Több is veszett…
Kutszegi Csaba kritikája a Bál, avagy a táncos mulatság előadásáról
Már a 2004-es bemutatón is az volt a benyomásom, hogy a Bál nem tartozik Bozsik Yvette legjobb, legeredetibb alkotásai közé. Ennek ellenére a mostani felújításon teljes nyitottsággal arra készültem, hogy revideálhatom az álláspontomat. Ugyanis előfordulhat, hogy az alkotó valóban megelőzi a korát, és művének értékeire a nézőkben csak a premier után jó pár évvel alakul ki fogékonyság.
Kutszegi Csaba kritikája a Bál, avagy a táncos mulatság előadásáról
Már a 2004-es bemutatón is az volt a benyomásom, hogy a Bál nem tartozik Bozsik Yvette legjobb, legeredetibb alkotásai közé. Ennek ellenére a mostani felújításon teljes nyitottsággal arra készültem, hogy revideálhatom az álláspontomat. Ugyanis előfordulhat, hogy az alkotó valóban megelőzi a korát, és művének értékeire a nézőkben csak a premier után jó pár évvel alakul ki fogékonyság.
Mindig különleges kíváncsisággal ülök be kortárstánc-előadás felújítására. Azt gondolom, hogy egy hat-nyolc, vagy esetleg több mint tíz éve nem játszott darab újbóli műsorra tűzése nemcsak a produkció időtállóságáról közvetíthet információkat, hanem a műfaj helyzetéről is. Sokak szerint nem lehet értékes előadás, amely egy-két év alatt végleg eltűnik, ezzel szemben mások azt állítják: a(z esztétikai értelemben vett) kortárs művészet mindig az éppeni jelennek szól, következésképpen a kortárs területen nem kell kísérletezni felújítással. Főleg az alkotók-előadók persze joggal megfogalmazzák, hogy az arra érdemes műveket meg kellene őrizni a jövő számára, már csak azért is, mert rengeteg munkát, invenciót, nem ritkán nem kevés pénzt is öltek bele. Na de melyik alkotás érdemes arra? És ezt ki döntse el? Maga a szerző? Ő lehet, hogy elfogult. Akkor a játszó- vagy befogadóhely vezetője? Őt meg az esztétikai és tánctörténeti megfontolások helyett nyilván jobban érdekli az előadás eladhatósága.
fotók: Horváth Judit / Bozsik Yvette Társulat
A Bál, avagy a táncos mulatság felújítása után sem kevésbé kíváncsi, sem okosabb nem lettem. Már a 2004-es bemutatón is az volt a benyomásom, hogy a Bál nem tartozik Bozsik Yvette legjobb, legeredetibb alkotásai közé. Ennek ellenére a mostani felújításon teljes nyitottsággal arra készültem, hogy revideálhatom az álláspontomat. Ugyanis előfordulhat, hogy az alkotó valóban megelőzi a korát, és művének értékeire a nézőkben csak a premier után jó pár évvel alakul ki fogékonyság. Ebben az esetben lenne igazán indokolt a felújítás. Indokolt lenne akkor is, ha egyértelmű szakmai és közönségsikert aratott koreográfiáról volna szó, igaz, akkor felmerülne: vajon miért nem játszották a bemutatója óta folyamatosan, ha olyan jó? Persze ennek számos nem művészi oka is lehet.
A Bál időtállóságáról nem szereztem újabb információkat, mert a mostani felújításán ugyanúgy és ugyanannyira hatott rám, mint a hajdani bemutatóján (persze ezt is lehet egyfajta időtállóságnak nevezni). Én akkor azért is csalódott voltam, mert az előadás az ihlető forrásként megnevezett, azonos című Ettore Scola-filmnél jóval szegényebb tartalmat közvetít: a koreográfián nem száguld keresztül a 20. század történelme. Markáns, egyéni sorsok megjelenítése alaposan kompenzálhatná e hiányt, de Bozsik a Bálban – ellentétben több más darabjával – nem jeleskedik ebben. Nem tesz jót a felújításnak, hogy (igaz, itthon csak szűk szakmai körben) kínálkozik egy összehasonlítás: Pina Bausch 2008-ban létrehozta a Kontakthof című, 1978-ban készült, majd 2000-ben hatvan évnél idősebb szereplőkkel felújított előadásának tinédzserváltozatát, amely 2010-ben közel került Budapesthez (Bécsben vendégszerepeltek vele). A Kontakthofban hasonló kvázi tánctermi környezetben hasonló fiatalokkal hasonló események történnek meg – és hasonlóan is táncolják el azt. A különbség az, hogy a Bausch-opus sokkal mélyebb, tartalmasabb és bölcsebb. Bozsik Bálja a felújításán sem tudott két felvonásnyi, igen ízléses és helyenként groteszk, humoros hangulatillusztrációnál jelentősebbé növekedni.
Felújításnak az is adhat értelmet, hogy például alaposan kicserélődik a szereplőgárda. (Bausch említett darabjának felújításai éppen azáltal nyertek különös értelmet és jelentést, hogy aktív korú táncosok után szép korúak, majd kamaszok adták elő őket.) A Bál felújításában az eredeti premier-szereposztás fele benne van. Igaz, a női főszerepben Zarnóczay Gizella helyett Marozsán Erika táncol. Marozsánt becsületes felkészüléséért és helytállásáért csak dicséret illetheti. Még akkor is, ha a Bozsik-táncosokra jellemző stílust és játékmódot nem tudta elsajátítani. Rendkívüli fegyelemmel, profi koordinációval, tisztán és precízen hozza a mozdulatokat, de – annak ellenére, hogy képzett színésznő – önfeledt, tartalmas játékra már nem marad kapacitása. Táncjátékban ugyanis elsősorban tánccal kell „színészkedni”. Marozsán körül és mögött mindenki jobban alakít, mert a szükséges tánctechnikát bőven győzik (ráadásul a többségnek komoly táncszínpadi rutinja is van), míg Marozsán minden energiájával hajdani klasszikusbalett-tanulmányait reaktiválja.
A Bál felújításán nem tudtam meg, hogy miért is kellett felújítani a Bált. A műfaj helyzetére viszont következtethettem. Gyanítom, hogy manapság egy sikerekkel és díjakkal méltán elismert együttesvezető koreográfus sem teheti meg azt, hogy örömteli magánéleti „kényszer” miatt legalább egy jó félévre kivonja magát az együttese életéből. A táncosoknak is kell munka, fizetés, új kihívás. A pályázati rendszer sem engedi meg a hosszabb munkaszünetet. Viszont az indokolhatatlan felújítások, a húzónevekkel felszínesen felékesített produkciók a kortárs tánc lényegét, a bátor kísérletezést, az eredetiséget, az innovációt ölik meg. Mindezek ellenére persze nem kell nemzeti tragédiaként megélni a Bál felújítását. Több is veszett az Új Színháznál… A Táncszínházban a majdnem teltházas előadás után a közönség lelkes tapssal jutalmazta a szereplőket. Marozsán Erikát még meg is bravózták.
Bál, avagy a táncos mulatság (Bozsik Yvette Társulat)
Jelmez: Bozóki Mara. Díszlet: Pető József, Vati Tamás. Fény: Pető József. Koreográfus-asszisztens: Soós Erika, Vislóczki Szabolcs. Kreatív producer: Iványi Marcell. Koreográfus: Bozsik Yvette.
Táncolják: Marozsán Erika, Vati Tamás, Blaskó Borbála, Kalmár Attila, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Székely Szilveszter, Valencia James, Csere Zoltán, Samantha Kettle, Vislóczki Szabolcs, Krausz Alíz, Federico Marcos Moreno Hernandez.
Nemzeti Táncszínház, 2011. október 8.
