Darabos Eszter: Válasz a saját miértjeinkre
Pina Bausch: Vollmond / Müpa Budapest
…technikai tudásukkal és előadói jelenlétükkel határozottan elhitetik a nézővel, hogy tudják a saját miértjeikre a választ, és ezt a testükkel fejezik ki.
Ritka szerencse, hogy a Tanztheater Wuppertal, Pina Bausch társulata repertoáron tartja a 2009-ben elhunyt koreográfusnő alkotásait. És nemcsak otthon, hanem a világ számos rangos játszóhelyén játsszák, csak ebben a szezonban (a teljesség igénye nélkül) felléptek Genfben, Szöulban, Kyotóban, Londonban, Taipejban, Luxembourgban, Bécsben – és Budapesten, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken. 15 év elmúltával (2011-ben a Nemzeti Színházba hozták el a Sweet Mambót), 20 évvel a Vollmond ősbemutatója után ismét Magyarországon szerepelt a társulat. Elképesztő élmény volt repülő helyett csupán villamosra ülni, és Pina Bausch világának részesévé válni.
Nádas Péter metaforájával élve, Bausch a korábbi klasszikus balett várát nem dühösen lerombolja, hanem fragmentálja építőköveit, és új házként újjáépíti a már meglévő mellé. A töredezettség jelenik meg Bausch legelső koreográfiája, a Töredék (Fragment, 1968) címében is, amely egyébként Bartók Béla zenéjére készült. A Vollmond zenei összeállításában és a jelenetei egymásutánjában sincs sorrendiség, látszólag ok-okozati összefüggés sem, mégis úgy kapcsolódnak össze a képek, mint az agglutináló (toldalékoló) nyelvek mondatrészei, és úgy váltakoznak, mint a nyári zápor és a napsütés.
Tanztheater Wuppertal / Pina Bausch: Vollmond / Fotók: Martin Argyroglo
Az elnyújtott zenei részek monotonitását a váratlan, szimultán jelenetek, performanszok teszik változatossá, ezzel mintegy kiemelik a mozgás, a szituatív történések egymás utáni indokolatlanságát, groteszkségét. Ilyenek: az egymásra ejtett kő; a magát ütögető, nevető nő; a melltartó minél gyorsabb levételének gyakorlása; a papírfecnik nyakra nyalásából nyaklánc kreálása; a férfin ülő nő, aki a táskájával egy másik férfit üt agresszívan; a répát harapó nő, vagy amikor székről lecsúszva betakarja a férfi a nőt egy takaróba, majd magára hagyja.
Néhány Bausch-darab megnézése után megtanuljuk elengedni a miérteket, és elkezdjük élvezni saját megfejtéseinket, ezáltal óriási szabadságot kapunk. Rajtunk múlik a hatás intenzitása, a megértés pedig a tapasztalatainkon és a könyvespolcunk hosszán.
Bausch nem egy konkrét témával áll a nézők elé, amelyet vagy megfejtünk, vagy nem. Soha nem mondta el a táncosaiknak sem, hogy mi a jó, nem fűzött kommentárt az éppen megvalósítandó témához. Így mi sem kapunk „kötelező” támpontokat, amelyek közös megértés, meghatározott érzések felé vihetnének. Egy vele készült interjúban említette, hogy a munkafolyamatokban a táncosai tulajdonképpen ködben kezdenek el mozogni, anélkül, hogy tudnák, hova jutnak el. Ehhez óriási kölcsönös bizalomra van szükség. Szerinte a színpadon minden absztrakció, ennek fényében hozza létre tudatosan azokat a nyitott képeit, amelyekben bárki megtalálhatja saját gondolatait, értelmezéseit. Legfőképp a táncosok, akik technikai tudásukkal és előadói jelenlétükkel határozottan elhitetik a nézővel, hogy tudják a saját miértjeikre a választ, és ezt a testükkel fejezik ki.
A Vollmondban a táncosok bemászása a színpadon látható monumentális sziklán keresztül, a befutások vagy becsúszások oldalról – ezek az ideiglenesség érzését keltik, és mellette azt is, hogy senki nem találja a helyét. A magány és az elhagyatottság különösen a szólókban jelenik meg, amelyek nem a boldogság témáját, sokkal inkább a keresés, a kétségbeesés, a dilemmák gondolati síkját járják körbe. Az előadás mindeközben állandó motívumokat sorakoztat fel: sosem könnyű férfi – női kapcsolatokat; végtelennek tetsző esőt; szétesést; adható és elvehető szabadságot; jól ismert, de mégis különös hétköznapi történéseket; elvontságot, amin tűnődni kell. Meg humort, ami igaz, megnevetteti a magyar közönséget is, de a tavalyi londoni előadásukon néha már-már érthetetlen nevetésben tört ki a publikum (talán a speciális angol humor volt az oka).
A nevetés után éles váltások visznek a komoly jelenetekbe. A kontraszt megjelenítése állandó eleme Bausch előadásainak, ahogyan a férfi – női kapcsolatok bemutatása is. Különböző közismert szituációkat (megsértődés, egymás hergelése, elhagyása, közeledés egymáshoz, távolodás, tolakodás, bántalmazás, kedveskedés) követhetünk a színpadon. Ezekhez mindig izgalmas, egyedi mozgásanyag társul. Gyakran mindennapi gesztusok alakulnak át artisztikus mozgássá, de van úgy, hogy technikás táncból bontakozik ki a hétköznapi gesztus, és nyer ez által az adott jelenet különös értelmet. Fontos szerepük van az ismétléseknek: közelebb visznek a darab megértéséhez. Ilyen például a nyitóképben megjelenő két férfi, aki egymást húzva-vonszolva, kapaszkodva, segítve-ellökve fut körbe. Majd ezt megismétlik, de a szerepeket felcserélve. Sosem tudhatjuk azt, mikor ki kerül olyan életszakaszba, hogy támogatásra szorul, vagy támogathat.
Túlnyomórészt a női lélek, a nőiség van az előadás központjában, de nagy hangsúly kerül a férfiakkal kialakuló interperszonális kapcsolódásokra. A női jelenlétek, megnyilvánulások nagy kilengéseket, variabilitást mutatnak, talán ezzel sugallja a koreográfus a nemekkel szembeni elfogulatlanságát. Sokszor ki is élezi a nők negatív tulajdonságait, láthatók hiú, irigy, versengő, domináns, rámenős, megkeseredett, uralkodó női típusok. De megjelennek törékeny, gyermeki és a félénk női személyiségjegyek is. Az ilyen változások, átalakulások miatt is Vollmond (telihold) az előadás címe.
Bausch egy másik interjúban azt mondta, hogy ha szavakkal ki tudná fejezni magát, nem táncelőadást készítene Orfeusz és Euridikéről, hanem fogalmazást írna róluk, de amit meg akar mutatni, azt nem lehet szavakkal leírni. Ezért is érdekesek a táncosok verbális megnyilatkozásai, amelyek hatása leginkább a brechti elidegenítésre hasonlít, miközben persze fokozza a jelenetek töredezettségét. Jellemzően rövid mondatokban, különböző nyelveken szólalnak meg a táncosok, a budapesti előadáson magyar nyelven is, amiért óriási elismerés jár nekik. A Peter Pabst tervezte színpadkép, benne patak, eső, óriási szikla – ezek monumentalitása csalja elő a verbális asszociációkat, mint például: leissza magát, túlcsorduló szeretet, a víz az úr, fejest ugrani valamibe, kihuny a tűz, lubickol a boldogságban, hideg zuhanyként éri, elárasztja a szeretetével, rázúdít. Érdekes vizsgálni az előadást nyelvészeti szempontból is, összeegyeztetni a német metaforikus jelentésű állandósult szókapcsolatokat a magyar fordításukkal. Vajon a különböző nyelveken ugyanúgy használják ezeket a frazémákat? Például azt, hogy „fejest ugrani valamibe”, a német úgy fejezi ki, hogy hideg vízbe ugrani (ins kalte Wasser springen). Ez közelebb is áll a darab tartalmi kontextusához. Mint ahogy a német cserbenhagyás is: jemanden im Regen stehen lassen (szó szerint: valakit az esőben hagyni). A felkavarta az állóvizet közmondás német megfelelője: er hat einen Stein ins stille Wasser geworfen, melynek fordítása: követ dobott az állóvízbe.
Peter Pabstnak sikerült egy óriás követ a színpadra „dobnia”, Pina Bausch pedig felkavarta az állóvizet: a darab legerősebb jelenete, amikor az előadás vége felé vödrökkel locsolják a sziklát. A visszacsapódó víz íveinek megvilágítása szemet gyönyörködtető, miközben a látvány felzaklat, nyugtalanít. Rendkívül intenzív a zárójelenet, amelyben a színpadon mindenhol történik valami, táncosok rövid, de igen energikus szólóinak egymásutánját teljes önkívületben előadva láthatjuk– szárazon, térdig vízben gázolva, csúszva. Visszagondolva a nyitóképre, erős a kontraszt: az előadás legelején a víz hiánya jelenik meg (üres palackokba levegőt fújva „zenélnek”).
A szikla, a víz, a tűz, az elemek körbevesznek minket, közöttük ciklikus mozgásban, mint a hold, újra és újra lejátszódnak életünk várakozásai, örömei, keresései, drámái, valamint az igazságtalanságai és a kimondhatatlan igazságai. Az előadás végén kétségbeesett öntözéssel próbálják megtisztítani, megpuhítani a monumentális sziklatömböt, amely, mint a kőszív, ellenáll. Mindenki egyedül, saját magában, önkívületben vergődik vég nélkül, a darabnak sincs lezárása.
Tanztheater Wuppertal: Vollmond
Előadják: Edd Arnold, Dean Biosca, Emily Castelli, Maria Giovanna Delle Donne, Taylor Drury, Alexander López Guerra, Ditta Miranda Jasjfi, Pier Paolo Lara, Reginald Lefebvre, Julie Anne Stanzak, Christopher Tandy, Tsai-Chin Yu.
Díszlet: Peter Pabst. A díszlettervező munkatársa: Alexandre Corazzola. Jelmez: Marion Cito. A jelmeztervező munkatársa: Jo van Norden. Próbavezetők: Daphnis Kokkinos, Azusa Seyama-Prioville, Robert Sturm. Zenei alkotótársak: Matthias Burkert, Andreas Eisenschneider. Alkotótársak: Robert Sturm, Daphnis Kokkinos, Marion Cito. Koreográfus, rendező: Pina Bausch.
Müpa Budapest – Fesztivál Színház, 2026. április 10.
Bartók Tavasz
