Le a szöveggel!
Legáth Zsolt kritikája a Levitációról
Amikor az őrület közeledtét jósolja a szöveg, a megbomlott elme vergődését önmagát a földhöz verdesve játssza el a táncos, máskor meg kecses mozdulatokkal feszül bele egy ívbe, amikor erről hangzik el szó.
Legáth Zsolt kritikája a Levitációról
Amikor az őrület közeledtét jósolja a szöveg, a megbomlott elme vergődését önmagát a földhöz verdesve játssza el a táncos, máskor meg kecses mozdulatokkal feszül bele egy ívbe, amikor erről hangzik el szó.
Az Erzsébetváros fennállásának 130. évfordulója apropóján megrendezett Sissi Őszi Tánchét első estjén a szöveg hatalmáról szerezhetett bizonyságot a Közép-Európa Táncszínházba látogató nagyérdemű. Annak ellenére domináltak a felvételről felhangzó, Krasznahorkai László – Max Neumann: Állatvanbent című művéből citált szövegrészletek, hogy a prágai születésű, tíz éve Magyarországon élő és dolgozó koreográfus Vlad'ka Malá Levitáció című előadása klasszikus értelemben vett táncelőadás.
fotó: Kővágó Nagy Imre
A koreográfus nem patikamérlegen mérte szöveg és mozdulat arányát, nem törekedett beszéd és tánc egyensúlyára, az ötvenpercnyi előadás döntő hányadában mozgást látunk a színpadon, a hangfelvétel csak két-három alkalommal szólal meg egy-egy rövidke bekezdés erejéig. Az előadás magva mégis ez a pár megszólalás marad, ahhoz sem a koreográfiai anyag, sem a táncosok nem tesznek hozzá.
A Krasznahorkai – Neumann-szöveg hamis térbe tévedt vándorának önsajnáló létfilozófiája köré, hét táncosra komponált mozgásanyag az elhangzottak illusztrációja csupán. A felvételek alatti mozdulatok egy az egyben hivatottak megjeleníteni a szavakkal kifejezett tartalmat: amikor az őrület közeledtét jósolja a szöveg, a megbomlott elme vergődését önmagát a földhöz verdesve játssza el a táncos, máskor meg kecses mozdulatokkal feszül bele egy ívbe, amikor erről hangzik el szó. A szöveggel aláfestett mozgások túlontúl konkrét leképezései a mondatoknak, szöveg nyújtotta támasz nélkül viszont nem állnak meg a saját lábukon. Önmagukban nem elegendőek értelmezhető és átélhető helyzetek megteremtésére, esetlegesek és erőtlenek.
Bár a táncosok az egységesen szürke ruháik ellenére öltözékük stílusa révén, a táncosnők pedig hajuk színe által erőteljesen egyénítettek, mégsem képesek felvázolni karaktereiknek még csak a sziluettjét sem. Hét, egymástól szinte semmilyen eltérést nem mutató, beazonosíthatalan karakterű fiatal táncos játszik el takaréklángon magányt, hiányt és banális szerelmesdit (a vagány break-táncos Eller Gusztávot egyszerre két lány is magának akarja), és mutat be – csak a szöveg fényében értelmezhető, egyébként átélhetetlen – „ívbe feszülést" és „hamis térbe tévedést".
Két jelenet arról tanúskodik, hogy a mozdulatok, a képek és a zene önmagukban, szöveg nélkül is képesek lehetnek akár a Krasznahorkai-Neumannhoz hasonlóan elvont szövegek „megérzékítésére" is. Az egyikben a nézők közé lépő Palcsó Nóra szólója győz meg. Az intim fizikai közelségben megsokszorozódnak a mozdulatok energiái, s létrejön az az intenzitás, ami átélhetővé teheti még a hamis térben vergődést is. Kár, hogy csak a közelben ülők lehettek ennek részesei. A másikban egy egyszerű, de hatásos kép és a zene dominál. A színpad mélyén repetitív zenére vég nélküli egymásutánban sétálnak be-ki, majd újra be a táncosok, mintha szavak nélkül mondanák: „mérhetetlen mélységű évek óta vándorolok csalóka távlatok nyomán." Sajnos a koreográfus úgy érezte, ezt szavakkal is belénk kell sulykolnia.
A levitáció egy olyan folyamat, amelyben egy tárgy legyőzve a gravitációt, stabilan lebeg a levegőben anélkül, hogy bármilyen más testtel kontaktusba kerülne. Több bizalom a táncban, intenzívebb munka a táncosoktól, s akár ezt az állapotot is el lehet érni a táncszínpadon.
Levitáció (Közép-Európa Táncszínház)
Zene: Mizsei Zoltán. Fény: Fogarasi Zoltán. Hairstyle: Sziráki Réka. Koreográfus: Vlad'ka Malá.
Előadók: Eller Gusztáv, Frigy Ádám, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Fábián Anikó, Palcsó Nóra.
Bethlen Téri Színház, 2012. november 16.
