A remény (tánc)színháza
Kutszegi Csaba kritikája a Les Préludes és A fából faragott királyfi egri előadásáról
…ha a két egyfelvonásosból álló est nagy részében nem csúszdáznának a szereplők, hamar kiürülne a koreográfiazsák: nem lenne elegendő, az együttes által elsajátítható mozdulat, lépés az idő kitöltésére.
Kutszegi Csaba kritikája a Les Préludes és A fából faragott királyfi egri előadásáról
…ha a két egyfelvonásosból álló est nagy részében nem csúszdáznának a szereplők, hamar kiürülne a koreográfiazsák: nem lenne elegendő, az együttes által elsajátítható mozdulat, lépés az idő kitöltésére.
Távolról sem akarok megbántani senkit, de legjobb az elején tisztázni: az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának tagjai az artisztikus táncnyelv elsajátításának folyamatában még a gügyögésnél tartanak. Persze nem kizárható, hogy a fiatalabbak közül néhányan egyszer olyan szépen fognak beszélni e nyelven, mint Péchy Blanka magyarul, és olyan technikásan, mint Rátonyi Róbert egykoron, de ahhoz különlegesen szerencsés konstellációban összeállt csillagzat alatt kellene kitartóan, kőkeményen megdolgozniuk. Ám rossz szó nem érheti a táncosokat, mert igyekezetük, odaadásuk, alázatuk szemmel látható, és szinte valamennyien igen fiatalok, de ettől a tény még tény marad: az együttes tagjait jelenleg nem lehet professzionista előadóművészek között számon tartani. A tánctechnikai felkészültség hiánya mellett ugyanis előadóművészi készségeik is igen kezdetlegesek, nem is lehet művészi tartalommal megtölteni még egy apró mozdulatot sem, ha az előadónak a teljes figyelmét, minden összpontosítását a mozdulatsorozat sikeres abszolválására kell fordítania. Ezen a szinten sikernek minősül, ha két ember egy koreográfiai elemet sérülés nélkül, viszonylag egyszerre be tud mutatnia.
 |
 |
Les préludes
fotók: Gál Gábor
A kritikát tulajdonképpen itt le is lehetne zárni, mert nincs értelme táncművet elemezni úgy, ha minden részleténél nagyvonalúan el kell tekinteni attól, hogy nincs benne tánc. Ezt nem is tudom megtenni. Képtelenség ugyanis egy előadáson végig azon képzelegni, hogy nézne ki a koreográfia, ha a mozdulatok ki lennének táncolva, sőt elő is lennének adva, és az sem vezetne sehova, ha azon fantáziálnék, milyen koreográfiát tudott volna készíteni a koreográfus, ha vérprofi táncosai lennének. Színházban, táncban nincs értelme a volna szónak.
Az újjáalakult tánctagozat bemutatkozó estjének koreográfusi teljesítményeit sem lehet igazán megítélni. Minden bizonnyal elismerést érdemel Mészáros Máté, amiért a Les Préludes-ben láthatóvá vált, hogy a táncosok egy-két figurát stabilan elsajátítottak, sőt azt is örömmel nyugtázhattam, hogy néhány össztáncban a koncentráció meghozta eredményét: egységesen és ügyesen, zenére dolgozott a tánckar. Persze ehhez is el kellett tekintenem a csinos, de megmunkálatlan végtagok látványától.
A fából faragott királyfi
Sem a hivatásos, de főleg az egyszeri nézőtől nem lehet elvárni azt, hogy megértést tanúsítson kezdeti nehézségek és egyéb, ismert átrendeződések miatt. Ha viszont nem tanúsítok megértést ilyesmik miatt, akkor csak azt észlelhetem, hogy a nagy, színpadot betöltő lejtőn lecsúszkáló táncosokat valósággal leradírozzák a színről a Liszt-prelűdök súlyos futamai. Patetikus, sodrón lendületes muzsikára színvonalas mozgás és kifejezőerő nélkül súlytalanul túlélnek a táncosok – ennek így semmi értelme nincs, még akkor sem, ha Mészáros vélhetően a rendelkezésére álló paraméterekből optimum közeli szintet hozott ki.
A teljes nyílásszélességű, mélységben a színpad több mint felét elfoglaló hatalmas lejtő A fából faragott királyfi előadásán is a helyén marad. Nyilván szükségből igyekeztek erényt kovácsolni az alkotók: ha a két egyfelvonásosból álló est nagy részében nem csúszdáznának a szereplők, hamar kiürülne a koreográfiazsák: nem lenne elegendő, az együttes által elsajátítható mozdulat, lépés az idő kitöltésére. Arról nem is beszélve, hogy nagy teret sokkal nehezebb betáncolni, az nagyobb tánctudást, gazdagabb koreográfiát kíván.
Fenti negatívumok ellenére sem lehet elvitatni, hogy Topolánszky Tamás koreográfus és Pinczés István dramaturg végül is (együttes)testre tudta szabni Balázs Béla szimbolikus meséjét. A korszerűsítés módja és az egyéni dramaturgiai ötletek egész sora persze erősen vitatható-kritizálható, de ennyi esetlegességet, hullámzást még bőven elbírhatna egy táncjáték, ha (én unom a legjobban, hogy ismételnem kell magamat) minőségi koreográfia és profi táncosok lennének benne. Jó viszont, hogy a „víz” tételben végre horizontális irányban hasra fekve csúsznak le a táncosok a lejtőn, ügyes a közben odavetített, szecessziós, mozgó videografika (bár lehetne jóval gazdagabb, változatosabb), viszont túlmagyarázott, felszínes látványoskodásnak gondolom, hogy az álomképben bubifrizurás, fehér zakós disc-jockey-imitátorrá varázsolják a királyfit.
A fából faragott királyfi
Ha tétjét, üzenetét, értelmét keresem az újjáalakult egri tánctagozat első bemutatójának, nem tudok mást felfedezni, mint azt, hogy Topolánszky Tamás tagozatvezető demonstrálta: megfelelt az igazgatói direktívának, és létrehozta Egerben a remény (tánc)színházát. Ehhez egyébként jó választás volt A fából faragott, és illik is a végére a madáchi befejezés is: az tudniillik, hogy királylány és királyfi – megértve a talmi értékekért rajongás hiábavalóságát – egyszerű emberpárrá válik, a lány anyának érzi magát (és már szalad is elő a közös gyermek), aztán fiatal, mai családként élnek tovább boldogan, míg meg nem halnak. (Kétségtelen: idegesítő és tiszteletlen lenne, ha egy posztmodern feldolgozásban kiderülne: a fabábtól van a gyerek.) Szóval, minden jó, ha jó a vége, még akkor is, ha nagy kár volt elüldözni vezetőstől az előbbi tánctagozatot (ők már európai szintű profik voltak), ettől függetlenül drukkolok, és szebb jövőt kívánok az új tagozatnak is. De ugye nem lesz minden előadásban óriáslejtő és kötelező katartikus vég? Mert akkor egy idő után az utóbbi is reménykeltő biztatás helyett csak felszínes ragyogású, hamis talmi értékké válik. Hiába, no, az élet már csak ilyen: van sötét oldala – még ha igyekszünk is eltekinteni tőle.
Liszt Ferenc: Les préludes
Díszlettervező: Mira János. Jelmeztervező: Pilinyi Márta. Zenei konzultáns: Aldobolyi Nagy György. Asszisztens: Pintér Ágota Lotti. Koreográfus: Mészáros Máté.
Szereplők: Balogh Zsolt, Emődi Attila, Homolya Patrícia, Kelemen Dorottya, Kiss Levente, Kőhalmi Viktória, Nagy Csaba, Tóth Karolina.
Bartók Béla - Balázs Béla: A fából faragott királyfi
Díszlettervező: Mira János. Jelmeztervező: Pilinyi Márta. Zenei konzultáns: Aldobolyi Nagy György. Asszisztens: Pintér Ágota Lotti. Koreográfus: Topolánszky Tamás.
Szereplők: Homolya Patrícia, Kőhalmi Viktória, Nagy Csaba, Emődi Attila, Kelemen Dorottya, Tóth Karolina, Kiss Levente, Balogh Zsolt, Szik Juliska, Bánfi Kata, Nánási Ágnes, Reiter Zoltán, Endrédy Gábor, Nagy Barbara, Káli Gergely, Nagy Karina.
Gárdonyi Géza Színház, Eger, 2011. december 2.
