Stermeczky Zsolt: A sötétség kapuja – a fényben
Mészáros Máté: Fény által -
…(a néző) olyan nyitott, időtlen helyzeteket fog látni, amelyekből ő maga rakhatja össze a teljes egészet.
A koreográfia a testek esendőségét világítja meg. A megvilágítás itt szó szerint értendő, az előadás elsődleges eszközei ugyanis azok a fénycsövek, amelyek az egyébként teljes sötétségben játszódó produkciót láthatóvá teszik.
A helyszínül szolgáló Trafó nagytermébe ezúttal nem annak bejáratán, hanem az épület hátsó, műszaki folyosóin keresztül jutunk, a tájékozódáshoz a sötétségben pedig segítségül kapunk egy-egy apró ledlámpát is. Hogy a mi fényeink a későbbiekben így milyen viszonyokba keverednek az előadók által – már a nagyteremben – használt csövek fényeivel, tulajdonképpen egyéni döntés kérdése, hiszen előbbiek az egész előadás alatt a rendelkezésünkre állnak. Ahogyan az is egyéni döntés kérdése, hogy mi magunk hol helyezkedünk el a térben. A terem hagyományos előadásokon székekkel telerakott dobogói ezúttal üresek, sőt, van olyan táncos, aki érkezésünkkor éppen ezen dobogók egyikén helyezkedik el. A szokatlan térelrendezésű kezdés ellenére a premieren a nézők többsége így is a konvencionális szemszöget választja, és végül a szék nélküli dobogókon foglal helyet.
A fotók forrása a trafo.hu
Ezt követően meg is kezdődik az összesen tíz fénycső térformáló, egyúttal koreografikus használata. Tulajdonképpen egymást követő etűdöket láthatunk a végig sötét térben, amelyben a mozgó testek láthatóságát az ezen testek által mozgatott – vagy épp nem mozgatott – fénycsövek biztosítják. Az első etűdben például földre fektetve négyzetet alkotnak, az előadók pedig a négyzetbe állva, bemelegítő hatású mozdulatokat tesznek felsőtesttel. A jelenet pikantériáját az adja, hogy bár a koreográfia azonos, egymáshoz képest mégis finoman elcsúsztatott ritmusban adják elő, mégpedig úgy, hogy az egyik ritmus a férfi, a másik a női táncosoké. Hogy ennek a nemek szerinti elcsúszásnak van-e valami jelentése, esetleg következménye a későbbi etűdökben, azt nehéz lenne egyértelműen megmondani, ugyanakkor az ezen lamentáló néző mentségére szóljon, hogy már a produkció ajánlójában is felkészítik rá, hogy olyan nyitott, időtlen helyzeteket fog látni, amelyekből ő maga rakhatja össze a teljes egészet.
Ami biztosnak tűnik, hogy a fent említett etűdben a fent említett mozgás történik, az pedig pár percen belül szintén feltűnővé válik, hogy a fénycsövek a színüket is képesek változtatni. Az előadás végeredményben nem tesz mást, mint végig az említetthez hasonló rövid mozdulatsorokat villant fel, amelyek egyúttal a folyamatosan használt – és változó színű – fénycsövekkel is valamilyen viszonyba kerülnek. Van például olyan pillanat, amelyikben az egyik mozgó test a nézők irányába fordítja az egyik fénycsövet, majd egyes végtagjaival ő maga is belenyúl a megvilágított területbe. Ezzel megteremti annak az illúzióját, mintha ezek a végtagok a hozzájuk tartozó test nélkül, szabadon lebegnének a levegőben. Máskor a mozgó testek a padló felé tartják a fénycsövet, az így keletkezett fényben pusztán táncoló lábakat látunk. De olyan is előfordul, hogy valaki a nézőkkel szemben állva, a teljes, álló helyzetben lévő, éppen vörös színt árasztó fénycsövet saját maga felé fordítja, amely így megközelítőleg a teljes testét megvilágítja. A nézőtér sötétjéhez képest ez a látvány úgy hat, hogy a néző már-már zavarba jön a vörös fényben megvilágított testtől, mintha csak valamiféle kukkoló helyzetbe került volna.
A feketének érzékelt sötét, illetve a különböző színű fények viszonyának ugyanakkor van még egy érdekes adaléka, ez pedig az, hogy egy idő után a néző úgy érzi, mintha valamiféle csökkentett dimenziójú világba került volna. Egy-egy apró, ismétlődő mozdulatot a sötét és egy másik szín viszonyában hosszan szemlélve lelepleződik ennek az egy-egy testrészre fókuszáló, közelítő szándéknak a mesterséges jellege. Ugyanakkor mindez egyáltalán nem bántó, sőt: a sötétben mozgó, részleteiben megvilágított testek ettől a felismeréstől nemhogy kevésbé lennének illuzórikusak, hanem még inkább annak hatnak. Ez pedig feloldja a néző kezdeti zavarát: tudniillik amennyiben addig – az előbbi példában említetthez hasonlóan – furcsán érezte magát a kukkoló pozíciójától, ez a váratlan dimenzióváltás a testek felszínéről a testek mozgására irányítja a figyelmét.
Ebben a látásmódban nem a test mint a mozgást létrehozó eszköz a lényeg, sokkal inkább fordítva: a test mint a mozgás és a fények közös alárendeltje. Ha úgy tetszik, egy folyamatos hatalmi viszony leleplezésének lehetünk szemtanúi, amelyben a fények egyszerre működnek közre ennek a viszonynak a fenntartásában és a leleplezésében is. Ez a tulajdonság egyszerre távolítja el a nézőt a nézett testektől, és közelíti hozzájuk. A tapasztalás hátborzongató és gyönyörködtető. Mintha a fény által egyszerre lehetnénk sebezhetők és felszabadíthatók.
Mészáros Máté: Fény által
Előadók: Horváth Nóra, Mészáros Máté, Nagy Emese, Oláh Balázs
Zene: Gryllus Ábris. Fény: Dézsi Katalin, Mészáros Máté. Koreográfia: Mészáros Máté.
A 2021 júniusában online bemutatott filmverzió operatőre, vágója:
Bartha Máté, Kőrösi Máté. Producer: SÍN Művészeti Központ.
Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2021. november 4-5.
Az előadás legközelebb 2022. március 3-án és 4-én lesz látható.
