Színházszag és digitális generáció

Sárosi Emőke kritikája a Vukról

Szabadság, ugrabugra és a felejtés. Egy színes, szagos, kedves erdei mese kicsiknek és nagyoknak egyaránt – Fekete István örökérvényű klasszikusát, a Vukot álmodta a Művészetek Palotája Fesztiválszínházába Fodor Zoltán és társulata, az Inversedance.

Sárosi Emőke kritikája a Vukról

Szabadság, ugrabugra és a felejtés. Egy színes, szagos, kedves erdei mese kicsiknek és nagyoknak egyaránt – Fekete István örökérvényű klasszikusát, a Vukot álmodta a Művészetek Palotája Fesztiválszínházába Fodor Zoltán és társulata, az Inversedance.

Klasszik színházszagú miliőt idéző díszletek és jelmezek között a szemünk láttára alakul az eredeti történet a bölcs, nagy hasú hintázó Bagoly előadásában a rókák szabad nemzetségéről. De ez nem az a történet, amit a legtöbben ismernek a tévéből.

A rókavár sejtelmében hancúroznak a rókafiak, és Kag sokat sejtető kiszólása – „ez ér a legtöbbet" – predesztinálja a főhőst. A tópart romantikusan idilli, játékos állatseregszemléjét a vihart hozó Simabőrű töri meg. Íny beletörődve halálukba, a garantált pusztulástól megmenti (kidobja az odúból) életrevaló fiát, Vukot. Egy kis róka még megmenekül, akit a vadőr magával visz kabalának. Az egyedül maradó Vuk megható gyermeki képe fülünkbe idézi a mesefilm híres mondatát („Egyedül vagyok, kicsi vagyok...") és Pogány Judit hangját.

A vadásszá válás próbatétele a nyuszikkal, pillangókkal és a vadkacsákkal közös erdei kavalkád. A stílusgyakorlatokkal brillírozó topikus karakterek az óvodás gyerekek életkori sajátosságaira építenek: bonyolult táncbetétek helyett néhány jellegzetes, a kicsik által is dekódolható mozdulat; festett, lapszerű erdőrészlet az asszociatív kortárs táncművészet minimál díszletével szemben. Bonyolult akciók helyett áttekinthetően futkosós térhasználat, követhető karakterek.

A következő helyszín a Simabőrű udvara, ahol a baromfi raggie-revű döbbenete fokozza a hangulatot. A három rajongó tyúk tollászkodva várja Jenőt, a menőt. Az udvar kakasa digitális fényképezőgépével örökíti meg a közönség között pózoló tyúkok lelkes mosolyát, amely a háttérben, a kivetítőn néhány másodperces átfutás után már látható is – technikai aktualitásokkal közelebb hozva a regény valós történetet a mai gyerekekhez. Ebben az udvarban találja meg Vuk halottnak hitt testvérét, akit megment a vadőrtől. Az akció tragédiáját, Karak halálát a természeti lények élet-halál evidenciája enyhíti a felejtés jótékony tulajdonságával. A róka is olyan, mint az ember, könnyen felejt – kommentálja enyhe éllel a Bagoly. Happy end nincs, Vuk és Íny a szabad természeti entitás jelképei maradnak, és önállóan vadásznak tovább.

Itt merül fel a jelenünk dilemmája: könyv vs. rajzfilm. A Dargay Attila-féle Vukot mindenki ismeri. Azonban sokat egyszerűsít a rajzfilm a regényen: Vuk megmenekülése az elkóborlásából adódik, a részeg libák jelenete és a kutyák komikus szála is alulírott a rajzfilmhez képest. A kis Íny figurájának lecserélése a szerelmi szálra Vukot ideális családapamodellé teszi a Fekete István által szabadnak írt, mára kissé mitizált rókából.

Az előadás megszólítja a nézőket Wolf Péter klasszikussá vált zenéjével, Farkas Gábor Gábriel (Bagoly) énekével és mesemondásával, kedves humorral, gegekkel, komikus mellékszálakkal, valamint a gyerekek valódi bevonásával. A rókák, kutyák és tyúkok menekülős, színpadról kiszaladós, a nézőtéren értetlenkedő jelenetei valódi akciókat és önfeledt kacajt hoznak a történésbe, pontos dramaturgiai érzékkel akkor, amikor kezdene lankadni a gyerekek érdeklődése. A társulat ért a kicsik nyelvén – ezt a Vackor kalandjai című produkciójukban is megvillantották már. Rövid, egyszerű, több érzékszervre ható előadás, hisz a mozgás (vizualitás) mellett a zene és a narráció (auditív érzékelés) is tényezője Vuk történetének. Elfeledjük jelenünk pixeles, digitális médiadömpingjét.

Vuk (Inversedance – Fodor Zoltán Társulata; Nemzeti Táncszínház)

Fekete István regénye alapján készült. Ének, mese: Farkas Gábor Gábriel. Vuk-dalszöveg: Szenes Iván. Díszlet- és jelmezterv: Iványi Árpád. Zene: Wolf Péter.

Fényterv: Stadler Ferenc. Társkoreográfus: Balkányi Kitty. Koreográfia: Fodor Zoltán.

Előadja: Dobrovics Réka, Aksamit Heléna, Balkányi Kitty, Csöngei Barbara, Somorjai Judit, Stáry Kata, Széki Zsófia, Szőllősi Krisztina, Vetési Adrienn,

Csere Zoltán, Fodor András, Hegedűs Tamás.

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2013. március 8.