Virtuálisan torzult szerelem
Sárosi Emőke kritikája a Talking Head előadásáról
Elkeserítően vidám a helyzet: a világhálón bárkivel, bárhogyan, bármit lehet... Csak óvjuk meg a valóságban rebbenékeny, papírvékony lelkünket!
Sárosi Emőke kritikája a Talking Head előadásáról
Elkeserítően vidám a helyzet: a világhálón bárkivel, bárhogyan, bármit lehet... Csak óvjuk meg a valóságban rebbenékeny, papírvékony lelkünket!
Kartonpapír, laptop, webkamera. Ennyi a szükséges kelléke egy újhullámos táncprodukciónak. Chris Haring rendezésében újraértelmezi az internet kommunikációs lehetőségeit.
A formabontó újításokkal érkező külföldi kortárstánc-produkcióra (Liquid Loft: Talking Head) kiéhezett tömeg vehemensen veti be magát a Trafó nagytermébe, ahol a csupasz térben két laptop, kivetítő és fénycsövek várják a színházszerető, aktív számítógép- és internethasználó, angolul tökéletesen beszélő közönséget. A szituáció kicsit túl egyszerű: egy lány és egy fiú (később kiderül, szerepe szerint az utóbbi művészlélek, koreográfus) virtuális évődésének, barátkozásának, csetelésének és szkájpolásának lehetünk szemtanúi.
A formatervezett (megdizájnolt textúra: háromszögek mentén hajlítható) kartonpapír tökéletesen funkcionál védekező csigaházként, vetítővászonként, valamint táncparkettként – a két ember között lejátszódó virtuális színjáték helyszíne. Ezen találnak egymásra a fiatalok, akik szeretetre, figyelemre, megértésre és valódi emberi kommunikációra vágynak az éterben. A történet, kettejük kapcsolatának „fejlődése" groteszk, társadalmi éle is van, hiszen a webkamera az eltorzított valóságot láttatja. Mégis ebben a vizualitásban rejlik az előadás művészi értéke, a videotechnikai háttér meghökkentő, rendkívül expresszív és elgondolkodtató hatására épít a produkció. A kivetítőn megjelenő eltorzított, beszélő fejek látványa humorba ágyazott társadalomkritika.
Pusztán a kamera előtt zajlik a fiú és a lány interakciója – valódi kontaktus nélkül. Ezt megpróbálják áthidalni „chat-szobor-átlényegülésekkel", amellyel az akadozó cyber tér lehetőségein belül egy-egy érzést, emberi gondolatot osztanak meg kommunikációs partnerükkel. Tökéletesen illusztrálja a távolságot a táncosok mozdulatba akadozó rángatózása – értsd: nem tölt elég gyorsan a net –, valamint a párhuzamos, érintésmentes, gépiesen darabos tánc.
Az angolul esetleg nem tökéletesen beszélők segítségére kiosztott magyar fordítás sokat segít a koncepció részeként feltüntetett gyorsbeszéd értelmezésében. A romantikus szerelem elveszett emberközeli érzelemközpontúságát idézi az alábbi megható vers (Payer András magyar szövege Michel Legrand The Windmills of your Mind című slágerére – a szerk. megj.), amely a kivetítőn virtuálisan megosztva, súlytalanná válik:
„Mint egy kerék, ami forog,
Szinte soha meg nem áll,
Így az ember tipeg-topog,
Örök útvesztőben jár.
Mint a mámor, ami kerget,
Ami űz és visszatart,
Mint az óra, mit a percek
Szédült karneválja hajt.
Látod, mindig egymást váltva
Jön az árnyék meg a fény,
Míg a világ körbe-körbe
Forog fáradt tengelyén,
Vihar tépte szárnyakon,
Mint egy régi szélmalom."
Intimitásmentes, filozofikus beszélgetések pragmatikai háttértartalmak nélkül. A kétségbeesett kommunikációkényszer végeredménye torz, kamerán keresztül láttatott mozdulatművészet. A tánc nyelvén próbál egymás lelkéhez virtuálisan eljutni a koreográfus és a lány.
Elmagányosodott, monitorfallal körülvett elektronikus jelenünkben a tánc piedesztálja előtt tiszteleg Chris Haring előadása. Nem a 80-as évekbeli újhullámos bandára emlékeztet a cím – bár az önazonosság és a fiatalkori identitáskeresés rejtett problémái felsejlenek – és nem csupán a fejre fókuszáló közeli kameraállást akarja jelenteni, hanem jelenünk kényszeresen őrült ingergazdagságra törekvését (kommentelés, lájkolás, megosztás) veszi humoros nagyító alá. Elkeserítően vidám a helyzet: a világhálón bárkivel, bárhogyan, bármit lehet... Csak óvjuk meg a valóságban rebbenékeny, papírvékony lelkünket! Felnagyított társadalmi látlelet a valós emberi kommunikáció elvesztéséről: érintésmentesen steril, hangszínszűrt, metanyelv nélküliség a digitalitás oltárán – konkrét történet nélkül.
LIQUID LOFT/CHRIS HARING: Talking Head
Hang: Andreas Berger. Színpad- és fényterv: Thomas J. Jelinek. Díszletterv: Gerald Priewasser. Produkciós asszisztens: Marlies Pucher. Szöveg: Fritz Ostermayer. Videó: Michael Loizenbauer. Koreográfia: Chris Haring.
Előadás és koreográfia: Stephanie Cumming, Luke Baio.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2013. január 25.
