Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház, Balett

Darabos Eszter: Három előadás a Horizonton

VII. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál – 2. rész -

Ha úgy alakul, hogy egy előadást többször nézhetünk meg, éljünk vele, mert príma lehetőség összehasonlításra, tapasztalatgyűjtésre, tanulásra.

 

A Szél kapujában megláthattuk az Érintés Paradoxonát 

(Artus – Goda Gábor társulata: Kérész művek - „Xing” idézet)

Az Artus, Goda Gábor 1985-ben alapított társulatának előadásai a különböző műfajok (tánc, színház, performansz, képzőművészet és élő-installáció) összekapcsolódásával jönnek létre. Goda a Horizont Fesztiválon továbbment: különböző előadásaiból kifejezetten a fesztiválra, a miskolci nézők számára készített egy Artus-montázst. Három korábbi ikonikus előadásának (Minden (is); A Szél kapuja; Érintés Paradoxon) kivonatát, egyes részeit láthattuk egy fonalra felfűzve. A darab ajánlásában („A Xing jelenti mindazt, ami láthatatlan, kimondhatatlan…”) már-már godásnak mondható megfoghatatlanság, billegés, a Minden (is) és a Biztos talán című alkotások alapérzése jelenik meg. Ezt jeleníti meg például az előadás számomra legkedvesebb performansza, amelyben egy libikóka két végéről, egymás felé közeledve elindul, majd helyet cserél egy nő és egy férfi. Lassú mozgással, egymásra figyeléssel próbálják megtartani „kapcsolati egyensúlyukat”. A libikóka végére felerősített toll, hozzáérve egy papírhoz, megrajzolja a libikóka mozgását, a láthatatlan interperszonális dinamikát, a fent-lenteket. Azt hiszem, mindenkinek érdemes lenne végigmenni ezen a próbatételen és lefesteni saját kapcsolati EKG-ját.

artus1Artus - Goda Gábor társulata: "Xing" idézet / Fotók: Gálos Mihály Samu

Nemcsak ebben a jelenetben láthattuk a láthatatlant, hanem a nyitóképben is, ahol a szél süvítésének hangját a háttéren kivetített, lehulló faleveleken „nézhettük”. Vagy amikor a megöregedés jelenetében szabályosan láttuk az időt. Ebben a jelenetben én is együtt öregedtem a táncossal, annyira szuggesztív volt. Az egymásra rakodó téglák akciójában megláthattuk a másikba vetett teljes, vak bizalmat, valamint a felfelé haladás lehetőségét embertársaink segítségével.

Mindig kíváncsisággal, lelkesedéssel várom az Artus előadásait, mert a performanszok nézése közben előtörő asszociációk, gondolatok nagyon messzire repítenek. Mivel már jórészt ismert részleteket láttam, most ez kevésbé történt meg velem, de az előadás hatása egyértelműen érezhető volt a közönségen. Viszont nagyon izgalmas volt, ahogy a különböző előadásokból származó jelenetek egymás mellett más kontextusba kerültek, és tulajdonképpen Goda Gábor saját alkotói intertextualitása a korábbiakhoz képest mennyire megváltoztatta a gondolataimat. Artust nézni életérzés, bújócskázás önmagunkkal. Olykor brutális, élményszerű szembetalálkozás, de csak akkor, ha engedjük hatni magunkra, befogadjuk a látottakat. Az Artus művészei olyan előadói, gondolati minőséget képviselnek, hogy egyre inkább azt érzem, érdemes ténylegesen felkészülni, felvértezni magunkat ezekre az előadásokra. Mert ha a befogadói tudás növekszik, még messzebb szállhatunk.

artus2Artus - Goda Gábor Társulata: "Xing" idézet

Olyan ez, mint egy nyelv elsajátítása. Minél több energiát fektetünk bele, annál nagyobb élményt nyújt a kommunikáció. Minél több szót tanulunk meg, annál koherensebben beszélünk. És csak ezután csendesedünk el, amikor már birtokoljuk a nyelvi struktúrákat, kialakult egyfajta gondolkodásmódunk, és „túl a gondolatokon, formákon és szavakon mégis ott van bennünk a rendíthetetlen bizonyosság”. Az Artus művészei néma performanszaikkal beszélnek, mozdulataikkal fogalmazzák meg a legmélyebb kérdéseket. Receptre kellene felírni őket mindenkinek. 

 

„Ha ketten lennék, önmagammal bújócskázhatnék. És nem tudnám, hogy hol vagyok, és hol van a tükörkép.”

(Közép-Európa Táncszínház: Kócbaba)

Kulcsár Noémi a keddi Ahogy tetszik újratöltve előadása után egy gyerekdarabbal is jelentkezett a Fesztiválon. Azért ez vagány. Ahogyan az is, hogy amikor az óvodás és kisiskolás gyerekekkel együtt várakoztam a Kócbaba-előadásra, és hiába kicsik, alig fértem el tőlük, annyian voltak, majdnem be sem jutottam az nézőtérre. Az előadás interaktivitását a lábfejem és a térdem is megérezte a táncolni rohanó gyereksereg átgázolásának köszönhetően. „Akartok táncolni? Igeeeen!” Szinte minden gyermek beállt a táncosok közé, legalább kétszer. Ez a darab sikerének a legőszintébb visszajelzése.

kócbabaKözép-Európa Táncszínház: Kócbaba

Halász Judit dalai még mindig remekül működnek a gyerekeknél – meg (azt hiszem) a pedagógus néniknél is. Most is jó választás volt a koreográfus részéről. A táncosok rengeteg színt mutattak meg a különböző táncstílusokban. A Kócbaba egy terápiás mosolydarab. Bár bennem felmerül a kérdés: vajon kell-e ennyit mosolyogni? Ugyanis már üdítően hatott rám egy-két táncos komoly arca (én akkor kezdtem el őszintén mosolyogni). Kellenek-e a nagy, eltúlzott gesztusok? Ezektől igazi a gyerekdarab? Szerintem nem. Felnőttként persze már nem éltem bele magamat az előadásba, ezért inkább a mellettem ülő gyerekeket figyeltem. Vagy az előadás jó, vagy a miskolci gyerekek nagyon kíváncsiak és fegyelmezettek, vagy mindez együtt igaz, de a nézőtéren szinte csakis előre dőlő, olykor tátott szájú, máskor helyben ülve is táncoló, labdázó gyerekeket láttam. Több felbukkanó téma hasznos tanulsággal is szolgált nekik. Hogyan is kell felöltözni egyedül (Marci öltözik), mi történik, amikor megcsíp egy darázs (Darázs-Garázs), milyen a magány, és milyen jó lenne egy ikertestvér (Tükörbe nézve). Egyes verssorok a felnőttek fülét is megütik: „Ha ketten lennék, önmagammal bújócskázhatnék. És nem tudnám, hogy hol vagyok, és hol van a tükörkép.” Sokszor félünk is attól, amit amúgy szeretnénk, ilyen például a repülés, a magány. E félelmek közül sokat felold az előadás.

 

„Ott kezdődik a tánc, ahol a reális élet mozgása véget ér.” (Rabinovszky Máriusz)

(Duna Táncműhely: Tájképek)

Ezt az előadást másodszor láttam, és olyan, mintha két különböző előadást néztem volna. Pontosítás végett: ugyanaz az előadás ment mindkétszer, csak egészen másképp fogadtam be. Először a Nemzeti Táncszínházban egy könnyed, esti, kedves darabként észleltem, amelyben szép gesztusnak tartottam Juhász Zsolt rendező-koreográfus részéről, hogy „régebb óta fiatal” táncosokkal készít előadást – de különösen nem lelkesedtem érte. A miskolci előadás óta pedig azon gondolkodom, vajon most miért tetszett kifejezetten? Természetes, hogy egy alkotás, legyen az zene, tánc, irodalom, másodjára jobban bevésődik (vagy éppen már unalmassá válik). De ezen a triviális jelenségen túllépve, nem hagy nyugton a kérdés: mi változott?

tájkép1Duna Táncműhely: Tájképek

Miskolcon a kisebb színházi terem növelte az intimitást, amit egyébként az Artus előadásánál éppen hátránynak éreztem, ott jól esett volna a távolság, „a rálátás a témára”. A színpad három oldalára kifeszített, belógó anyag és a rajta megjelenő vetítések még jobban szűkítették a teret. Így annyira bevonódtam az előadók közé, hogy amikor a színes székek sorai kivetítve megjelentek a vásznon, olyan érzésem támadt, mintha ott ülnék valamelyiken. Négy táncos négy őselemet jelenített meg  (Bonifert Katalin – víz, Lőrinc Katalin – levegő, Ertl Péter – föld, Katona Gábor – tűz). Közülük Katona Gábort muszáj kiemelnem, annyira fantasztikus volt az izgalmas mozdulataival. Közben az is eszembe jutott, vajon milyen lenne az ő előadásában megnézni Kovács Gerzson Péter Hermészét. A táncmozgások, a vetítés különböző képei, valamint a zene összhangban voltak. A fesztivál addigi legjobb zenei élményét ez az előadás adta.

tájkép2Duna Táncműhely: Tájképek

A vetítő forgásának kattogása, a jelenetek váltakozása eszünkbe juttatja az idő múlását, a természet körforgását, a mindenséget. A sokáig szinte csak statikus mozdulatlanságban jelenlévő Kakuk Pál számomra az idő urát jelenítette meg. Kedvem lett volna Bonifert Katalinnal vízben, Lőrinc Katalinnal levegőben lebegni, Kakuk Pál pontozója után pedig felállni gyakorolni. Ha úgy alakul, hogy egy előadást többször nézhetünk meg, éljünk vele, mert príma lehetőség összehasonlításra, tapasztalatgyűjtésre, tanulásra.

(folyt. köv.)

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc, 2024. április 24-25.