Kritika

Kortárs tánc, Balett

Turbuly Lilla: Vámpírt karácsonyra

Diótörő – Családi cirkusz / Nagyvárad Táncegyüttes, GG Tánc Eger -

Ez a báb nem egyszerűen csúnyácska, hanem egy kifejezetten ijesztő, vámpírfogú figura…

Két táncegyüttesnek egy közös előadást létrehozni járvány nélkül is komoly szervezést igénylő feladat, járványhelyzetben azonban, ráadásul úgy, hogy a határ két oldalán dolgoznak, még nehezebb. A nyilvános főpróba még októberben, az Infinite Dance Festivalon megvolt, azt követően azonban nem az a csoda, hogy lecsúsztak a karácsony előtti Diótörő-időszakról, hanem az, hogy az előadást végül, január 17-én élőben be tudták mutatni Nagyváradon. A bemutató után egy hónappal pedig látható volt a Nemzeti Táncszínház ingyenes online programjában is.

diótörő3A fotó forrása az Infinite Dance Festival facebook-oldala

A klasszikus meséből egy tömör, világos vonalvezetésű, gyerekeknek is jól követhető feldolgozás készült. Nincs nagy vendégség, nincs testvér, a karácsonyfa mellett csak Marika és szülei gyűlnek össze, és persze Drosselmeyer a furcsa ajándékkal. A rövid keretjátékban jut nagyobb szerephez az előadás címében is jelzett cirkusz, André Roland zsonglőrnek és kutyájának köszönhetően. Az előadás azonban nem billen el ebbe az irányba, titkos tudása inkább csak titokzatosabbá és kicsit félelmetessé teszi Drosselmeyer alakját.

Az előadás kulcsa talán a Diótörőbábban rejlik – írom ezt kicsit bizonytalanul, mert az olvasatom egy felnőtt olvasata. Ez a báb nem egyszerűen csúnyácska, hanem egy kifejezetten ijesztő, vámpírfogú figura, meg is rémíti Marikát, aki egyáltalán nem kér belőle. Amikor a szülei, hogy a vendéget meg ne sértsék, mégis ráerőltetik, nemhogy aludni nem akar vele, de a szoba legtávolabbi sarkába száműzi. Ehhez képest a rém Marika álmában már deli ifjúként jelenik meg, akibe nagyon is bele lehet szeretni. Diótörő és Marika kettősében nem egy kislány királyfis álmai, inkább egy fiatal nő első nagy szerelme jelenik meg.

diotoro eger szinhaz 5Emődi Attila és Novák Laura / A fotó forrása a Gárdonyi Géza Színház honlapja

Nem gondolom, hogy az alkotók valamiféle freudi pszichologizálást vagy az Alkonyat-filmek motívumát erőltették volna a klasszikus alapanyagba, mindenesetre ez így egy felnövés-történetnek, a párválasztástól való félelem kivetülésének is olvasható. Az már más kérdés, hogy egy gyerek hogy fordítja le magának a vámpírfogú Diótörő megszeretésének folyamatát. Lehet, hogy a vámpíros filmek dömpingjében ez nekik egyáltalán nem okoz problémát. Vagy mondhatják azt is, ha egy békából lehet királyfi, akkor ebből a Diótörőből is.

Az előadás látványvilágát a stilizáltság és a dekorativitás izgalmas egysége jellemzi. A fehér, lecsupaszított falak előtt karikákból összeálló karácsonyfa jelenik meg, a semleges háttérre mozgó, nonfiguratív képeket vetítenek. Máskor könnyű leplekkel vagy karikákra feszített áttetsző anyagokkal erősítenek rá erre a könnyed lebbenékenységre. Szépek a jelmezek is: az álomjelenetben néhány részlettel teremtik meg egy adott népviselet jellemzőit.

diótörő1Jobbra André Roland / A fotó forrása az Infinite Dance Festival facebook-oldala

Az előadás mozgásanyagában a klasszikus balett kortárstánc-elemekkel ötvöződik, de az álomjelenet népek táncát bemutató részébe természetesen néptánc is vegyül. A két koreográfus, Györfi Csaba és Topolánszky Tamás egy interjúban elmondták, hogy úgy érzik, közös munkájukban inkább a kortárs elemek dominálnak. Nézőként a klasszikus balettes vonal tűnt meghatározónak. A két társulat táncosaiból összeálló együttes játéka szépen összesimult. Emődi Attila (Diótörő) és Novák Laura (Marika) érzékeny, szép kettősét mindenképpen ki kell emelni.

Egy online táncelőadás az elsődleges célközönséget, a gyerekeket biztosan jóval kevésbé köti le, mint egy élő. Ez a tömörített, átlátható és látványos Diótörő azonban minden bizonnyal nekik is jól befogadható.

 

Diótörő – Családi cirkusz

A Nagyvárad Táncegyüttes és a GG Tánc Eger közös előadása

Előadók: Emődi Attila, Novák Laura, Kerekes Dalma, Barabás Hunor, Kányádi György, André Roland, Martina Tizzi, Forczek Janka, Fodor Sára, Szőcs Anita, Barkóczi Réka, Plita Márk, Gioele Del Santo.

Zene: Csajkovszkij. Dramaturg: Baráth Zoltán. Jelmez: ChristinabBreteanu. Látvány: Topolánszky Tamás. Vetítés: Sátori László. Koreográfusasszisztens: Rovó Virág, Törteli Nadin. Koreográfusok: Györfi Csaba és Topolánszky Tamás.

A Nemzeti Táncszínház online közvetítése 2021. február 13-án.

Táncszínház ON