Nők és fókatelep
Szoboszlai Annamária kritikája a MU Terminál: B-Estről
A 2011/2012-es évfolyam nyolc táncosa – hét lány és egy szem fiú – még láthatóan nem esett át a munka dandárján. Féltalpon állva megremegő lábak, mértékkel rugalmas gerincek jellemzik a női többségű csoportot.
Szoboszlai Annamária kritikája a MU Terminál: B-Estről
A 2011/2012-es évfolyam nyolc táncosa – hét lány és egy szem fiú – még láthatóan nem esett át a munka dandárján. Féltalpon állva megremegő lábak, mértékkel rugalmas gerincek jellemzik a női többségű csoportot.
Nem könnyű feladatra vállalkozik Fejes Ádám évről évre. Újoncokkal teli Termináljában mindig kihívást jelent, hogy az aktuális csapat karakterének, tudásának megfelelő koreográfiát tanítson be ő maga, vagy az alkalomra felkért koreográfus. Aki az A, B, és C esteket végigköveti, jó esetben tanúja lehet annak, hogyan formálódnak a szép, de többnyire még tónustalan, kidolgozatlan táncos testek egyre kifejezőbb instrumentummá; és jó esetben tanúja lehet annak is, miképp nőnek fel maguk a koreográfusok is a kezdő színpadi előadókkal végzett munka követelményeihez.
A 2011/2012-es évfolyam nyolc táncosa – hét lány és egy szem fiú – még láthatóan nem esett át a munka dandárján. Féltalpon állva megremegő lábak, mértékkel rugalmas gerincek jellemzik a női többségű csoportot. Valamint szimpatikus tetszeni vágyás és látványos, hosszú hajkoronák. Ez utóbbira akár koreográfia is épülhet – és épül is. Fejes Ádám 2003-as, Trafóban bemutatott, majd a 2007-es Terminál-csapat számára újra elővett, s 2012-ben ismételten felújított Femina című darabjának elsőszámú vonzerejét a keleties hangzású zene, valamint a jól eltalált, ámde monoton egyhangúsággal ismételt „mozdulat-kombináció” – vagyis előrehajlásból (kontrakcióból) hátrahajlásba váltó törzs, s ugyanekkor támadóállásszerű pozícióba dobott lábak – energiáit, ívét felnagyító lomboncok adják. Ez a kép feledhetetlenül beleég a néző emlékezetébe. Mint ahogy a koreográfia elején, valamint vége felé felbukkanó, leginkább szelektől tépázott tollú madarakat idéző kartartás is.
Femina | fotó: Jókúti György
Kár, hogy a fentebb leírt, periodikusan visszatérő mozdulatokon kívül csak egy-egy befogadó ölelésben, szárnyaszegetten lemondó vagy épp simogató mozdulatban idéződik meg a szebbik nem. Járható koreográfusi út lehetne a nő fényhez, vagyis a férfi princípiumhoz való viszonyának művészi – és nem utolsósorban látványos – színpadképekben megvalósuló mélyebb elemzése is, de a nagy, illetve több kisebb fénykörben csoportosuló, s az égre, Napba tekintő lánycsoport képe inkább csak jelzésértékű, kibontatlanul maradó elem. Nincs ez másként a szórványosan ugyan dramaturgiai szerepet kapó, de végső soron mégiscsak kiaknázatlan árnyékjátékokkal sem. Viszont színpadra lép két férfitáncos, és bár az ő földi fényük meg fedetlen felsőtestük ellenpontozza ugyan a fekete felsős lányok látványát (a rövid hajukról nem is beszélve), de mozgáskombináció tekintetében ők sem mutatnak többet annál a bizonyos előre-hátrahajlós elemnél. Arra sem kapunk magyarázatot, miért épp két férfitáncos lép be a nők uralta térbe. Hisz nincs köztük összecsapás, nem küzdenek meg a háremért. Ott vannak, jelen vannak, táncolnak. Mindezt összegezve, a Femina esztétikusra, a nézők gyönyörködtetésére tervezett, olykor expresszív tónusokkal élénkített, de alapvetően monokróm darab, mely a kockázatmentesség jegyében született meg, de ahhoz, hogy tetszetős minimalizmusa igazán hatni tudjon, a mozdulatok pengeéles kigyakorlására lenne szükség.
Egészen más vizekre evez Gergely Attila és a Small I (Kicsi Én) címet viselő móka munka, mely a színlap tanúsága szerint kísérlet „10 ember személyiségének egy-egy esszenciális aspektusának” megragadására. (Tíz, mert az idei csapat kiegészül két tavalyi terminálossal). Az előadás egy nézőhangoló közjátékkal veszi kezdetét: a színpadi félhomályban egyik oldalról a másik oldalra suhanó táncosok sötét testgomolyaga fogadja a szünetről visszatérő nézőket. Sürgölődnek, forgolódnak ezek az estélyi ruhás alakok, mintha bizony vendégek fogadására készülnének. Aztán a jobb első sarokban, a tényleges játéktéren kívül álló zongoránál a fehér öltönyös Gergely Attila foglal helyet, és hangulatos bárzenébe kezd – a vaksötétben. Jó pár percig bizonyosan hallgatjuk a játékát. Aztán kivilágosodik a kép, s az előbbi feminák az évfolyam egyetlen férfitáncosával megmosolyogtató képet alkotnak: a földön fekszenek, hason, szabályos rendben, és mint partra vetett halak vagy még inkább mint fókák, törzsükkel el-elemelkednek a talajtól. Némelyikük egészen mulatságos arccal.
Small I | fotó: Jókúti György
A magyarázatot szóban kapjuk meg: ők egy család, több mint száz éve élnek együtt. S bár a szöveg itt nem ér véget, de a kép különössége kitörli a fejemből. Már csak arra figyelek, hogy vajon komolyan akarom-e venni ezeket a többségükben abszurd, groteszk szösszeneteket a fókás kerettel, vagy sem. Vajon több ez diákos, szalagavatós csínytevésnél, vagy sem? Nézőközönség elé tárható-e, vagy sem? Gergely Attila saját „szerzeményének” vagyunk tanúi, vagy a diákok önálló keresésének? S miután jót derültem Csongor Dóra mazsorettes-sikítozós létrajelenetén meg Nagy Emese Kovács Katira előadott végzetasszonyos magánszámán, rám ül az unalom. S csak az ismerős filmszöveg-betétnél (Makk Károly: Ház a sziklák alatt), a tövismadaras történetnél (inkább a tövisen magát föláldozó madár tragédiája, semmint a jelenet okán) meg Veres Flóra harangjátékra előadott röpke mozdulatetűdjénél eszmélek újra. A japán horrorfilmek fehér ruhás mennyasszonya, a sellőmód vonagló nő és a gyertyás fotózkodás a kvázi történetbe csak laza logikai kapcsolódása okán szinte teljesen feledésem homályába vész. Még a titoksúgó kislány is.
Arra jutok magamban, hogy mindenképp üdvös gondolat volt Gergely részéről a diákok kreativitását, előadói energiáit ingerelni, még ha az eredmény a háttérben sejthető mondanivaló ellenére sem igen lesz több mint a nagy számban összegyűlt szülők s barátok megnevettetésére alkalmas művészies geg.
A sokszorosan restaurált Feminával és a Small I-jal megtörtént a B-Est. Lélegzetvisszafojtva várom a C-t.
MU Terminál: B-Est
Femina
Zene: Kunert Péter. Látvány: Fejes Ádám, Katonka Zoltán. Koreográfus: Fejes Ádám.
Előadók: Balázs Dominika, Barabás Anita, Csernus Anita, Csongor Nóra, Fekete Blanka, Horváth Adrienn, Miklósy Alex, Rózsa Barbara, Palotás Edina, Kiss Róbert, Veres Flóra
Small I
Koreográfus: Gergely Atilla. Zene: Montázs. Fény: Győri László.
Előadók: Balázs Dominika, Barabás Anita, Csernus Anita, Csongor Nóra, Fekete Blanka, Horváth Adrienn, Miklósy Alex, Rózsa Barbara, Palotás Edina, Veres Flóra
MU Színház, 2012. február 17.
