Szoboszlai Annamária: Anya, anyák
Szegedi Kortárs Balett: Stabat Mater – KRITIKA
Az egyedivel szemben az általános jelenik meg, mégis a spirituális oldaláról is hű kifejezési formát követelő bibliai jelenet terhétől megszabadulva, az általánosabb megfogalmazás mentén egyre mélyebb és tartalmasabb szintekre jut Juronics. S noha a hol asztalként, hol fejfákként, sírkamrákként, lépcsőfokokként, illetve keresztként funkcionáló fehér térelemek kénytelenek magukra venni a különböző, többek közt a Madonnát és gyermekét ábrázoló képek vizuális tehertételét, a koreográfia fontos lépéseket tesz egy elvontabb, szimbolikusabb kifejezésmód felé.
Szegedi Kortárs Balett: Stabat Mater – KRITIKA
Az egyedivel szemben az általános jelenik meg, mégis a spirituális oldaláról is hű kifejezési formát követelő bibliai jelenet terhétől megszabadulva, az általánosabb megfogalmazás mentén egyre mélyebb és tartalmasabb szintekre jut Juronics. S noha a hol asztalként, hol fejfákként, sírkamrákként, lépcsőfokokként, illetve keresztként funkcionáló fehér térelemek kénytelenek magukra venni a különböző, többek közt a Madonnát és gyermekét ábrázoló képek vizuális tehertételét, a koreográfia fontos lépéseket tesz egy elvontabb, szimbolikusabb kifejezésmód felé.
A Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater-estjének első felében Arvo Pärt, második felében Pergolesi zeneműve adja a hangzóalapot. A 20. századi szerző ízeiben programzene-jellegű, illetve a 18. századi szerző monumentális – természetes módon különböző – megszólalásmódja ellenére a két koreográfia felfogása csak kis mértékben távolodik el egymástól, lényegében (leszámítva a második darab gyengéjét: az illusztratív festmény-kivetítéseket) egy tőről fakadnak mind a mozgásanyag, mind a táncosok térhasználata, mind a mozgatott díszletelemek tekintetében.
Fotók: szegedikortarsbalett.hu
Az első koreográfia Máriája mélykék ruhás. Eleinte a tánctér bal, illetve bal hátsó oldalát L alakban keretező világoskék dobogószerű építmény szolgál talajként a számára. Talán felhőket reprezentálnak a dekorativitáson túl egyéb funkcióval nem igen bíró tömbök. Majd a színpad hátsó részét lezáró szalagfüggöny nyílásában feltűnik egy kéz. Égszínkék testruhában érkezik az angyal. A mozgásnyelv egyszerre leíró és lírai. Egyszerre rajzolja a méhében gyermeket foganó nőt, az isteni áldásért hálás anyát. De míg az érzékeny zene lassúságát az angyal hasonlóan lassú mozdulatokkal ismétli, addig Mária mintha mindvégig fokozott tempóban ellenpontozná azt. Ettől a koreográfia egészét bizonyos zaklatottság uralja, ami a látomásszerű, az istenfiúra váró jövőt sejtető jelenetben érthető és expresszív erővel hat ugyan, de a hírvivő első megjelenésekor kevéssé tűnik indokoltnak. Talán önellentmondásosan hangzik, de az intenzív talajmunkával, Mária gyötrődésének megmutatásával, a sötét ruhás (támadó, kísértő seregek?) férfi és a fehér ruhás (támogató, óvó angyallégió?) női táncosok csoportja révén minél kirajzoltabbá teszi a koreográfus, Juronics Tamás az időben kitágított angyali üdvözlet jelenetét, valahogy annál messzebb kerül a néző attól a tényleges fájdalomtól, amit egy anya érezhet még meg sem született gyermeke eljövendő kínjai láttán, s végül a fiú elvesztésén. Az előbbi megállapítás igaz a színen fizikailag is megjelenített, fehér gyolcs ágyékkötőjében voltaképp meztelen istenfiú alakjára is, akit mintegy bábuként emel magával a fekete ruhások serege. Ez a kvázi realitás, a túlzott tapadás a matériához, a testhez, a húshoz ellehetetleníti a történet mélyebb átélését, átérzését.
Hasonló gondolat fogalmazódhat meg a nézőben a Pergolesi Stabat Materén kelt, mind tánc-, mind öltözködési stílusában erősen Martha Grahamet idéző koreográfia láttán is. Igaz, ott néhány jól eltalált, kifejező képben mégiscsak sikerül érzékletessé tenni a gyermekét elvesztő anya fájdalmát. Az egyedivel szemben az általános jelenik meg, mégis a spirituális oldaláról is hű kifejezési formát követelő bibliai jelenet terhétől megszabadulva, az általánosabb megfogalmazás mentén egyre mélyebb és tartalmasabb szintekre jut Juronics. S noha a hol asztalként, hol fejfákként, sírkamrákként, lépcsőfokokként, illetve keresztként funkcionáló fehér térelemek kénytelenek magukra venni a különböző, többek közt a Madonnát és gyermekét ábrázoló képek vizuális tehertételét, a koreográfia fontos lépéseket tesz egy elvontabb, szimbolikusabb kifejezésmód felé. Ennek pedig legfőbb eszköze a Mária (Zsadon Flóra) alakja mellett megsokszorozódó (vagyis hét táncosnő által táncolt) anyafigura, valamint hogy a tér nemcsak horizontálisan, de vertikálisan is többször „megmozdul" az emlékezetbe könnyedén bevésődő képekben. Így például abban a jelenetben, melyben a háromfokú, égbe vivő lépcsőn fölkapaszkodó fekete gyászruhás anyák a fájdalomtól bénult testekként a mélybe vetik magukat, vagy mikor emeletes kriptasírjaikba fekszenek. Ebben a darabban a sebzett madár vergődését idéző fájdalmas anyák hosszú sötét ruhás tánckórusa hol a sötét ruhás férfiak karával egészül ki, hol pedig rövid vörös ruhába öltözött nők és hosszú bőszoknyás férfiak csoportos táncával váltakozik. Utóbbi mintha a mélységes fájdalom előtti, élettől pezsgő életszakaszt reprezentálná. A Pergolesi oratorikus művének tételeihez igazodó mozgalmas koreográfia ezekben a vörös jelenetekben túlpörgetődik; amennyire lekötik a nézőt ezek a dinamikus, a darab motorjául szolgáló csoportos táncbetétek, épp annyira el is csigázzák egy idő után, az ismétlődéseik révén.
A Stabat Mater tartalmas est, a szegediek klasszikusan nemesre maszkírozott arcát fordítja a néző felé. Kicsit kár, hogy ez az arc ezúttal nem engedélyez egyetlen kockázatosabb grimaszt sem magának.
Arvo Pärt: Stabat Mater (Szegedi Kortárs Balett)
Szereplők: Hajszán Kitti / Hortobágyi Brigitta, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Májer Gábor, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tóth Andrea, Zsadon Flóra.
Pergolesi: Stabat Mater (Szegedi Kortárs Balett)
Zsadon Flóra, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Hajszán Kitti, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Májer Gábor, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea.
Fény: Stadler Ferenc. Díszletkoncepció: Juronics Tamás. Jelmez: Bianca Imelda Jeremias.
Balettigazgató: Pataki András. Koreográfus: Juronics Tamás.
Nemzeti Táncszínház, 2013. május 4.
