Vass Antónia: Kitörés a láthatatlanságból
A hetedik Kortárs Táncműhely: Láthatatlan nő -
A mozdulatok nem történeteket mesélnek, sokkal inkább hangulatok, érzések, viszonyok tükröződnek egy-egy lépésben.
A négy elem, a tűz, víz, föld és a levegő ölt testet nők képében A hetedik Kortárs Táncműhely Láthatatlan nő című előadásában. A kortárs táncra épülő darab igazi összművészeti performansz, ami amellett, hogy kihasználja a tér adottságait, igyekszik átlépni a korlátokat: kimerevített pillanatokban idézi meg a körülöttünk lévő világot.
Az előadás már az első képekben kitekint a Bethlen Téri Színház szűk teréből, de nem a betondzsungelbe invitálja a nézőt, sokkal inkább a természetbe. Nem is mi megyünk ki, a táncosok – Hágen Zsuzsa, Horváth Réka, Jakabovics Ódry és Nádor Judit Keya – maguk idézik meg az idilli környezetet. Mozgásuk, táncuk hozzásimul a vetített mezőkhöz, együtt csobognak a patakkal, és mint egy lüktetés követik a zajzene ritmusát.
A fotók forrása a Janus Egyetemi Színház facebook-oldala
Különös kontraszt rajzolódik ki a folyton mozgásban lévő ember – vagy természet – és a mögöttük kimerevített pillanat között. Mintha megállt volna az idő, és egy végtelenített éles hangban tetőződött volna minden érzelem. Aztán hirtelen értelme lesz a csendnek. Ahogy sokként hat ránk az egyre erősödő fémes nyikorgás, úgy kelt feszültséget a sötét és a valamiféle elmúlásként tételeződő hallgatás.
Először úgy tűnik, hogy nincs összefonódás. Akárcsak egy fotón, itt is felvillanásokban érzékeljük az elemek természetét, ami mint a női lélek, sokszínű és örökké nyugtalan. Ebben a látszólagos káoszban csak pillanatokra találnak egymásra ezek a lelkek, majd egyre gyakrabban és hosszabban, mígnem Hágen Zsuzsa koreográfiája összekovácsolja őket. Az összhang azonban nem teljes. A táncosok, noha mozgásuk magas szintű tudásról tanúskodik, nincsenek szinkronban egymással. Magyarázható ez a műfaj adottságaival, ám az ütemszintű elcsúszás nem következetes, nem szándékolt. Így a hatás, ami a négy ember összekapcsolódásából születhetne, csak részben tud megvalósulni.
A gesztusokat is csak sejtjük. A spiritualitáshoz szorosan kötődő Nádor Judit Keya maga a megtestesült természet, aki vonz, és hozzá kötődik minden. Viszonyítási ponttá válik, ami formálja a környezetét. De hol van ebben a történetben a nő, a női princípium? Kell-e keresnünk a látszólag életszakaszokat is megmutató jelenetekben a nőiséget, vagy elég csak a mozdulatok mögött megbúvó gesztusokból kirajzolódó tartalomra figyelnünk?
A Láthatatlan nő valóban a meg nem értett női nemből szeretne többet „láttatni”, avagy az őselemeken keresztül a körülöttünk lévő anyatermészetről mesél az ember vonatkozásában? Bármelyik is legyen a helyes értelmezési irány, mindkét esetben befelé kell figyelnünk. A mozdulatok nem történeteket mesélnek, sokkal inkább hangulatok, érzések, viszonyok tükröződnek egy-egy lépésben. Ehhez érkezik kapcsolódási pontként Pálinkás Máté képében a férfi. Kívülállóként, ha úgy tetszik idegen „elemként” ül mozdulatlanságra kárhoztatva, személye diszharmóniát teremt. Kezdetben képtelen elvegyülni ebben a nők uralta közegben, amikor megmozdul, mozgása korlátolt és keretek közé van szorítva. Ez aztán feloldódni látszik, míg végül eggyé olvad a természettel.
Nincs könnyű dolga, négy különböző életkorú nő, négy személyiség és négy sors elevenedik meg a szemünk előtt. Mindegyikük másként, más ritmusban és irányvonalak mentén létezik, mozgásuk hol a másik mozdulataiból következik, hol látszólag ellentétes irányt vesz. Ilyenformán a viszonyulás módja is különbözik. A férfi választ, ám a néző nem kényszerül döntésre – az előadás megadja a lehetőséget arra, hogy elfogadjuk a világot színesnek.
Ebbe a különleges miliőbe ágyazódnak bele a táncosok maguk, akik a vetített képek segítségével szintén véleményt formálnak a természetről, a nőiségről. Apró képmozaikokból rakják össze a világukat és egyben saját magukat, néhány pontot közelebbről megvizsgálva, másokat csak távolról szemlélve. Néha ezt a képet fizikailag is szétzilálják, játszanak, kihasználják a mozgó vetítővászon adta lehetőségeket, hol eltűnnek mögötte és felbukkannak, hol újrateremtik vele a teret. Végleges lezárás törvényszerűen nincs, a rendezés meghagyja a változás, a továbbélés lehetőségét, mint ahogyan a természet és a nők is örökké formálódnak. Csak kérdezés van, impressziók és egymásra hatás.
Láthatatlan nő (A hetedik Kortárs Táncműhely)
Tánc: Hágen Zsuzsa, Horváth Réka, Jakabovics Ódry, Nádor Judit Keya, Pálinkás Máté.
Jelmeztervező: Gulyás Gabriella. Vágás/film/: Krausz Gréta. Vágás/zene/: Tolnay Donát. Konzulens /fény/: Mikuli János. Konzulens/dramaturgia/: Hegedűs Sándor. Fény-, hangtechnika: Tolnay Donát. Fotóművészet: Krausz Renáta. Rendező-koreográfus: Hágen Zsuzsa.
Bethlen Téri Színház, 2020. október 9.
