De merre van a kiút?
Kutszegi Csaba kritikája az Útvesztőben előadásáról
Mert az együttes felturbósítása jó nevű koreográfusokkal inkább píárérték, mint művészi hozadék. Persze kérdés, mit értünk jó nevű koreográfuson, píárértéken és – nem utolsósorban – felturbósításon.
Kutszegi Csaba kritikája az Útvesztőben előadásáról
Mert az együttes felturbósítása jó nevű koreográfusokkal inkább píárérték, mint művészi hozadék. Persze kérdés, mit értünk jó nevű koreográfuson, píárértéken és – nem utolsósorban – felturbósításon.
Nem állítom, hogy 2012-ben sekélyesedett el hirtelen a Budapesti Tavaszi Fesztivál tánckínálata, a folyamat ugyanis egy ideje már tart. Idén mintha mégis különösen szembetűnő volna a szervezők táncművészethez fűződő viszonya, amelynek koncepcionális jellemzője a kötelezőnek vélt feladat intelligens kipipálása. A műsor-összeállításból egyértelműen kiolvasható a törekvés, mely szerint a tánc valamennyi műfajából mutatni kell egy kicsit. Nincs a kínálatban extravagáns trouvaille, így különösebb kockázat sem, távoli egzotikum nem kerül terítékre, a kortárs táncot is jólfésült, esztétizáló koreográfiák képviselik.
fotók: Mészáros Csaba
Ebben a kontextusban leginkább ez utóbbi jelenség elgondolkodtató, mert a kortárs tánc kvázi szalonképesítése éppen létezése lényegének mond ellent. A PR-Evolution Dance Company valamikor, még Kun Attila idejében művészi kísérletezés, útkeresés céljából jött létre, most, Nemes Zsófia vezetése alatt úgy tetszik, az Evolution háttérbe szorul a PR-ral szemben.
Mert az együttes felturbósítása jó nevű koreográfusokkal inkább píárérték, mint művészi hozadék. Persze kérdés, mit értünk jó nevű koreográfuson, píárértéken és – nem utolsósorban – felturbósításon.
„Neves" koreográfus Mészáros Máté (az első, Négy monológ című koreográfia készítője), és ezt most szó szerint kell érteni: életrajzában hemzsegnek a nagy nevek, olyanok, mint Ohad Naharin, Wim Vandekeybus... Mészáros jelenleg is a neves Ultima Vez társulat tagja, ezért itthon a szakmában minimum, hogy gyorsabban megjegyzik a nevét, de a jó píár mellé most már elengedhetetlen volna egy ütős, tartalmas, okos, alapos, kidolgozott és mélyben kutakodó koreográfia is. A Négy monológ sajnos nem ilyen, mint ahogy a másfél éve a Trafóban bemutatott Változó sem volt olyan (az egri tánctagozatnak betanított Les Préludes-öt sportszerűségből nem említem). Mindkét munka arról tanúskodik, hogy Mészáros csak külsőségeiben, felszínesen közvetíti az Ultima Vezre jellemző dinamikus fizikalitást. Ha a testi keménység tartalmatlan, nincs alatta-mögötte szellemi muníció, illetve az alkotó klisék sorozatával, jól ismert kortárstáncos gesztusokkal igyekszik helyettesíteni az eredetiséget, akkor a dinamikusan mozgó, mégoly erőteljes férfitestek brutalitása sem képes elérni az említett belga együttest jellemző erőteljes összhatást. Ráadásul a Négy monológ koreográfiailag kidolgozatlan, helyenként kifejezetten slampos. Például amikor a négy férfi összekapaszkodva bújik, csúszik, tekeredik, sok-sok apró, ügyetlen döccenés, elszakadás szabdalja együttmozgásukat, amelyek nem tévesztésnek, hanem megkoreografálatlanságnak látszanak. Az általánosan jellemző hatásvadász-sokkoló elemeket (stroboszkóp, élő dobzene, földhöz vágódó testek, rángatózás szájban tartott ruhával) a darab végén lírai szopránária oldja fel, de nyugodtan felhangozhatott volna a Somewhere over the Rainbow kezdetű dal is az Óz a csodák csodájából – ahogy azt kortárstánc-koreográfiák végén már jó néhányszor végigszenvedtem.
A második opusban, Nemes Zsófia ...és fehér... című koreográfiájában a lányok szinte azt folytatják, amit a fiúk az imént abbahagytak. Öltözetük maga a kortárstáncos trend: feszes fekete sort, felette fekete melltartó, mindezen nyitott fekete zakó, alatta csupasz lábon fekete térdvédő és fekete cipő. A szinte maszkulin energiáktól duzzadó csinos hölgyek fénynégyzetekben táncolnak dinamikusan, mögöttük vetített fényklisék cserélődnek a horizonton. Néha nyitogatják-csukogatják zakóikat, mintha jelezni akarnák: férfias külsejük és viselkedésük mögött törékeny női test és lélek rejtezik. Lassúbb, lírai részek is következnek, megjelenik egy tetőtől talpig rugalmas fehér textilbe bebábozódott hölgy, akinek idomai gusztusosan ütnek át a vékony anyagon. A lányok később színes ruhácskákban érkeznek vissza, ekkor orientális hangulatú, finoman diszkósított, könnyű világzene csendül fel. Tonhaizer Tünde egyszer félmeztelenül is megjelenik, de csak a háta látszik, mert tánca közben keblei előtt ügyesen-erotikusan jókora kendőt tartogat. A végére mind az öt hölgy elasztikus, tört fehér színű bábruhába bábozódik, majd kúszás-mozgás-mászás után előbújnak, és immár hófehér feszes sortokat és hófehér topokat viselnek. Értjük: ...és fehér...
Ahhoz, hogy fenti klisék és egyéb hervasztó metaforák halmazából színvonalas műalkotás kerekedjék ki, elejétől végéig szellemesen pergő-burjánzó koreográfia szükségeltetne, amolyan Jirí Kylián-féle, de ilyesmivel Nemes Zsófia nem kápráztatja el közönségét. Sőt, koreográfiai matériája igen szegényes, a darabban gyakoriak a kicsit furcsa pózokból indított „meglepő" földre huppanások, markáns, eredeti, hatásos kifejező mozdulatot alig találni, jó esetben esztétikusan kivitelezett mozdulatklisék láthatók. És arról még nem is beszélünk, hogy a kortárs tánctól elvárnánk: érintsen meg, kavarjon fel, csapjon arcul...
Felkavarnia Leon Mujicnak sem sikerült a Zárt rendszer című koreográfiájával, de vitathatatlan: a rövid opus az előző két darabbal szemben egészen más minőséget képvisel. A Pécsi Balett által bemutatott Change Back című munkája óta Magyarországon ismertté vált fiatal délszláv koreográfus tehetséges és eredeti. Az alig tizenöt perces Zárt rendszerben ebből ízelítőt ad. Mozdulatai, kombinációi egyéniek (percenként meg tud lepni egy-egy szokatlan megoldással), érzéki-értelmi invenció is tetten érhető bennük, ezt bizonyítja, hogy például Tonhaizer Tünde egy-egy ihletetten tolmácsolt mozdulatára még az előadás másnapján is határozottan emlékszem.
Arról nincs elképzelésem, hogy a „kortárs tánc képviseletére" kik és miért választották ezt az estet. Azt tudja mindenki, hogy Budapesten a tavaszi fesztivál az őszivel szemben a konszolidált ízlést követi és szolgálja, de a színházi és zenei kínálatban idén is felbukkantak kitűnő minőségű, nem éppen a mainstreamet követő produkciók. Mintha a táncot a periférián akarnák-szeretnék tudni: minden műfajában csak a felszín, a könnyen fogyasztható külcsín az érdekes. A Fesztivál Színház közönsége lelkes sikerben részesítette az Útvesztőben összefoglaló című PR-Evolution-estet. A publikum többsége elégedetten elkönyvelte magában: halad a korral, értője-élvezője a kortárs művészeteknek is. Tényleg útvesztőben vagyunk. Vajon merre van a kiút?
Útvesztőben (PR-Evolution Dance Company)
Négy monológ
Dob: Sánta Dániel. Jelmez: Nemes Orsolya. Koreográfus: Mészáros Máté. Táncművészek: Mikó Dávid, Rónai Attila, Túri Lajos, Zsíros Gábor.
...és fehér...
Zeneszerző: Domonkos Csilla (Csillartmusic). Zenei munkatárs: Moldvai Márk. Ének: Domonkos Csilla. Hegedű: Lantos Zoltán. Látvány, vetítés: Szűcs Orsolya. Jelmez: Nemes Orsolya. Koreográfus: Nemes Zsófia.
Táncművészek: Baranyai Erika, Plóza Gabriella, Spala Korinna, Tonhaizer Tünde, Varga Kinga.
Zárt rendszer
Fénytechnika: Stadler Ferenc. Jelmez: Nemes Nóra. Koreográfus: Leo Mujic.
Táncművészek: Csere Zoltán, Rónai Attila, Spala Korinna, Tonhaizer Tünde.
Művészetek Palotája, 2012. március 26.
Budapesti Tavaszi Fesztivál
