Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Turbuly Lilla: Az én kiradírozása

Kérész Művek 67. / Jerger Krisztina emlékének

Táncával mintha csak az installációból lépett volna ki…

Az Artus a lezárások alatt is folyamatosan dolgozott, sőt, ami a Kérész Műveket illeti, magasabb fokozatra kapcsolt. Tavasszal nyolc epizód készült egynapos performansz-sorozatukból, amelyeket képernyőn nézhetett meg a közönség. A kényszerű megoldással maguk sem voltak teljesen elégedettek. Terveztek és újraterveztek, kísérleteztek az online formával, részleteket mutattak a munkafolyamatból, amelyet a közönség a rendes munkamenet szerint nem láthat. A Kérész Műveknél megszokott kötetlen együttlét, a közvetlen visszajelzés lehetősége és a „kocsmahangulat” azonban az alkotóknak és a közönségnek egyaránt hiányzott.

Most azonban – igaz, a védettségi igazolvány bemutatása után kapott karszalaggal, de – újra asztalok és egy pohár ital mellől nézhettük a performanszot. Különleges volt ez az alkalom azért is, mert a tavaly elhunyt művészettörténész, Jerger Krisztina emlékének ajánlották. A megadott téma is hozzá kapcsolódott: az önátadás, az én odaadása valaminek vagy valakinek – akik ismerték, lényegi jellemzőjének tartották ezt a képességét.

199256075 864787161047354 6934775242607678776 n1Rabóczky Judit installációja / Fotók: Sifter Veronika

Szintén hozzá kapcsolódik, hogy ezen az estén a képzőművészet a Kérész-esteken megszokotthoz képest is nagyobb szerepet kapott. Rabóczky Judit drótból készült emberalakjai már a terembe belépéskor ott fogadtak minket, később azt is megnézhettük, hogyan formálódnak ki a szobrász keze alatt egy dróttekercsből az emberi test körvonalai. Nádor Tibor installációja pedig, amelyben három zászlót hozott mozgásba és forgatott könnyű táncban egy fokozatosan lefelé gravitáló kődarab, a szabadságról és az azt mozgásban tartó vagy éppen megfojtó tehetetlenségi nyomatékról indíthatott el gondolatokat. Rabóczky Judit készített egy másik emberalakos installációt is, amelyet Gergye Krisztián (Indonéziában szerzett inspirációit is magán hordozó) tánca keltett életre. Mintha csak az installációból lépett volna ki, a fényekkel, árnyakkal, színekkel játszó jelenet az este legerősebb percei közé tartozott. Ahogy emlékezetes a képzőművészeti performanszokhoz vezető út is: csak úgy juthattunk a nagyteremből az Artus kisebb tereibe, ha közben elaraszoltunk egy túlméretezett szárnyakkal megáldott/megvert, és ezért repülés helyett a földön kínlódva araszoló angyal (Furulyás Dóra) mellett.

Több más jelenet is a test felől közelített a tematikához. Így az a keret is, amelyben az előadás elején és végén a szereplők a meztelen hátukkal, fejüket lehajtva rendeződtek képbe. De mi is átadtunk a testünkből egy arclenyomatnyi darabot, alufóliába merevített áll- és orrvonalat, hőt és hámsejteket. Szintén a saját énünkről árulkodott az a feladat, amelyben egy papírlapra kellett leírnunk az ÉN szót. Ki nagybetűkkel a papír közepére, ki kicsikkel valamelyik sarokba helyezte el önmagát, hogy aztán a sokszor átrajzolt ÉN-t – ha nyomtalanul eltüntetni nem is lehet – kiradírozzuk. Szalay Henrietta ezeket a radírsöpredékeket rendezte egyetlen körbe. Ezek a jelenetek már könnyebben megfejthetően kapcsolódtak a fő témához, ahogy az is, amelyben a szereplők a saját kilélegzett levegőjüket kötötték be egy zacskóba, és adták át egymásnak.

197522299 179516210776524 7788972986210937258 nRabóczky Judit drótszobrai

Az este meghatározó hangszere ezúttal is a hárfa volt. Jótékony kontraszt, ahogy ez az alapvetően a klasszikus zenéhez kötődő hangszer a nagyon is kortárs alkotásokhoz társul.

Ahogy írtam, az Artus művészei a járvány alatt folyamatosan dolgoztak és együtt voltak, az est elején mégis érződött valami elfogódottság, a szokásosnál nagyobb izgalom. De lehet, hogy csak a saját nézői reakcióimat vetítem ki, hiszen annak ellenére, hogy májusban és júniusban már megnéztem néhány élő előadást, ez volt az első alkalom, hogy maszk nélkül, pohárral akézben, sok ember társaságában tettem ezt. Az ÉN-ünkben nyomott hagyott a járvány. Talán úgy leszünk ezzel is, mint a radírozással: teljesen nem sikerülhet. Hogy ezzel a tapasztalattal a hátunk mögött könnyebb vagy nehezebb lesz-e az a bizonyos önátadás? A 67. Kérész mindenesetre adott ehhez gondolkodnivalót.

Kérész Művek 67. / Jerger Krisztina emlékének

Alkotó performerek: Bakó Tamás, Bodóczky Antal, Egyed Bea, Kocsis Gábor, Furulyás Dóra, Gergye Krisztián, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta.

Zenészek: Baráth Bálint, Goda Sára, Szigetvári Andrea, Razvaljajeva Anasztázia. Zenei vezető / zeneszerző: Baráth Bálint. Intermédia Művész: Lukács Mihály. Képzőművész: Nádor Tibor, Rabóczky Judit. Fénytervező: Kocsis Gábor. Hangtechnikus: Szabó „Vasaló” Áron. Produkciós asszisztens: Fazekas Anna. Produkciós vezető: Hodován Margit. Rendező: Goda Gábor.

Artus Stúdió, 2021. június 12.