Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Megyeri Léna: Figyelem-játékok

Artus – Goda Gábor társulata: Minden (is) -

... a csapat egy – vélhetően – élethosszig tartó szellemi és művészi utazás állomásait mutatja meg időről időre a közönségnek.

Úgy tűnik, a „minden” szócska már nem elég a „minden” mint fogalom érzékletes leírására, ezért valamikor az elmúlt évek során megszületett a „minden is” kifejezés, amelynek éppúgy vannak szép számmal rajongói, mint heves gyűlölői.

A kifejezés ezennel megérkezett a színház világába is, hiszen az Artus legújabb bemutatója ezt a címet kapta – egy zárójellel finomítva a helyzeten: Minden (is). Talán csak véletlen, hogy a társulat honlapján a műsornaptárban az október 9-i bemutató előadás címeként csak a „Minden” szócska szerepel, és csak a további nyolc előadásnál olvashatjuk a teljes címet, de számomra ez is egy kifejezetten szellemes játékként hat: az első előadás a teljesség, a minden, az utána következők már csak ennek halmozásai: a „minden is”.

mindenBakó Tamás, Mikó Dávid, Mózes Zoltán / Fotók: Dusa Gábor

Bizonyos értelemben az Artus mintha mindig ugyanazt az előadást folytatná az újabb és újabb produkcióival, ami jelen esetben nem pejoratív megjegyzés, hanem inkább annak regisztrálása, hogy a csapat egy – vélhetően – élethosszig tartó szellemi és művészi utazás állomásait mutatja meg időről időre a közönségnek. A mostani állomáshoz az út hét évvel ezelőtt indult, amikor Goda Gábor és tai chis csapata felgyalogoltak a kínai Wudang hegység tetején álló kolostorhoz, ami nem kevesebb, mint 22 ezer lépcsőfok megtételét jelentette – kétszer egy nap alatt, hiszen ugyanazon a napon el is kellett hagyniuk a szent helyet. Ennek a zarándoklatnak az elmesélésével indítja az estet Goda Gábor rendező-koreográfus, és ennek a zarándoklatnak a tanításait igyekszik nekünk átadni az előadás – hol konkrétabb, hol elvontabb formában.

A játékidő első felében mi magunk is egyfajta zarándoklat részesei leszünk: az Artus tereit barangoljuk be különböző rövidebb jelenetek és performanszok nyomában, amelyekben a társulat magától értetődő természetességgel keveri a színház, a tánc, a digitális technika, a képzőművészet, a zene és még ki tudja, mi minden más műfajok elemeit. Mielőtt azonban útnak indulnánk, még Mikó Dávid megtanítja nekünk, hogyan is kell az izmainkat helyesen használva lépcsőzni – hogy mi már ne kövessük el azt a hibát, amit a Wudang hegység zarándokai elkövettek, és ne terheljük túl a térdízületeinket. Ez az egyik konkrét tanítás, amit hazavihetünk magunkkal az előadásból, a többi tanítás viszont már inkább filozófiai síkon mozog.

minden3Goda Sára

Vétek lenne túl sokat elmesélni a jelenetekről, hiszen egy részük éppen a meglepetés erejére épít, egy másik részük pedig megkívánja a nézői aktivitást is – de senki ne gondoljon „nézőzaklató” interaktivitásra. Inkább olyasfajta játékokról van szó, amelyek szembesítenek minket a figyelem többféleségével (fókuszált koncentráció vs. mindent »is« befogadó figyelem), és ezek ötvözésének lehetőségével. Hiszen végső soron Goda és alkotó-előadó csapata ezt a kérdést teszi fel ezzel az előadással: a folytonos „vagy-vagy”, a választási kényszer, a panelekben gondolkodás helyett megvalósítható-e az „is-is” létállapota?

Nagyon fontos, hogy mint az Artusnál oly gyakran, az előadók ezúttal is alkotók is egyben; ebből fakadóan pedig a jelenlétük is túlmutat a puszta végrehajtói szerepkörön. Mindannyian érett színpadi személyiségek, akik folyamatosan érzékenyen reagálnak nem csak egymásra, de a közönség rezdüléseire is. Igaz ez a táncosok mellett a háromtagú zenészcsapatra is, akik Philipp György vezetésével nem csak aláfestenek, de időnként fő „műsorszámmá” is válnak.

A játékidő nagyjából felétől már nem vándorolunk tovább, hanem egyetlen teremben, négyszemélyes asztalok mellett ülve töltjük a maradék időt (járványbiztos távolságban egymástól – erre is épül egy kis játék az aktív közreműködésünkkel). És míg eddig a pontig Goda Gábor egyfajta idegenvezetőként kalauzolt bennünket nem csak a termeken, de az előadáson keresztül is, addig innentől mintha „levenné rólunk a kezét”, és nem szólal meg többet. A jelenetek interaktivitása is fokozatosan elvész, és egyre inkább eltolódik a hagyományos kukucska-színház felé a produkció, még akkor is, ha maga a tér és benne az előadók helyzete nem kimondottan erre predesztinál.

minden2Bakó Tamás

És – bár lehet azzal érvelni, hogy eddigre a figyelmünk megfelelően kondicionálva van – valójában hirtelen egy sokkal passzívabb nézői pozícióba csúszunk vissza. A hátralévő jelenetek is gondolat- és ötletgazdagok ugyan, mégis éles a váltás a darab első feléhez képest. Egy idő után mintha a „minden is” kifejezés negatívabb konnotációinak demonstrációját látnánk: halmozódnak az ötletek, a jelenetek; még ennek is, még annak is bele kellett férnie a túlnyúló játékidőbe. Persze épp ez a másik faktor, amivel az Artus előszeretettel játszik: az idő – legyen szó akár egy mozdulat, egy jelenet vagy egy előadás idejéről.

Goda Gábor szerint a Wudang hegység egyik legfőbb tanítása az volt, hogy néha lefelé kell mennünk, hogy felérjünk egy magasabb helyre. Ahogy bizonyára egy zarándoklaton is mindenkinek más-más szakasz könnyebb és nehezebb, ugyanúgy egy „színházi utazás” szakaszai is mindenkinek mást jelentenek. Egy biztos: az Artus csapatának feltett szándéka, hogy kibillentsenek minket a komfortzónánkból – és bizony nagyon jók ebben.

 

Minden (is) (Artus – Goda Gábor társulata)

Alkotó szereplők: Bakó Tamás, Izsák Szilvia, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Nagy Csilla, Szalay Henrietta. Zenészek: Goda Sára, György Andrea, Philipp György.
Tér: Sebestény Ferenc, Goda Gábor. Zene: Philipp György. Az előadásban elhangoznak még Arvo Pärt, David Lang, Philip Glass, Vivaldi, Wim Mertens művei.
Jelmez: Lőrincz Kriszta. Fény, alkotó munkatárs: Kocsis Gábor. Hang: Szabó Áron Vasaló. Kreatív technika: Bodóczky Antal, Hajdu Gáspár, Papp Gábor.
Produkciós vezető: Hodován Margit. Produkciós asszisztens: Fazekas Anna, Hodován Mária. Külön köszönet: Boros Anna Eszter, Lipka Péter,
Lukács László, Nagy Géza, Mayer Zita, Palojtay János.

Rendező-koreográfus: Goda Gábor.

Artus Stúdió, 2020. október 9.