A mesék tején
Turbuly Lilla kritikája a Peer Gyntről
Grandiózus azért is, mert a mű – hogy maradjunk a darabbeli híres hasonlatnál – hagymahéjszerűen egymásra rakódó rétegekből épülő, bonyolult világát a rendező összetett módon, a társművészetek segítségül hívásával állította színpadra.
Turbuly Lilla kritikája a Peer Gyntről
Grandiózus azért is, mert a mű – hogy maradjunk a darabbeli híres hasonlatnál – hagymahéjszerűen egymásra rakódó rétegekből épülő, bonyolult világát a rendező összetett módon, a társművészetek segítségül hívásával állította színpadra.
Mesés és grandiózus világ a temesvári, Horváth Csaba rendezte Peer Gynté. A második jelzőn egyrészt azt értem, hogy a terjedelmes drámai költeményt szinte teljes egészében, húzások nélkül állították színre. A közel négyórás játékidő az előadás egyik legnagyobb problémája: a társulat embert próbáló és minden tiszteletet megérdemlő teljesítménye ellenére sem tudják ugyanis folyamatosan fenntartani a nézői érdeklődést és feszültséget. Különösen a második felvonás közepe felé érezni ezt. Pedig Peer Gynt útja, a történet kacskaringói a darabot egyébként nem ismerőnek is jól követhetők, hála Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa néhány évvel ezelőtt született, a mindennapit a költészettel bravúrosan vegyítő fordításának.
Grandiózus azért is, mert a mű – hogy maradjunk a darabbeli híres hasonlatnál – hagymahéjszerűen egymásra rakódó rétegekből épülő, bonyolult világát a rendező összetett módon, a társművészetek segítségül hívásával állította színpadra. Milorad Krstić látványvilága egymástól igencsak eltérő eszközöket használ: egyrészt a népmesék illusztrációira emlékeztető, egyszerű, tiszta formavilágú háttérképeket, másrészt modern, absztrakt festményeket idéző, hangulatokat, érzéseket kifejező kivetítéseket, harmadrészt pedig árnyképeket. Benedek Mari jelmezei a darab megannyi megjelenített világához illően nagyon sokfélék: egyszerűek és komolyak, meglepőek és játékosak – de mindig sokat tesznek hozzá az egyébként is összetett színpadképhez. Pedig díszlet alig akad, időnként egy-egy hangsúlyos tárgyat hoznak be: kovácstűzhelyt, hajógerincet, fürdőkádat. Ami még jelentéses a díszletben: az életút elágazásait a többször megjelenő KRESZ-táblák jelzik, ahogy Peer Gynt életének végén is egy közlekedési lámpa hunyorgat hol zölden, hol sárgán, hol pirosan, attól függően, hogy kap-e még egy kis időt a Gomböntőtől.
És legalább annyira mesés is ez a világ. Peer Gynt anyjától kapja a meséket, de nem akar felnőni, nem akar elszakadni tőlük, túl sokáig lóg „a mesék tején". Egészen addig, amíg anyja halálával egy másik, valódibb és kegyetlenebb, másként mesés, távoli világba kell „belehörpintenie", hogy a végén visszatérjen szülőföldjére, ahol – maradva a József Attila-versnél – hiába keresi a gyermekkor „habzó egét". A mesék közül pedig éppen az lesz a legmegrázóbb, amellyel az első felvonás végén anyját meséli át a halálba, egy nagyon egyszerű, de nagyon kifejező mozgássorra épülő koreográfiával: a széken ülő Åse-t (Zarnóczay Gizella) előre-hátra hintáztatva.
Egy másik példa arra, hogy egy egyszerű, repetitív mozgássor sokszor hatásosabb a bonyolult koreográfiáknál: amikor Peer Gynt egy hatalmas fát vág ki leendő otthonához. Többször előfordul azonban az is, hogy a mozgássorok a szöveg illusztrációjának hatnak, például amikor Peer Gynt elmondja, hogy látta, ahogy egy falubelije, elkerülendő a sorozást, levágta az egyik ujját, miközben mindezt mi is látjuk, mert Fehér László eljátssza nekünk. A színészek nem csak a színpadot használják, de a nézőteret is, elsősorban a színpadhoz legközelebb eső földszinti és emeleti páholyokat, néha már-már akrobatikus elemeket is beépítve a játékba. Az arányaiban inkább mozgásszínházi elemekből építkező előadásban akkor válik hangsúlyossá a táncszínház, amikor a dráma cselekménye ezt kívánja, mint például az esküvői jelenetnél.
A nagyváradi fesztiválon a kettős szereposztásból Krisztik Csaba alakította a főszerepet. Peer Gyntjében a fiatalság minden önzése és kíméletlensége keveredik az ideálokat kergető érzékenységgel. Annyira könnyedén és annyira energikusan mozog, hogy amikor a frissen felújított színház aranyozott cirádás oldalfalára csak úgy, mintha sétálna, fellép egyet-kettőt, azon se csodálkoznánk, ha egészen a mennyezetig gyalogolna. Mindeközben egyszer nem akad el a lélegzete, úgy mondja a végeláthatatlan hosszúságú verssorokat. Zarnóczai Gizella (Åse) a gyermeke hibáit is tisztán látó, őt mégis feltételek nélkül szerető anya ambivalens érzéseit hangsúlyozza, Simkó Katalin Solvejgje szinte észrevétlen és figyelmen kívül mégsem hagyható állandó jelenlétével képviseli ugyanennek a feltétlen szeretetnek egy másik oldalát. Az előadás humora leginkább Andrássy Mátéhoz kötődik, aki magas testalkatát folyton a játék részévé teszi. Vati Tamás Görbeként és Papként is emlékezetes. A prózai színészek szépen helytállnak a Forte táncosai mellett.
Az előadás látványos, időről időre felszikrázó, máskor túlságosan elnyújtott olvasata a drámának. Mesés olvasat, abban az értelemben, hogy Horváth Csaba elmeséli nekünk a meséken élő Peer Gynt történetét. Csak az nem derül ki pontosan, hogy miért éppen ezt a mesét választotta, és mi az, amit „a valódi világból" ezzel meg akart mutatni nekünk.
Henrik Ibsen: Peer Gynt (A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Forte Társulat előadása.)
Fordította: Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa. Díszlet: Milorad Krstić.
Jelmez: Benedek Mari. Fény: Payer Ferenc. Zenei munkatárs: Cári Tibor. A koreográfus munkatársa: Baczó Tünde. A rendező munkatársa: Gyulay Eszter. Rendező, koreográfus: Horváth Csaba.
Szereplők: Krisztik Csaba, Zarnóczai Gizella, Simkó Katalin, Borbély B. Emília, Magyari Etelka, Éder Enikő, Tasnádi-Sáhy Noémi, Tar Mónika, Andrássy Máté, Aszalos Géza, Fehér László e. h., Nagy Norbert e. h., Kiss Attila, Vati Tamás, Baczó Tünde.
Nagyváradi Szigligeti Színház, 2012. november 12.
VI. Interetnikai Színházi Fesztivál
