Török Ákos: „Magas várban” magas hőfok
V4 Tánchétvége / Nemzeti Táncszínház /
Hatásosságban és készségekben nem volt hiány a tánctalálkozón…
A Nemzeti Táncszínház adott otthont a V4 Tánchétvége elnevezésű rendezvénysorozatnak, amely a tánckultúra segítségével igyekezett szorosabbra fűzni a "magas vár", a Visegrádi Csoport tagjai közötti, a politika által mára szétzilált kapcsolódásokat. A csehek és a lengyelek egy-egy rövidebb darabbal, a szlovákok egy egészestés táncprodukcióval érkeztek, majd a fesztivált egy nemzetközi balettgála zárta, amelyen a négy ország táncművészei és hazai táncnövendékek a klasszikus balettirodalom szólóival és duóival szerepeltek. A három előadás többek mellett azt is megmutatta, mennyire különböző módokon képes megszólalni a tánc a teljes színpadi palettának még a kortárs- és neoklasszikus balett környékére szűkített tartományán belül is.
Befejezetlen múlt idő
Külföldi táncelőadások kapcsán joggal reméljük, hogy olyan dolgokat is láthatunk, amilyenekkel a hazai kínálatban nem, vagy csak ritkán találkozunk. Ezt a vágyunkat az első est két produkciója nagyrészt ki is elégíti. Ráadásul szerkesztési elvekkel sem kell varázsolni, hogy egybelássuk ezeket a szinte minden elemében különböző, ám egyaránt történelmi léptékben gondolkodó darabokat.
Prágai Kamarabalett: Fragment 24 / Fotó: Serghei Gherciu
A Prágai Kamarabalett táncelőadása Bedřich Smetana Hazám című zenei ciklusából kiindulva több évszázados távlatokat nyit. Smetana a cseh nemzeti romantika legnagyobb hatású zeneszerzője, a V4-ek szellemében fogalmazva: ő a csehek Erkel Ference. Petr Zuska Fragment 24 című koreográfiája egy allegorikus tabló a nemzettudatról, a kortárs viszonyulásról hazához és nemzeti történelemhez. A komolysággal és a humorral jó arányban játszó, mozgalmas darab szereplői: egy fehérruhás nő egy négyzetalakú posztamensen, körülötte férfiak és nők törtfehérben, valamint egy feketepólós fiatal férfi. Tiszta képsorok, amelyek az időnként érezhető plakátíz ellenére jól illenek egy ekkora léptékű allegóriához. Eszmények és a művészet kapcsolódásai, a béke és a kard igazságának permanens szabadságharca bomlik ki előttünk a szeretve gyűlölő, változékony indulatú nép karéjában.
Tagadhatatlan erénye az előadásnak, hogy mozgásanyaga végig partnere tud lenni a súlyos és veretes zenének. Ezzel együtt a darab kortárstánc-elemekkel kevert neoklasszikus táncnyelvi megoldásai a jó mozgásminőségek ellenére sem különösebben izgalmasak/érdekesek. Így az előadás legnagyobb hatású és legemlékezetesebb pillanatai is inkább a teátrális látványosságok: a tengerként hömpölygő, hatalmas selyemszövet, vagy a monumentális talapzaton kapaszkodva kúszó nőalak. Viszont kifejezetten üdítő élmény olyan előadást látni, amely a nemzeti történelemről/öntudatról pátosz és giccs, önmagunk erőszakolt felfényezése vagy éppen sárba döngölése nélkül, felnőtt módon képes beszélni.
Prágai Kamarabalett: Fragment 24 / Fotó: Serghei Gherciu
A Lengyel Táncszínház 45 című előadása egy jóval kisebb átmérőjű, a saját körén belül azonban hasonlóan teljes látkép a társulatról és az alapítástól eddig eltelt 45 esztendőről. Jacek Przybyłowicz koreográfiája nem múltidéző visszatekintés, hanem annak megmutatása, hogy jelen pillanatban mi minden van a tarsolyukban. Ez persze nem független az együttes korábbi időszakától. Andrzej Konieczny és Kacper Krupa modern hangzású, elsősorban dobra és szaxofonra írt, vehemens dinamikákkal operáló zenéje hasonlóan karakteres, ám egészen más akusztikus világot nyit meg a cseh szerző klasszikus dallamaihoz képest. Itt a zenében és a koreográfiában is a lendület és a ritmus diktál. A mozgalmassághoz jól alkalmazkodó fények mellett a látvány másik meghatározó eleme a puszta táncostest, amelyet csupán fakószínű fehérneműk fednek/emelnek ki.
Lengyel Táncszínház: 45 / Fotó: Nemzeti Táncszínház
A lengyelek előadásában egymástól szinte teljesen független, rövid és rövidebb mozgássorok, szólók, duók és nagyjelenések ömlenek elénk. Az összetartó kapocs: egyes mozdulatsorok ismétlődése, folyamatos újragondolása és leginkább a hullámforma, amely a táncosok alapmozdulatának és a közös kompozícióknak is a vezérmotívuma. Azt a jelenetet például, amikor egyvalaki felmászik a többiek lépcsőzetesen emelkedő alakzatára, különböző megoldásokkal minimum ötször láhatjuk. A darab elején az előadók egyenként bemutatkoznak, és az egyéniségek elkülöníthetősége mindvégig jellegzetes eleme az előadásnak, amelyben elsősorban a női és a queer energiák ötvöződnek különféle leosztásokban. Noha a gesztusban, hogy megmutassák, mi mindent tudnak, helyet kapnak klasszikusabb mozgások is, az előadás szemmel láthatóan leginkább az izraeli kortárstánc formanyelvére és dinamikájára hajaz. Azonban ennek legismertebb, időnként hazánkban is látható képviselőivel szemben és ezektől függetlenül is, a lengyelek produkciója itt-ott elveszti az alkotói/előadói munícióját és ezzel együtt a lendületét is.
Romantika full gázon
A V4 Tánchétvége ejha-élményét kétségtelenül a Szlovák Táncszínház A Notre Dame-i toronyőr című nagyszabású produkciója szolgáltatta. A látványt a grandiózus hatást keltő fényfestéssel megspékelt fények, egy hatalmas harang, valamint Lukáš Krnáč kifejező, helyenként egyenesen jelentéses, mégis ízléses jelmezei határozzák meg. A hatás maximalizálásához társul Henrich Leško kevésbé dallamokkal, sokkal inkább a befogadhatóság határán mozgó, erőteljes hangzásokkal és akusztikus atmoszférákkal operáló zenéje. Ehhez jönnek Ján Ďurovčík elsősorban a klasszikus és a kortárs balett nyelvén fogalmazó koreográfiája és a társulat jól képzett táncosai. Mindez gondos alkotói kézzel egymáshoz illesztve.
Szlovák Táncszínház: A Notre Dame-i toronyőr / Fotó: Lubos Plsek
Victor Hugo klasszikusa önmagában is egy érzelmektől fűtött, romantikus fordulatokban gazdag történet, amit a balett alkotói tovább tornyoztak műfajazonos elemekkel, és lecsiszolták a tiszta jóság és a megátalkodottan gonosz bírvágy egydimenziós harcává. A főpap itt Quasimodo apja és anyjának gyilkosa, aki gyakorlatilag minden vele szembejövő nőt megerőszakol, és végül ő maga szúrja le Esmeraldát is, jelenésként pedig főszerepet kap a toronyőr szülőanyja. Noha vannak pillanatok, amikor a férfikar mozgása nem éri utol a zene erejét (pl. a kezdőjelenetben), alapvetően azonban a koreográfiák kifejezetten magas színvonalúak és érzékletesek. A főszereplők kivétel nélkül remekelnek, közülük is kiemelkedik a Quasimodót alakító Miroslav Figura, a duettek és a kartáncok is magas színvonalúak, a legemlékezetesebbek talán éppen a klasszikus balett nyelvén megformázott erőszaktételek.
A műfajra kevésbé fogékonyak szokták mondani, hogy az operában, ha valakit agyonszúrnak, halála előtt még elénekel egy áriát. Táncszínpadokon ehhez hasonlóval ritkán találkozunk, a szlovákok azonban a toronyőrrel még megtáncoltatják a szíven szúrt Esmeraldát. Szintén a műfajjal és az ízléssel függ össze az előadás másik szembeötlő aránytévesztése: miután a karhatalom osztaga egy dinamikus tánc keretén belül megjelenik, és a zene felfokozott várakozást kelt bennünk, a csapat kapitányaként peckes tartással színre lép Raffaele Zarrella, aki a férfi beosztottjainál jó harminc centivel, de még a nőknél is legalább fél fejjel alacsonyabb. A nézőtéren hallható kuncogás jelzi, hogy a táncos kimagasló technikai tudása ellenére is inkább megmosolyogtató, mint számottevő. Ráadásul a koreográfus az erőszaktételek jeleneténél rábízza azt a feladatot, hogy valamilyen módon kifejezze minimum a nemtetszését, sőt, akár meg is akadályozza a történéseket. A Kapitány ilyenkor feszes tartással és bármiféle hatás nélkül ugrálja körbe az egymás után négy cigánylánnyal akciózó papot.
Szlovák Táncszínház: A Notre Dame-i toronyőr / Fotó: Lubos Plsek
Hatásosságban és készségekben tehát nem volt hiány a tánctalálkozón, az pedig megint csak ízlés kérdése, hogyan fogadjuk azt, amikor az alkotók az érzékek és az érzelmek bombasztikus felfokozásával mélyálomba kényszerítik az intellektust.
Prágai Kamarabalett: Fragment 24
Koreográfia: Petr Zuska. Zene: Bedřich Smetana. Művészeti vezető és koreográfus-asszisztens: Linda Svidró. Jelmez és díszlettervező: Pavel Knolle, Petr Zuska. Fénytervező: Petr Zuska, Tomáš Průcha.
Lengyel Táncszínház: 45
Előadók: Alicja Augustynek, Evelyn Blue, Maksymilian Bańdo, Mateusz Bossy, Kacper Bożek, Ewelina Cieśla, Momoko Den, Julia Hnatów, Ewa Krzywicka, Mateusz Krzysiak, Dominik Kupka, Sławomir Juszczak.
Koreográfia: Jacek Przybyłowicz. Zene: Andrzej Konieczny, Kacper Krupa. Fénytervező: Carsten Wank. Jelmeztervező: Joanna Klimas.
V4 Tánchétvége, Nemzeti Táncszínház, 2026. február 20.
Szlovák Táncszínház: A Notre Dame-i toronyőr
Miroslav Figura, Tamara Semanová, Matej Huťka, Raffaele Zarrella, Nataša Okrucká, Giulia Fattorini, Mercedes Fernández González, Katarína Kaštierová, Maša Machatsová, Emma Perez, Kristína Puterková, Sophia Stašková, Millie Thompson, Lorenzo Alba, Samuel Bojnanský, Dávid Bosák, Dominik Dolník, Gennaro Desiderio.
Rendezés és koreográfia: Ján Ďurovčík. Zene: Henrich Leško. Jelmez: Lukáš Krnáč.
V4 Tánchétvége, Nemzeti Táncszínház, 2026. február 21.
