Talán
Szemessy Kinga kritikája a Profanáról
A felvonultatott jellemek mindegyikének sajátja a bujdosás és megmutatkozni vágyás kettős igyekezete. Domborítanák a szépségüket, szőnyeg alá sepernék esendőségüket, tehetetlenségüket.
Szemessy Kinga kritikája a Profanáról
A felvonultatott jellemek mindegyikének sajátja a bujdosás és megmutatkozni vágyás kettős igyekezete. Domborítanák a szépségüket, szőnyeg alá sepernék esendőségüket, tehetetlenségüket.
Kovács Gerzson Péterék – szórólapilag sem utalva korábbi, 1995-ös Profanájukra – egy olyan tárlatot ígérnek, melyben korunk kommerszkedvelő, önző vagy épp szorongó figurái kerülnek kiállításra. Az anyagi világ kiszáradó, érdekek nélküli örömre képtelen, hideg alakjai. Ehhez mérten először a feszengő, ingujjukat gyűrögető, sarokba szorított, tikkelő embereket idézi meg a négy szereplő: Gera Anita, Kántor Kata, Bora Gábor és Kovács Gerzson Péter. Aztán karba tett kezükkel, ideges fejkapásaikkal jelzik, hogy köszönik, de nem kérnek a magukon túlmutató világból. Miért? Valami definiálatlan félszből fakadóan – nem úgy, mint a következő jelenet karakterei, akiket olyannyira áthatja a közöny, hogy a mellettük görcsösen összeeső társukat se veszik észre. Érdeme az előadásnak, hogy a bemutatott esetek objektívak és nem nyomakodók, így nem tudom lerázni magamról a látottakat, mondván, ez nem az én típusom, ez rám nem vonatkozik. Óhatatlanul beugrik, mikor sunnyogtam el utoljára egy koldus vagy egy graffitis mellett.
fotók: Kővágó Nagy Imre | forrás: TranzDanz
A mikroepizódok közé egy villámlásszerű fényváltás szab határt, illetve DJ Wondawulf ízes, elektronikus zenéi is bátran váltanak a balkán drumstepből például egy Moon river-feldolgozásba. A felvonultatott jellemek mindegyikének sajátja a bujdosás és megmutatkozni vágyás kettős igyekezete. Domborítanák a szépségüket, szőnyeg alá sepernék esendőségüket, tehetetlenségüket. Az előbbihez nagyban hozzásegít a díszlettelen térhez képest finoman cicomás megjelenés: a hölgyek aranyszállal átszőtt rövid fekete kisestélyiben, magassarkúban mutatkoznak, míg a férfiak jelmeze a klasszikus öltöny-nyakkendő kombináció. Hivalkodó, de közben semmitmondó uniformis. Mozgásanyagában zömmel kötött improvizációt láthatunk, kivéve a Boban Marković muzsikájához hasonló ritmusokra történő körtáncot. A koreográfia itt feszes, püfölős, egy gyártósort idéz. Asszociációmban egy vad ideológia lenyomata, melyet vagy megszoksz, vagy megszöksz tőle – így amelyikük kiesik a tempóból, mozdulatot téveszt, azt társai félrelökik, steril tekintettel átlépnek felette. A közösségérzet ilyetén kigúnyolását párkapcsolataink görbe tükre követi: társadalmi elvárásból fenntartható a családi egység, a szeretet illúziója, de azért egy-egy óvatlan pillanatban megbotlik a keringő, és a szomszéd kedvesének fartája felé pislogunk.
Körülbelül nyolc-tíz epizód után visszafordul a futam és „shuffle üzemmódban" újranézzük a képeket – kicsit másképp, a rezignált helyett inkább drukker hangulatban. Például az unisonót már csak egy szabály élteti: ütem 1-re kell bedobni a közösbe a mozdulatanyag egy tetszőleges elemét, így a spontán összecsengések a táncosokon is valódi mosolyt eredményeznek. Majd bokázót járnak, virtuózan, buta kötelmektől mentesen, csak az együtthangzás érdekében. A zárkép vad reflektorfényben izzó, verítékező arcokat mutat: szurkolnak. Minden erejükkel, ökölbe szorított kezekkel, meredező tekintettel a nézők felé fordulnak. Itt is vegyes előadói attitűd érezhető: Gera Anita és Kovács Gerzson Péter inkább túlmimikázott, ripacsba hajló, szájbarágósan közlő személyek, míg Kántor Kata és Bora Gábor óvatos skicceket mutat, szerep-megközelítésük távolságtartó, intellektuális. A struktúrájában néhol ugyan túlnyújtott, de végig energikus Profana hisztis ostorozás helyett egy szerény igényt fogalmaz meg. Reménykedést, talán bevésődött valami a mustrából, talán akadt néhány homlokon csapós felismerés, talán a szürkék harsogókká válnak, a termékvigyort, pozőrséget pedig eztán mindenki őszinteségre cseréli. Talán mint módszer, ez a finom kulturális közlés is ér annyit, mint egy észhez térítő pofon, néhány transzparens vagy könnygázbomba.
Profana (TranzDanz)
Zeneszerző: DJ Wondawulf. Látvány, koreográfia: Kovács Gerzson Péter.
Táncosok: Bora Gábor, Gera Anita, Kántor Kata, Kovács Gerzson Péter.
Szkéné Színház, 2012. március 10.
