Varga Kinga: Kérj hát táncra fel!
Kulcsár Noémi Tellabor: Sátántangó / Nemzeti Táncszínház
Erőteljes, a férfi – női energiákat, a tangó temperamentumát megmutató, érzelmekben dúskáló előadásról beszélünk, amelyben a jelek felidézik a Sátántangó környezetét, de valójában az alkotók a saját képükre formálják a történetet.
A Táncszínház felé közeledve vegyes érzések kerítettek hatalmukba. Mire számítsak? Óhatatlanul is szemem előtt futottak Tarr Béla fekete-fehér képkockái, és felrémlett előttem a regény olvasásához sokáig keresett megfelelő hangulat, a beállított olvasási tempó.
Amikor a Sátántangóról van szó, nincs könnyű helyzetben sem a (tánc)alkotó, sem a befogadó, hiszen Krasznahorkai László 1985-ös, elhagyatott telepen játszódó, az emberiség pusztulását ábrázoló, ám a humánum hatására mégis pozitív, életigenlő üzenete meditatív befogadási állapotot követel, nagyfokú nyitottságot feltételez. Nobel-díj ide vagy oda, ez a regény a magyar irodalom egyik kiemelt nehézségű műve, amelyet Tarr Béla 1994-es hét és félórás fekete-fehér filmváltozata sem tett könnyedebbé. Ráadásul ezt a történetet azóta fekete-fehérben vizionáljuk.
Fotók: Mészáros Csaba
Az első taktusnál azonban megnyugodtam, és az előadás hetven perce alatt végig átéreztem, hogy a produkció, Kulcsár Noémi koreográfusi és Cseh Dávid dramaturgi munkája feszültségben tartja a nézőt, akinek egy pillanatig sem kalandozik el a figyelme. A bejátszott zenei betétek és hangkompozíciók erősen atmoszférateremtők, az izgalmas karakterábrázolás és a jelmezek, a díszletelemek és kellékek összjátéka együttesen okozza ezt a benyomást. Ettől függetlenül az előadás közben – ne felejtsük el micsoda kontraszt a film közel nyolcórás időtartama és a táncszínházi előadás röpke hetven perce – azon gondolkoztam, hogy vajon ha nem tudom, hogy ez a Sátántangó adaptációja, rájövök-e. És arra jutottam, hogy igen. Ugyanis klasszikus karakter- és cselekményábrázolást láttunk a színpadon, meglepő hatásfokú előadóművészi teljesítménnyel. Az (ál)próféta Irimiás és állandó kísérője, Petrina frakkszerű jelmezükkel, örökké bolyongó jelenlétükkel beazonosíthatók, illetve Csere Zoltán orvoskaraktere nagyon izgalmas jelenség a demizsonnal, ahogy áthalad a színen többször is. Egerházi Thália Estike-ábrázolása pedig egy érzékeny, éteri tünemény, akinek minden táncmozdulata és rezdülése vonzza a tekintetet.
Az előadásban több dramaturgiai pont tisztán felismerhető a regényből. Ilyen Irimiás és Petrina bolyongása a hierarchia rendszerében és a „párbeszédük” a hivatali szolgával (közveszélyes munkakerülő státuszukból adódik ez, tudjuk a regényből). Ilyen Estike egész történetszála azzal, ahogy pénzügyileg átverik, ahogy megmérgezi a macskáját, majd önmagával is végez. Karakterének kibontása, gyötrődése, egész jelensége egyértelmű azonosságot mutat a regény szereplőjével. A kocsmai tangójelenet mozgalmasságával és harmóniájával a tánc szempontjából kiemelkedő csúcspont. Tangózenét hallunk, de nem férfi – nő kettős, hanem egy csoportos koreográfia dominál. Mintha katonákat látnánk, egyszerre mozognak a táncosok. Nincs utalás a filmre, egyéni koreográfia születik, tele életigenléssel. Egerházi Thália és Csere Zoltán kettősei feszült, drámai perceket okoznak, kitűnő karakterábrázolásuk és színészi kifejező erejük ritkaság táncszínházi színpadon. Ahogy Csere Zoltán orvosként megfogja Estike kezét, az mély emberséget fejez ki a tánc nyelvén. Emődi Attila figurája is erős karakterábrázolása által lesz beazonosítható. Piros jelmezéből sejthetjük, hogy bizonyos helyzetekben ő Irimiás, a próféta, ezt megerősíti robusztus tartása, mely révén a dinamikusan mozgó együttes között alakja kifejezőn statikussá dermed.
Az egész előadást szenvedély, szexuális túlfűtöttség, valamint a fekete-fehér és színes ruhák kontrasztja jellemzi. Erőteljes, a férfi – női energiákat, a tangó temperamentumát megmutató, érzelmekben dúskáló előadásról beszélünk, amelyben a jelek felidézik a Sátántangó környezetét, de valójában az alkotók a saját képükre formálják a történetet. Az előadáson egyszerűen megélénkül a regény elhagyatott tere, mikro tragédiák sorozatát láthatjuk. Schmidtné például erőteljesen kitűnik, egy prostituált alakja bontakozik ki belőle: táncszínpadon manapság szokatlanul tényleg félmeztelen, ezzel izzítja az erotikát; tisztálkodása egy mosdótál felett guggolva viszont elcsépelt színházi gesztusként hat a film hasonló, de igen naturalisztikus jelenetéhez képest. A macskát, akit Estike megmérgez, egy táncos személyesíti meg, ez hatásos lépés – de mozgása, macskadressze kicsit emlékeztet a Webber-féle musicalmacskákéra. Perjési Patrik jelenléte is kimagasló teljesítmény, még ha karaktere nem is egyértelműen nem mindig beazonosítható. A térábrázolás frappáns. A fekete, csupasz színpadon néhány szék és asztal szerepel celofánnal körbe kerítve, mintha éppen megérkeztek volna egy bútorszállítás után. Az elhagyatottság modern kori jeleit hordozzák. Az előadás adott pontján tesztelik a celofán ellenálló képességét: a szereplők nekiesnek és széttépik.
A Sátántangó a Krasznahorkai-regény motívumaira utaló, ám egyéni értelmezéssel bíró előadás. A dramaturgiai csomópontok – nekem: szerencsére – sokkal pozitívabb végkicsengésű történetet sugallnak, mint a regény. A koreográfia örvényszerű, beszippantja a karaktereket, hitelesen fest meg egy mikroklímát. A felépítés keretes, ezt szolgálja az, hogy Csere Zoltán demizsonnal tűnik fel a tér különböző pontjain, sokszor átlósan vonul keresztbe, és gyakran látjuk elöl, a színpad jobb vagy bal oldalán, vagy hátul, fent egy emelvényen, meggörnyedve ülni. A regény felépítésére jellemző pókhálószerűség így – a behálózottság jegyében – háromdimenzióssá tágul, a behálózottság a celofán jelképében is tetten érhető. A koreográfia alkotóit ténylegesen megihlette a regény, és tudtak alkotni a saját művészeti águk kifejező nyelvén, ez kétségtelenül az epikai műhöz hozzáadott érték. A táncosok bizonyos pillanatokban artikulálatlan hangokat képeznek, illetve az előadáson egyszer egy rövid részlet is hallható a regényből, ettől összművészeti alkotás a koreográfia.
A sötétszürke tónusú háttér és a jelmezek nagy része talán utalni akar a film és a regény látványvilágára. A rendező-koreográfus búcsúzóul kikacsint saját korábbi műveire, a már elhalálozott Estike karaktere egy keleti színházból kölcsönzött maszkot ölt magára… Ez talán halotti maszk. A táncszínházi előadásban a regényből azok a momentumok jelennek meg igazán hitelesen, amelyek a szenvedély és az emberek közötti kapcsolatok bárkire kivetíthető konfliktusait ábrázolják.
Kulcsár Noémi Tellabor: Sátántangó
Előadja: Hung-Ming Pan, Emődi Attila, Csípán Csenge, Csere Zoltán, Frank Flóra, Kindl Gábor, Hován Marcell, Perjési Patrik, Egerházi Thália
Dramaturg: Cseh David. Látvány: Kulcsár Noémi. Fény: Pető József. Koreográfus, rendező: Kulcsár Noémi.
Nemzeti Táncszínház, 2026. szeptember 21.
