Szerelmi arabeszk
Ady Mária kritikája Az Ezeregyéjszaka virágairól
Bozsik helyenként kifejezetten a nemiség alig absztrahált mozdulataiból komponál koreográfiát, a darabra mégis jellemző egyfajta esztétizáló finomkodás, amely révén a hétköznapi szexuális rítusok helyett fülledt háremek szépelgő kliséi, keleti erotikus rajzok kecses figurái elevenednek meg a nézők előtt.
Ady Mária kritikája Az Ezeregyéjszaka virágairól
Bozsik helyenként kifejezetten a nemiség alig absztrahált mozdulataiból komponál koreográfiát, a darabra mégis jellemző egyfajta esztétizáló finomkodás, amely révén a hétköznapi szexuális rítusok helyett fülledt háremek szépelgő kliséi, keleti erotikus rajzok kecses figurái elevenednek meg a nézők előtt.
Bozsik Yvette társulatának új bemutatója, Az Ezeregyéjszaka virágai címében egyszerre idézi meg a jól ismert arab mesegyűjteményt a szerelme hűségében csalódott, bosszúszomjas királynak estéről estére mesélő Seherezádéval és az annak ihletésére született, 1974-es Pier Paolo Pasolini-filmet. Utóbbi Az Ezeregyéjszaka meséinek különleges narratív szerkezetét a vágy működési elvével párhuzamba állítva tematizálja, anélkül utalva a kerettörténetre, hogy megjelenítené azt. A mesék heterogén szövetét a tágan értelmezett erotika szála tartja össze, ahogyan az embert vágyai saját végzetébe és mások vágyainak útjába hajtják. Seherezádé azért tarthatja fenn a keserű király érdeklődését, amiért a vágy a maga kielégíthetetlenségében sosem nyugvó mozgatórugója a világnak. Minden történet keretté tágul, minthogy az egyes találkozások újabb és újabb történeteket hívnak életre, a vágy pedig csak legegyszerűbb alakjában, szükségletként és gyönyörszomjként irányul tárgyára, hogy legmagasabb formájában már magára a szenvedélyre, a vágyakban megnyilvánuló életigenlésre vonatkozzon. A nászéjszakát követően újdonsült feleségeit sorra kivégeztető uralkodó csalódottságból és bosszúszomjból táplálkozó kéjvágyvágya és gyilkos, pusztító szenvedélye a birtoklás mozzanatát testesíti meg, míg a szeretet, vonatkozzon akár a másik emberre, akár a bölcsességre, klasszikusan éppen a birtoklásról való lemondásban, a másik, vagy az ismeretlen radikális másságának tiszteletében transzcendálja a vágyat egy elvontabb szinten. Néhai feleségének hűtlenségéért fogadott bosszúja az előbbiből táplálkozik, míg az, hogy Seherezádét végül életben hagyja, az utóbbiból.
fotók: Horváth Judit | Bozsik Yvette Társulat
Bozsik Yvette koreográfiája a teremtést és pusztítást, a mozgás minden formáját képviselő princípiumot, a sokarcú és végzetszerű Erószt mintegy megcsonkítja azzal, hogy érzékiségre redukálja. Ráadásul a testiséget tematizáló előadás, talán intenciója ellenére, még a szenvedélytől elválaszthatatlan héjanászharcot is eliminálja a színpadról – a legfeljebb utalásszerűen tetten érhető erőszak és küzdelem inkább csak sejthető, mintsem érzékelhető. Bozsik helyenként kifejezetten a nemiség alig absztrahált mozdulataiból komponál koreográfiát, a darabra mégis jellemző egyfajta esztétizáló finomkodás, amely révén a hétköznapi szexuális rítusok helyett fülledt háremek szépelgő kliséi, keleti erotikus rajzok kecses figurái elevenednek meg a nézők előtt. Másfelől viszont a szellemileg telített, tágan értelmezett erotikát kiüresítve, a koreográfia nem képes határozott esztétikai távolságot teremteni a köznapi értelemben vett, ezúttal keleti fűszerezésben tálalt erotikustól.
A színpadot félkörívben ölelő „bambuszrudak" megvilágítástól függő képi játéka és az arab, illetve bollywoodi motívumokat hol diszkós, hol dzsesszes feldolgozásban tálaló zene harmonikusan illeszkedik az erősen akrobatikus, széles mozdulatokra épített tánc látványosságához és dinamizmusához. A populáris mozgásvilágot lassúbb, kitartott pózokra, vagy folyamatos átmenetekre épített mozdulatsorok oldják. Ezek közül is különös hangsúlyt kap Valencia James és Székely Szilveszter kettőse, amely képi világában határozottan az indiai szerelemtemplomok, a Káma Szútra szentélyeinek reliefjeit idézi, kitekert pózaival jelenítve meg a faragott alakok helyenként az emberi test fizikájának ellentmondani látszó pozitúráit. A táncosok az egész előadás alatt azonos, de egymástól eltérő karakterekben jelenítik meg a keleti erotika asszociációit. Valencia James macskapuhaságú mozdulatai például a párduc kecsességét, Vati Tamás végtagjainak éles derékszögei és kígyózó pózváltásai az egyiptomi falfreskók figuráinak kitekert testtartását és a kígyóbűvölő furulyás alakját idézik, míg Fülöp Tímea, különösen a Vati Tamással táncolt duettben a sokkarú Siva groteszk misztikumát testesíti meg.
Ezeknek a keleti erotikával azonosított kliséknek a megjelenítése, ütköztetése és reflektált tematizálása izgalmas lehetőség, de az előadásban semmi nem utal ilyen jellegű önreflexivitásra. Így a képi megfogalmazások a történetnélküliség elvonatkoztató gesztusa ellenére didaktikusak maradnak, ami nem jelenti azt, hogy szervesen illeszkednének a címben megjelölt témához. Ha a mozgásvilág és a zene nem is, a ruhák bizonyos értelemben meglehetősen absztraktak, legalábbis nehéz értelmezni a sűrű jelmezváltást. Hol áttetsző csipkeruhák, hol semmi kis kombinék, hol testszínű alsónadrág, hol különbözőképpen csíkos illetve kockás vagy éppen kacskaringós mintákkal díszített, hol pedig szürke és vörös, virágot formázó anyagok tűnnek fel jelenetről jelenetre, látszólag minden összefüggés nélkül. Maga a bambusznád-kerítésre emlékeztető díszlet is rejtély marad, bár talán a vágyak erőterébe zárja a táncosokat.
Az Ezeregyéjszaka meséi és Pasolini ezeregy éjszakájának virágai szerteindázva is szerves egésszé állnak össze, míg a Bozsik Yvette Társulat Az Ezeregyéjszaka virágai című előadásának színes, eleven és látványos arabeszkje szervetlen díszítmény marad csupán, ezeregy szép szerelmi pózt kínálva nézőinek.
Az Ezeregyéjszaka virágai (Bozsik Yvette Társulat)
Zene: Philippe Héritier. Látvány: Pető József, Vati Tamás. Jelmez: Juristovszky Sosa. Fény: Pető József. Kreatív producer: Iványi Marcell. Koreográfus: Bozsik Yvette.
Táncolják: Fülöp Tímea, Vati Tamás, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Valencia James, Kalmár Attila, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Székely Szilveszter, Vida Gábor, Vislóczki Szabolcs.
Nemzeti Táncszínház, 2012. március 24.
