Kritika

Kortárs tánc

Szoboszlai Annamária: (Barna) gondolatok a rendezett káoszról

Molnár Csaba – Vadas Zsófia Tamara – Vass Imre: game changer -

…egy klasszikusnak mondható kortárs előadás abban az értelemben, hogy a néző és az előadó viszonyára, az előadás idejére, helyszínére, az egész est mivoltára vonatkozóan nem vet föl merőben új kérdéseket.

Vadas Zsófia Tamara, Molnár Csaba és Vass Imre game changere olyan, mint egy szórakoztató közönségtalálkozó és egy kevésbé szórakoztató próbafolyamat keveréke sok-sok tánccal, melyet a keret – esetünkben a Trafó színházterme – színházi előadássá nemesít.

Egy színházteremben lefolyt bő másfél óráról lehet úgy írni, mint egy előadásról, mivel a keret feszíti az embert még akkor is, ha a játék valamiképpen épp a rögzült keretek lebontását, újrarakását vagy megkérdőjelezését tűzi ki célul, ellehetetlenítve, komikussá téve minden további kritikai reakciót. Meg úgy is, hogy reflexiónknak is új formát adunk, továbbpasszolva az előadóktól kapott labdát a majdani olvasó felé.

game1Vadas Zsófia Tamara / Fotók: Neogrády-Kiss Barnabás

Bevallom, nekem nem passzolt labdát sem Tamara, sem Csaba, sem Vasi, de például a mellettem ülőnek igen. Sőt, a mögöttem ülőnek, meg az előttem ülőnek is. Süvített a labda a levegőben, izzott a levegő, a zene vadul diktálta az ütemet ide-oda, ide, oda, föl a nézőtérre, vissza a színpadra, föl, vissza, föl, vissza. Elakadt. De nem, már repül is, vetődik utána a táncos. Én meg csak tapogatóztam a lelkemen, mint pantomimes az üvegfalon, hogy miért érzem egy nyamvadt képzeletbeli labda miatt icipicit vacakul magam.

A game changer kifejezés olyan új innovációt jelent, mely a dolgokat pozitív irányban változtatja meg, ilyen például az is, amikor a meccseken egy új játékos áll be. Az est első jelenete egy közönségtalálkozóba ránt bele minket. A táncosok arra kérnek, hogy mondjuk el szabadon a véleményünket arról, amit addig – vagyis a kérdés fölvetéséig – láttunk. Mit láttunk? Vass Imre a színpadra bekészített három szék egyikén ül és telefonozgat, Vadas Zsófia Tamara leginkább a nézők fogadásával foglalatoskodik, Molnár Csaba meg mintha itt is, ott is feltűnne egyáltalán nem föltűnő terep zöld overalljában. Erről kell nyilatkoznunk. És okosabbnál okosabb mondatok hangzanak el, melyek egy valódi – no de mi valódi?, hol kezdődik a keret, a színház, és hol ér véget a való élet…? – közönségtalálkozón nem keltenének derültséget, itt azonban kuncognak a sorok.

game2Vass Imre, Vadas Zsófia Tamara és Molnár Csaba

Rég nem éltem át ilyet, könnyesre röhögöm magam, a szemem nyomkodom a nagynehezen előbányászott papírzsepivel. Pedig úgy sejtem, hogy van itt jó pár előre beültetett néző szájába adott előre beültetett mondat, de a tényen – vagyis hogy milyen nagyszerű gondolataink születnek akár a semmiről is – ez nem változtat. Úgy tűnik, tényleg elég a keretek átrendezése, és működni kezd a görbe tükör: a bevett szerepkörök (néző, előadó) ironikus színezetet kapnak és lelepleződnek. Akkor következik be a fordulat, mikor – ha jól emlékszem – egy néző felveti, hogy az lenne a legnagyobb újítás, ha a premier megelőzné a voltaképpeni próbafolyamatot. Kész szerencse, hogy az előadók itt vannak már a Trafóban, haza sem kell menniük, övék a tér, szabadon próbálhatnak… Én, aki annyira keretkedvelő vagyok, hogy még direkt fölszólításra sem igen szoktam beleengedni magam a játékba, szívesen hallgattam volna tovább nézőtársaim felvetéseit. Egy fiatal hölgy például megállapítja, hogy ezt bárki az előadók után tudná csinálni, még ő is, s ha meg lehet élni ebből, csatlakozna a csoporthoz. Másik, ugyancsak fiatal hölgy arra hívja fel a figyelmünket, hogy az egész olyan johncage-es… Az előadók azonban elvonulnak hátra, a színfalak mögé. Emlékszem, abban a pillanatban lehetségesnek tartom, hogy itt véget is ér az előadás, vissza sem jönnek, és számolják a perceket, meddig ülünk még ott, mi, bamba közönség. De újra visszajönnek, előbb csak ketten, mert valamelyikük még zuhanyzik…, aztán összeáll a hármas. Valami újraindul. Nem először és nem utoljára az előadáson „változik a játék”. Újra nekiveselkednek a nem-itt-létnek, a nem-premier premierének, mert a game changernek ez a premierje az első a premierek sorában.

game3Molnár Csaba, Vass Imre és Vadas Zsófia Tamara

Azt hiszem, Vadas Zsófia Tamara, Molnár Csaba és Vass Imre a game changerbe belerakta mindazt, amit az elmúlt 1-2 évtized alatt a színpad és a játék törvényszerűségeiről megtanult, s azt egy kísérletezőnek, improvizatívnak tűnő, valójában átgondolt előadás keretében színpadra állította. Az eredmény egy klasszikusnak mondható kortárs előadás abban az értelemben, hogy a néző és az előadó viszonyára, az előadás idejére, helyszínére, az egész est mivoltára vonatkozóan nem vet föl merőben új kérdéseket, inkább csak szisztematikusan rendszerezi hármuk viszonyulását, nézőpontjait. Leginkább Vass Imre pillanatát, a barnatáncot kedveltem. Ismerős ez a barnaság, ez a tengő-lengő semmi-tánc, mely csak úgy van, csak gyakorlat, csak próba, de megfelelő keretben valami lehet, jelentéssel ruházódhat föl.

Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam részt venni a premiert követő (valódi?) közönségtalálkozón, pedig csábítón tekeredtek a félhomályban a rizspapíros tekercsek, hívogatóan üresek voltak a pezsgőspoharak. Egy pillanatra még megfordult a fejemben, hogy a játék csak most kezdődik igazán, és hogy a színpad talán nem is itt, az előcsarnokban, hanem a bejáratnál ér véget, sőt, nem!, elkísér egészen a parkolóházig, hazáig, és belekúszik a laptopomba. De aztán elhessegettem a gondolatot. Rizikós felrúgni a rendet.

Molnár Csaba – Vadas Zsófia Tamara – Vass Imre: game changer

Alkototók, előadók: Molnár Csaba, Vass Imre, Vadas Zsófia Tamara. Kreatív munkatársak: Juhász András, Janky Máté Előd, Dézsi Kata, Thury Gábor, Vass Csenge. Produkciós vezető: Kárpáti Lili Melánia.

Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2021. október 8.