződött az elemeltebb produkción, amely ‒ hasonlóképp Harmszhoz ‒ a logikát és a racionalitást fölszámoló, „értelmen túli nyelv”-et beszéli. Amely „értelmen túli nyelv”, a zaum (zaumnij jazik) gondolata a Harmszra nagyban ható futurista költőktől, Hlebnyikovtól és Krucsonihtól származik. A Red Haired Men elsősorban is azokból az érzetekből, impressziókból táplálkozik, amelyeket a Harmsz-szövegek a koreográfus-rendezőből kiváltottak. Ezért is inkább érzelmes, mint intellektuális munka, és sokkalta egyszerűbb, mint a számos képzettársításra lehetőséget adó, kíméletlen, sokáig rejtélyes és rafinált Raphaël.

Vantournhout – nekem ‒ az illékonyságot, a törékenységet, az esendőséget, a (múló) ifjúi szépséget, a homo ludenst mutatja meg a legerőteljesebben; annak a kíméletlen, embertelen rendszernek az ellenpontjaként, amelyben a harmszi szövegek születtek. Költői, gyerekes, humoros és szellemes, amikor az előadók zongoraszerzeményekre, így Mozart először alig hallható, majd egyre hangosabbá váló darabjára, az Ah, vous dirai-je, maman-ra (Hull a pelyhes fehér hó) készített variációkra mozognak. Remek illuzionista- vagy bűvészmutatvány, amikor fehér szövetanyagot lengetnek, mozgatnak a térben, néha úgy, mint egy matador az arénában, és e mögül tűnnek el és tűnnek föl az előadók, a díszlettárgyak. Egyébiránt hasonlóan a Raphaëlhez, ebben a műben is fölfedeztem némi homoerotikus jelleget, ám az ezúttal már olyan finom és enigmatikus, mint egy rejtjeles kód.

A Red Haired Men üresjáratok nélküli, pontos ritmusú, magas színvonalú munka, minőségi szólókkal, duókkal, triókkal és csoportos koreográfiákkal. Valamint olyan nívós és nagyon koncentrált előadóművészekkel, akik izgalmas karakterek is. Alexander Vantournhout megerősített abban, hogy nem pusztán radikális és provokatív, hanem eredeti, tehát a trendektől önmagát függetlenítő, elmélyült alkotó is.  

Red Haired Men / Vörösök

Koreográfia és koncepció: Alexander Vantournhout. Alkotók és előadók: Winston Reynolds, Axel Guérin, Ruben Mardulier, Alexander Vantournhout. Dramaturg: Kristof van Baarle. Konstrukció: Willy Cauwelier.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2019. november 15.

 

[1] Horeczky Krisztina: Halál és a kromoszómák. Tánckritika.hu., 2018. április http://www.tanckritika.hu/kategoriak/kritika/1272-horeczky-krisztina-halal-es-a-kromoszomak