Nya: életbe vetett bizalom
Sárosi Emőke kritikája a Nya előadásáról
Adott két eltérő világ, Franciaország és Algéria: a csillogó Párizs, a művészet fellegvára és a hatalmas afrikai sivatag. Ez a pólusosság Kelet-Európában nem ismeretlen életérzés: míg a „Nyugat” a civilizáció és az individuum fellegvára, addig a „Kelet” a hatalmas arctalan erő.
Sárosi Emőke kritikája a Nya előadásáról
Adott két eltérő világ, Franciaország és Algéria: a csillogó Párizs, a művészet fellegvára és a hatalmas afrikai sivatag. Ez a pólusosság Kelet-Európában nem ismeretlen életérzés: míg a „Nyugat” a civilizáció és az individuum fellegvára, addig a „Kelet” a hatalmas arctalan erő.
A Nemzeti Táncszínházban debütált a Compagnie La Baraka, Abou Laagra Nya című koreográfiájával. Az algériai ősöktől származó, de Franciaországban élő koreográfus az életbe vetett bizalomról beszél. Két eltérő kultúra életszemléletét prezentálja egy harmadiknak, itt és most, Közép-Európában.
fotó: Laurent Aït Benalla
A koreográfia első része a francia szellemet ábrázolja, a tánc fellegvárának párizsi életérzését: azt a tökéletes szabadságot, ahol a határokat áttörő, lehetőségekre vágyó tehetség legyőzi a térbeli korlátokat – jelen esetben a fénydobozokat –, és hite által, mindenkit maga alá gyűrve, az élre tör. Houria Aïchi keleties hangjai, majd Ravel Bolerója az egyén győzelmét hirdetik a mozdulatok multikulti jegyeit hordozva: hip-hop, klasszikus balett, autentikus afrikai tánc. Tökéletes technika, friss, könnyed, dinamikus ugrások csábítják az ég felé a kiteljesedett és önmaga sorsát beteljesítő embert. Ezt a dinamizmust ígéri a húszperces első koreográfia, amely a sikeres individuumot dicsőíti, majd a második részben a kulturális, vallási különbségeket élezi ki a tágas tér bálványimádó (két felfüggesztett szőnyeg) nyomasztó szürkesége. Ezt erősíti az algériai népzene sajátos dallamvilága. Lassú, kimért mozdulatok a jellemzők, a szólók beolvasztása a közösségi masszába, mázsás láncokat kötve a lábakra. Marad a föld mint mozgástér. A tömeg, az egység mint megtartó erő. Mindez negyven percben.
De milyen hatást kelt ez a közép-európai nézőben? Adott két eltérő világ, Franciaország és Algéria: a csillogó Párizs, a művészet fellegvára és a hatalmas afrikai sivatag. Ez a pólusosság Kelet-Európában nem ismeretlen életérzés: míg a „Nyugat” a civilizáció és az individuum fellegvára, addig a „Kelet” a hatalmas arctalan erő. Ez a különbség a balett stílusirányzataiban is megjelenik. A tömeg én-korlátozó ereje azonban nem csak a sivataghoz vagy a tajgához köthető, hisz ugyanez a nyomasztó röghöz kötött életérzés van jelen Csehovnál és Lorcánál is. És míg az irodalomban ezeket toposznak nevezik, itt a jó kifejezés talán a multikulti motívumai, amik az individuum lehetőségeiről és a közösség erejéről szólnak – ennek erőteljes leképeződése a könnyed francia húsz, az algériai koreográfia negyven perce.
A több kultúra találkozása azonban nemcsak a hasonlóságokra, hanem a különbségekre is rálátást nyújt. A magyaros életérzések (búsongás, virtus) között nem található meg a nya, az életbe vetett bizalom – tehát ez egy olyan fogalom, ami alapvetően ismeretlen egy közép-európai befogadó számára. És bár e nélkül is átélhető és értelmezhető az előadás (mert a táncnyelv képszerű és asszociatív), egyéni befogadás kérdése, mennyit tapasztalunk meg a két másik kultúra ízeiből.
Nya (La Baraka Társulat)
Zene: Bolero (Maurice Ravel), Houria Aïchi, Hossam Ramzy. Zenei aláfestés: Laurent Aït Benalla. Zenei rendező: Eric Aldéa. Jelmeztervező: Michelle Amet. Világításfelelős: Gérard Garchey. Műszaki igazgató: Antoine de Gantho. Ügyelő: Gérald Arnaud. Hangmérnök: BérangerMank. Oktatásvezető művészeti asszisztens: Nawal Lagraa. Koreográfus, művészeti igazgató: Abou Lagraa.
Táncosok: Abderaouf Bouab, Mokhtar Boussouf, Ali Braïnis, Nassim Feddal, Mohamed Walid Ghazli, Oussama Kouadria, Bilel Madaci, Abdelghani Meslem, Salah Eddine Mechegueg, Zoubir Yahiaoui.
Nemzeti Táncszínház, 2011. október 4.
